Szinte automatikusan csempekatalógusokat kezdünk lázasan böngészni amint egy heveny fürdőszoba felújításba keveredünk, és el sem tudjuk képzelni, hogy más, akár kedvezőbb költségű megoldás is adódik számunkra, mely ráadásul új és talán izgalmasabb esztétikai élményt is hozhat a vizes helyiségünk enteriőrjének kialakításában.
Természetesen a fürdőtől különálló vécék mint vizes helyiségek is becsatlakoznak ebbe a szférába. Az esztétikai összehangolása indokolt lehet a közeli, vagy mellette lévő fürdőszobával. Sokan vannak, akik valamilyen oknál fogva nem szeretnének mindenhova csempét a fürdőszobájukba, vécéjükbe. Van, aki nem szeretne látni a fúgákat és nincs kedve azokat takarítgatni, vagy egyszerűen spórolni szeretne azzal, hogy csak minimális számú csempét vásárol. A kevésbé intenzív vízhatásnak kitett helyeken természetesen alapból megfelelne egy vízálló festés is. Az ilyen különleges festékekben már elég nagy a választék, mind tudásban és színskálában is. A festékek azonban alapból egyszínűek, még akkor is, ha valami bonyolult mintát ötlünk ki, hogy nagy fáradsággal pingálgassuk falainkat.
Azonban, ha gyorsan, látványosan, valami nagyon esztétikusat és választékosat szeretnénk, ami nem csempe, vagy kő, és nem valami felcsavarozható egyéb panel, akkor remek választás számunkra a kifejezetten vizes helyiségekben is használható tapéták használata.
Tapéták vizes helyekre
A mosható, súrolható, strapabíró, fénynek ellenálló vinyl, illetve vlies tapéták alkalmasak az ilyen helyekre. Mostanában erősen divatos a szobaszerű fürdők kialakítása, melyek már nélkülözik a hagyományos fürdők porcelános ridegségét. Akár barátságos szalon hangulatot is létrehozhatunk egy meleg árnyalatú elegáns tapétával, vagy barokkos csillogást varázsolhatunk egy aranyszínű mintával, de őserdei életérzés is körülvehet minket, ha olyan tapétát választunk.
Az öntapadós tapéták is nagyon jó szolgálatot tesznek, melyek igencsak széles szín és minta‑választékban kaphatók. Egyes öntapadós tapéták kiválóan utánozzák a különböző faerezeteket, vagy éppen a kőburkolatokat, így könnyen rusztikus hatást varázsolhatunk a kiszemelt falfelületre. Vannak olyan öntapadós tapéták is, melyek magas fényű és karcmentes kivitelben kaphatók. Ezek leginkább régi csempék eltakarására, felújítására alkalmazhatók. Üvegfelületek, zuhanypanelek díszítésére alkalmasak az áttetsző, speciálisan üvegtapéták, melyek az ablakokra ragasztva a betekintést is meggátolják. Nagyon tartós használatot adnak, teljesen vízállók, felragasztásuk nagyon egyszerű, a felületet zsírtalanítani kell, porózus felületre nem ragadnak.
Természetesen kombinálhatjuk a különféle burkoló anyagokat, csempét a tapétával, amikor is a víznek erősen kitett helyekre kerül a csempe, a többi helyre a hangulatteremtő tapéta. Egy kevésbé vízálló tapétát védhetünk üvegpanellel is, ha szükséges, lényeg, hogy ne rekedjen meg a pára sehol, minden felület ki tudjon száradni, különben megjelenik a penész.