Napelemes cserepek – Hazai körkép

Tarpataki Károly

A hazai fejlesztésű napelemes cserép gyártásának beindulása ezidáig még várat magára, azonban több hazai forgalmazó is foglalkozik tetőbe integrálható német gyártású napelemekkel.

Ezek a speciális fejlesztések átmenetet képeznek a napelemes cserepek és a megszokott napelem‑táblák között. Úgy is mondhatnánk, hogy a tető cserépsoraiba integrálódnak be, széles egységeket képezve, így kevesebb huzalozás szükséges, mint az egy cserepes megoldásnál. Teljesen belesimulnak a cserép sorokba, követik azok szélességét, vastagságát. Semmi nem áll ki a tetőzetből, alumínium keret biztosítja a tökéletes illeszkedést. Speciális hátsó szellőzés gondoskodik a cellák megfelelő hőmérsékletéről. A modulok egyszerűen cserélhetők.

napelem a tető síkjában

Teljesítmény adatok

A modul, rendkívül értékes monokristályos szilíciumból áll. Mindössze 27 m2-nyi napelemes tetőcserép használata, melyek teljesítménye 4 kWp, évente mintegy 4000 kWh-t képesek megtermelni. Alaposan tesztelték, teljes mértékben megfelel a tűzvédelmi előírásoknak, tökéletes a szellőzése és ellenáll az esőzésnek, viharoknak is.

Kitekintés

A tetőcserépbe integrált napelem ötlete nem egyedülálló, a világ számos pontján jelentek és jelennek meg ilyen, vagy hasonló ötletek, fejlesztések tucatjai Kínától az USA-ig. Európában széles választékkal vezetnek a német és olasz gyártók, de nemrég a svédek is jelentkeztek cserépbe integrált napelemes termékkel.

Fejlesztések

Két párhuzamosan futó mederben folynak a fejlesztések melyek időnként törvényszerűen kapcsolódnak. A két folyamatból az első és a jelentősebb, az maga a napelemcellák energiatermelő hatékonyságának, és ehhez az új molekulák, anyagszerkezetek kereséseinek iránya. Ezek inkább az elméleti fizika és elektrokémia területére tartoznak.
A másik, ami most építészetileg fontosabb, az új formai és szerkezetintegrációs megoldások keresése, fejlesztése.

A napelemes tetőfedés változatai

Az új fejlesztések közös lényege, eltávolodni az eddig megismert és a tetőszerkezetekre illesztett napelemtáblás megoldástól, melynek egyébként már jól kialakított építési, szerelési technológiája van, és a jelenlegi technikai paraméterek mellett kiválóan beváltak, megbízhatóan működnek. Formailag azonban kissé nehézkesek, vizuálisan többnyire erősen kilógnak az építészeti harmóniából, zegzugos, szokatlan szögű tetőzet esetén problémás lehet a kielégítő telepítésük.
Az eltávolodás nem feltétlenül a táblás megoldások leváltásáról, hanem inkább egy választék színesítéséről, és kifinomultabb, a hagyományos struktúrákba integráltabb technológiai megjelenésről szól. Az eltávolodás szándéka jórészt esztétikai célzatú: olyan formai, szerkezeti komplexek kialakítása, melyek többnyire akadály, és nagyobb szerkezeti előkészítés nélkül könnyen beilleszthetők a hagyományos tetőzetekbe, építészeti stílusjegyekbe, akár a műemléki jellegű projektek esetében is.
A másik szándék részben olyasmire is irányul, hogy a napelemes tetőcserepek úgymond a felhasználók által a kiskereskedelemben megvehetők, és némi műszaki érzékkel házilag is működőképesen a helyükre illeszthetők, illetve könnyen cserélhetők legyenek. Számuk idővel, a rendelkezésre álló tőke arányában rugalmasan bővíthető legyen.

napelem esztétikusan

A fejlesztés irányai

A jelenlegi kitörési kísérletek alapvetően három irány felé haladnak. Az első kettő ebből hasonló funkciót kíván betölteni.

Napelemes cserepek

  • Ide tartoznak a már leírt, cserép és napelem cella házasításából született termékek, mint a magyar fejlesztés is.

Napelemes zsindelyek

  • Tengeren túli fejlesztésekben található, vékony szerkezetek, leginkább a palatetőszerű héjazatokba integrálható.

napelemes zsindely

A mindkettőt helyettesítő komplett tetőfedési energiatermelő megoldások

  • Tulajdonképpen a teljes tetőcserép rendszer mellőzésével, mint önálló napelemmodul-komplex képezi az egész tető lefedését.
    A típus méretezése, szerelése feltétlenül hozzáértést kíván, és szakember közreműködését igényli. Úgy tűnik, ez lehet a jövő járható útja, ha már el tudunk szakadni részben vagy egészen a tetőcserepek világától, és a jövő korszerű építészeti struktúráiban megszokott egységek lehetnek.
Kapcsolódó cikkek

Új termékek és technológiák a napelemek piacán

Már a közeli jövőt illetően, de napjainkban is egyre inkább megkerülhetetlenek a megújúló energiát használó rendszerek, ha építkezésre, felújításra adjuk a fejünket. Mit kínálnak ezen a téren a napelemek?

12 fontos dolog, melyekről felújítás előtt a villanyszerelővel beszélnünk kell

Egy általános összefoglalóban tekintsük át, hogy egy régi építésű családi ház villamos felújításánál mire figyeljünk, miről beszélgessünk el a kivitelezővel. Egy felújításnál ugyanis nem készülnek villamos tervek, így a helyszíni felmérés során tudjuk megadni igényeinket.

Tetőrendszerek, energiahatékonyság és tetődivat - Körkép a Bramac tetőcserepek világából

Ha tetőcserepekről van szó, sokunknak a Bramac neve jut elsőként eszébe – nem véletlenül. A világ legnagyobb, hazánkban több évtizede jelenlévő tetőfedőanyag gyártó vállalata mind technikai újításait, mind pedig trenddiktáló szerepét tekintve a “leg-ek” kategória egyik éllovasa.

Melyek a kémények kritikus pontjai és mit tehetünk a problémák megelőzéséért?

Bármilyen fűtést is tervezzünk házunkba, kéményt még akkor is ajánlott kialakítani, ha egyébként a fűtési rendszer ezt nem tenné indokolttá. Azonban fontos tudnunk, melyek azok a tényezők, kémény részek, melyek kialakítása, karbantartása különös figyelmet érdemel.

Fedezze a tető a lakás energiaszükségletét!

Véges energiakészleteink arra figyelmeztetnek, hogy egyre sürgősebbé váltak a megújuló energiák hasznosítása. A Bramac Napelem Rendszerei a Nap erejét használva állítanak elő energiát, amely egy családi ház szükségleteit is képes fedezni.

11 ok, amiért érdemes bitumenes bazaltzúzalékos zsindelyt választanunk

A bazaltzúzalékos zsindelyek 7 látványos modellel segítik a tető tervezését, de megtalálható a fémborítású, illetve az energiatermelő tetőzsindely is.

Dombház szupervályogból - egy alternatív építészeti technológia

A megszokottól eltérő dolgokra félve, kétkedve tekintünk. Biztonságos? Megéri belevágni? Nem történik ez az építkezésben sem  máshogyan. Valószínű, hogy itt az ideje elgondolkodnunk a jól bevált építési, építkezési módok leváltásán, ezzel is hozzásegítve magunkat egy fenntarthatóbb világ kialakításához.

A gyanúsan olcsó tetőár minőségbeli kockázatokkal jár

Felemás képet mutat az idehaza forgalmazott tetőfedő termékek és külső burkolati lemezek piaca. A pályázati forrásokból megvalósuló beruházások esetében, a szigorú követelményeknek is köszönhetően, minőségi anyagokat használnak az építkezéseken. Viszont a lakossági felújítások, illetve az önerős vállalkozói beruházásoknál már meghatározó szerephez jutnak a bizonytalan minőségű és eredetű alapanyagok és késztermékek.

Minőségi és látványos tetőfedő anyag - Bitumenes bazaltzúzalékos zsindelyek

A Tegola tradicionális zsindely gyártó cég a legszélesebb választékkal rendelkezik a magyar piacon. Több mint 25-éves múlttal az egyik legrégebbi márka, szakértelemmel, megbízhatósággal. A kőzúzalékos zsindelyek közül 7 modell áll a tervezők és vásárlók rendelkezésére, de megtalálhatók a fémborítású zsindelyek, illetve az energiatermelő zsindely is a termékpalettán.

Álmennyezet tudástár