Hogyan fessünk szépen falat?

DéZsé

A falfestés nem tűnik ördöngös dolognak, és nem is az, ha megtesszük a megfelelő előkészületeket. Kaparás, áztatás, javítás, vakolás, glettelés, csiszolás, aztán kreatívkodhatunk kedvünkre.

A festő-mázoló munkájában a legbonyolultabb dolognak az tűnik, ahogy a mesterek a kétlábú létrával a szobában sétálnak. Pedig hogy milyen könnyű elrontani egy falfestést, biztosan mindenki tapasztalta már: látható elektromos dobozok, kibukkanó háló, göcsörtös felület, lecsöpögtetett kapcsolók és a kedvenc: repedések a falon.

Akkor hogyan?

Induljunk ki, az egyszerűség kedvéért, egy, a 60-as években letapétázott falból, kicsit koszos, kicsit szakadt, kicsit poros. Az első és legjobb tanács, amit megfogadhatunk: hívjunk szakembert. Ő azzal kezdi, hogy leszedi a maradék tapétát, ha szerencséje van, ez nagyon egyszerűen és gyorsan megy, de általában nincs szerencséje. Ha a tapéta nagyon tapad, cafatonként, kaparóval kell eltüntetni, ráadásul úgy, hogy előtte feláztatja vízzel. Ezt vagy hengerrel keni fel a falra, ami célravezető ugyan, de a padlót is óhatatlanul eláztatja (ezért ha azt nem újítjuk fel, óvni kell) vagy festékszóróval permetezi fel. (A régi enyves festéket szintén áztatással és kaparással tüntetik el.) Az eltávolítás után már látszik, hogy az alatta lévő rétegekből mennyit hoz magával a tapéta, a tisztességes falnak a következő rétegekből kell állnia: téglafal, vakolat, 2–3 glettréteg, erre kerülhet majd a festés.

Szobafestés saját kezűleg

Rétegezünk

Ha tehát sikerült lepucolni a falat, érdemes tapadóhidat felhordani (falfix), ez pormegkötő és tapadássegítő. A sérüléseket javítani kell, a vakolathoz esetleg kőművest is kell hívni, vagy a festő javítja ki vakológipsszel (vastagglett). Ha a meglévő alapvakolat már táskás, tapadása nem megfelelő, sok rajta a javítás, sok a régi és új felületek találkozása, csúnya repedések keletkezhetnek a frissen festet falon. Ilyen esetekben hasznos lehet a dryvitháló felvitele, ez a vastagglettbe, a vakolatra kerül. Erre jön a glettelőgipsz, ez a finomglettelés, ami többszöri csiszolás után ad szép felületet. Ebbe a rétegbe is kerülhet háló, ezt üvegfátyol néven szokás emlegetni. Az üvegszövettapéta, ami az utolsó glettrétegre kerülhet, szintén hasonló funkciót lát el, de ez strukturált felületet ad. Az éleknél mind a vakolatrétegben, mind a glettrétegben találkozhatunk élvédővel, ezek gondoskodnak róla, hogy az élek szép egyenesek legyenek, és később ne törjenek le. Ha a glett csiszolása után megfelelően sima a felület, az első réteg festék után láthatóvá válnak a felületen maradt kisebb hibák, ezeket az úgynevezett flekkeléssel javíthatjuk ki. Ezután már nagyjából célegyenesben vagyunk és jöhet a móka: akár mi magunk is hengert ragadhatunk, és kifesthetjük lilára a kisszobát, 2–3 rétegben vagy ahogy csak tetszik.

 Szobafestés saját kezűleg

 

Kapcsolódó cikkek

Beltéri festékek – melyik helyiségbe milyet válasszunk?

Ha magunk akarunk festeni, mert nem kell különösebb felületi előkészítés, vagy csak kisebb helyiségeket, falfelületeket szeretnénk átszínezni, akkor nyugodtan kérjünk tanácsot a festék szaküzletben, vagy lakberendezőtől akár a színeket illetően is.

Beltéri festékek – praktikus és esztétikai szempontok

Egy lakás, vagy egy ház elkészülte után még van egy nagyon fontos művelet: a falak festése. Ez akkor is így van, ha csak meszelt, vagy fehér diszperziós festést akarunk, hiszen festési értelemben a fehér festék is szín, és nem megy fel magától a falra.

Mire jó a táblafesték?

A táblafesték falon történő alkalmazása évek óta népszerű, nem véletlenül, hiszen számtalan lehetőséget kínál a falak további dekorálására. Íme, a legfontosabb technikai fogások.

Antik kő hatás egyszerűen, falfestéssel

Antik kő hatás és fényes, csillogó felület a speciális glett anyag és festék, valamint a megfelelő szerszámok segítségével. Ötletek a megvalósításhoz.

Metáleffekt hatás a falakon

A fémes hatás a falakon merész vállalkozás, ám a végeredményt látva érdemes belevágni. Íme, a legfontosabb anyagok és szerszámok a tökéletes felülethez.

Új év, új feltételek a lakossági energiahatékonysági „ingyenhitelnél”

Jó hírrel kezdjük az évet, javulnak a kamattámogatott lakossági energetikai hitel feltételei. Igény lenne az energiatakarékos lakások iránt. A kérdés inkább az, elég vonzó-e most már a támogatott hitel, hogy akár a családi házak tulajdonosai, akár a társasházakban vagy lakásszövetkezetekben élők ebből a pénzből újítsák fel otthonaikat. 115 milliárd forint sorsa és több tízezer háztartás energiahatékonyságának a növelése a tét.

Ultraviola – 2018 trend színe a falakon

A Panton Intézet 2018-as évi színválasztása az ultraviola, a lilának egy bíborba hajló tónusa, mely egyszerre vibráló és elegáns, az eredetiséget és a kreativitást szimbolizálja.

Falfestés kisokos 1. – Ahány helyiség, annyiféle festék

Festeni egyszerű! – gondolhatnánk, pedig nem az. A bonyodalmak már ott elkezdődnek, hogy nem mindegy, milyen típusú festéket használunk otthonunk különféle helyiségeibe.

Mire jó az általános felelősségbiztosítás?

Szeptembertől bizonyos építési tevékenységeket végzőktől minimum 1 millió forint összegű felelősségbiztosítás meglétét várja el két kormányrendelet. Habár a jogszabályi követelménynek megfelelő felelősségbiztosítás eddig is elérhető volt a piacon, mindenkinek, aki rendelkezik ilyennel, érdemes ellenőrizni, hogy a konkrét szerződés mire nyújt fedezetet, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Önnek ajánljuk
Álmennyezet tudástár