Geometriával a meleg ellen

Homeinfo Iroda

Az (elégtelen) hőszigetelés kérdése sokszor nyáron jelentkezik égetően, mivel ilyenkor nem lehet szimplán „lejjebb csavarni a fűtést” például az emeleten. A nyitott ablak, vagy a hangos légkondicionáló berendezés sokszor nem jelent megoldást. Ismét a jó hőszigetelés tehát a kulcs, és ezúttal a matematika siet a segítségünkre.

A megfelelően szigetelt épületek a külső forróságban is megállják a helyüket, és lehetőséget kínálnak az energiatakarékosságra is. Egy jól megválasztott szigeteléssel a hőség nem hatol be lakóhelyünkre, akár a légkondicionáló használata is szükségtelenné válhat. Ezzel spórolhatunk a villanyszámlán is, mivel egy helyiség 1 fokkal történő lehűtése háromszor annyi energiát fogyaszt, mint 1 fokkal történő felfűtése, ráadásul így az épület CO2 kibocsátását is csökkenthetjük.

Tetőtéri hálószoba

Mit lehet tenni a helyzet javítására?

Először is válasszunk megfelelő hőszigetelő anyagot. A külső épületszerkezeten alkalmazott hőszigetelő anyagok a nyári meleg során nagy hőmérsékleti szélsőségeknek vannak kitéve, egy homlokzat vagy magastető külső felülete akár 60-70 Celsius fokra is felmelegedhet. Kevés anyag áll ellen ilyenkor a hőtágulásnak, ám a kőzetgyapot alak- és mérettartó, így ez a probléma nem áll fenn.

A nyári hőszigetelés problémája legtöbbször a tetőtéri szerkezetekkel kapcsolatos. Ha már jártak nyáron padláson, és menekültek le rögtön a hőségből, tudják miről van szó. Vannak azonban olyan utólagosan is beépíthető kőzetgyapot hőszigetelő elemek, amelyeket akár házilagosan is (szakember segítsége nélkül) beépíthetőek a tetőtéri szarufák közé.

A szarufák tetőn belüli sűrűsége, elhelyezése épületenként eltérő lehet, így nagyon nehéz egyszerű, egységes könnyen elhelyezhető lemezeket gyártani. Itt segít azonban a matematika, egész pontosan a geometria.

Nagyban megkönnyíti az építkezők dolgát ugyanis, ha a szigetelőanyag lemezek átlósan félbe vannak vágva, azaz az elemek gyárilag háromszög alakúak. A kőzetgyapot éklemezekkel sokkal könnyebb a szarufák közötti távolsághoz igazodni, úgy hogy a mérthez igazításkor az anyagveszteség csak minimális (csak a háromszög lemez sarkát kell levágni) legyen:

Kőzetgyapot szigetelés darabolása

A kőzetgyapot éklemezek tehát különösen alkalmasak a magastetők szarufái közötti hőszigeteléséhez. A háromszög alakú lemezek sarkainak levágásával bármilyen 50 és 100 cm közötti szarufaköz-távolság gazdaságosan kitölthető, rögzítést nem igényel, vágási veszteség nélkül, házilagosan beépíthető. Célszerű azonban páraáteresztő tetőfólia alkalmazása, és a teljes szarufamagasság kitöltése.

Kapcsolódó cikkek

Az első hybridtechnológiájú "A" energiaosztályú elektromos vízmelegítő

Energiatakarékosság és mindennapi kényelem az első hibridtechnológiájú vízmelegítővel.

Hőszigetelőanyag választás könnyedén

Több mint 250 építésztervező vett részt a Műegyetem dísztermében megrendezett, előremutató építészeti megoldásokat bemutató konferencián március 1-jén.

Vizesedő lábazat, elkerülhetetlen felújítás

Házunk, kerítésünk egyik legkényesebb része a lábazat, mely mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel. A lábazat közvetlenül érintkezik a földdel és nem csupán a csapadék éri, hanem a járdáról is visszaverődik ide a szennyeződés. Több oka is van tehát annak, hogy a szigetelés elégtelensége miatt egyenes út vezet a vizesedéshez.

A tetőn át távozik az elpazarolt energia negyede

Országos szinten havonta akár 10 milliárd forintot is megspórolhatnának az ingatlantulajdonosok a fűtési szezonban, ha odafigyelnének az energiahatékonysági szempontokra.

Családi ház felújítása 1. rész – Állapotfelmérés

Aki ház felújításba kezd, majdnem akkora fába vágja a fejszéjét, mint aki új házat épít. Kevésbé költséges ugyan, de az elavult rendszerek cseréje – a villamosságtól a fűtésen keresztül a vízig – legalább akkora munkával jár. Alaposan átgondolt és mindenre kiterjedő tervezés nélkül a végeredmény nem sok jóval kecsegtet. Egy felújításra szoruló házban ugyanis bőven számíthatunk kellemetlen meglepetésekre. Most induló sorozatunkban személyes résztvevői lehetünk egy felújításnak és lépésről lépésre követhetjük minden mozzanatát.

5 tipp a professzionális szigeteléshez

A professzionálisan megtervezett és kivitelezett szigeteléssel nem csak a gázszámla közel 50%-át, de rengeteg időt és sok bosszúságot is megspórolhatunk.

Költséghatékony pincefal

Január elsejétől költséghatékonyan szigeteljük épületeinket. Az előrelátók viszont már most a közel nulla energiaigényre terveznek. Mit jelent ez az építés kezdetekor? Hogyan kell a pincefalat hőszigetelni most?

Újgenerációs vízmelegítők: a hőszivattyús bojler

Már azt hihetnénk, hogy nincs mit tovább ragozni egy villanybojleren, tartály, fűtőszál és víz, ezzel kész. A fejlesztők azonban gondoltak egy nagyot és a legújabb rendkívül energiatakarékos hőszivattyú elvét belecsempészték egy ilyen villanybojlerbe, teljes sikerrel.

12 fontos dolog, melyekről felújítás előtt a villanyszerelővel beszélnünk kell

Egy általános összefoglalóban tekintsük át, hogy egy régi építésű családi ház villamos felújításánál mire figyeljünk, miről beszélgessünk el a kivitelezővel. Egy felújításnál ugyanis nem készülnek villamos tervek, így a helyszíni felmérés során tudjuk megadni igényeinket.

Önnek ajánljuk
Álmennyezet tudástár