Parketta vizes helyiségekbe

Elekes Attila

A parkettáról általában úgy gondoljuk, hogy a szobákba, legfeljebb az előszobába való, pedig bátran burkolhatjuk vele a vizes helyiségeket, a konyhát vagy a fürdőszobát is. Ez egyáltalán nem földtől elrugaszkodott ötlet, hiszen bizonyos feltételek betartásával, ugyanolyan hasznos és látványos lehet, mint bármelyik kerámia- vagy greslap. 

Faburkolat speciális igényekre

Nincs akadálya annak, hogy a konyhát, a fürdőszobát parkettával burkoljuk, csupán arra kell ügyelnünk, hogy a magas páratartalomnak megfelelő fafajtából válasszunk. Ilyen parketta teakfából, merbauból, jatobából készülhet. Vizes helyiségekbe alkalmatlanok a rétegelt parketta fajták, a trópusi fafajták azonban tömörek, magas az olajtartalmuk és az anyagsűrűségük, minimális vizet szívnak magukba, így akár a zuhanyfülkébe is bekerülhetnek.

parketta a konyhában

A nagy igénybevételnek kitett felületekre használjunk olajozott, nem strukturált felületű parkettát. Ezek a parketták könnyen javíthatók, kevésbé látszik rajtuk a karcolódás és könnyen tisztíthatók.

Így válasszunk parkettát

Parkettával bármilyen formájú és méretű helyiség burkolható, ez tehát nem jelenthet akadályt, legfeljebb nagyobb a vágási veszteség. Mindig a ház, a lakás adottságai határozzák meg, hogy milyen megjelenésű burkolatot választunk. Nem árt előre gondolkodni, és a parkettát már a tervezési szakaszban kiválasztani. Modern vagy minimalista stílusú enteriőrhöz natúr fafajtát válasszunk, válogatott felülettel, akár két-három lamellás osztással. A klasszikus stílushoz passzol az olajozott, rusztikus kapart felületű parketta, egy osztással. A színt mindig az enteriőrnek megfelelően válasszuk ki: a parketta az ajtókkal, a falakkal és bútorozással is harmonizáljon. A felületnek ugyancsak az enteriőr egészével kell összhangban lennie.
Választhatunk hagyományos, csaphornyos parkettát is, melyeket halszálka mintában raknak le. Ezeket az igényeket tökéletesen kielégítik a nagy szalagparketta gyártó cégek. Termékeik között találunk olyanokat, melyeknél a panel formájának köszönhetően, lerakásnál a kívánt minta jelenik meg. Adott esetben választhatunk mintába rakott panelt is.

parketta a fürdőszobában

Kapcsolódó cikkek

Változatos melegburkolatok

Ha a kiválasztásra kerül a sor, nehéz eldönteni, hogy milyen típusú burkolatra lesz szükségünk. Ismerkedjünk meg a melegburkolatok gazdag világával.

Újdonságok a fürdőszobákba

A 2018-as fürdőszoba trend számos újdonsággal szolgál. Bútorok terén különösen a letisztult formák, a minimalista megjelenés és visszafogott színek említésre méltók.

Vinyl, a trendi és tartós melegburkolat

Mi lehet a megoldás, ha egy helyiség funkciójából adódóan a hidegburkolat lenne praktikus, de mi mégis melegburkolatot szeretnénk? Ekkor léphet színre a vinyl.

Szabadon álló kád – amikor a kád látványelem

Ismét reneszánszát éli a szabadon álló kádak használata, egyre jelennek meg az újabb és szebb, különlegesebb típusok. A régi lábas kádak nosztalgiája is újjáéledt.

Marmoleum burkolat, a természetes talp alá való

Itt az ideje szintet lépnünk és nyitnunk az új, természetes és egészséges padlóburkolás irányába. Gondolkodjunk el a ma oly sűrűn választott laminált padlóról, ami lássuk be, nem lesz soha hosszúéletű és strapabíró burkolat otthonunkban. Sőt, talán el is engedhetnénk ezt.

Térnyerés galériával

A galéria a lakáson belüli térnyerés talán a leggyakrabban alkalmazott módja. A helyiség légterének részleges (az alapterület legfeljebb 75%-a), vízszintesen épített szerkezettel történő megosztásával kialakított új szint. Így bővíthetjük a lakható területet, ezáltal nő a lakásunk értéke is. A galériát legtöbben hálóhelynek szokták használni.

Családi ház felújítása 1. rész – Állapotfelmérés

Aki ház felújításba kezd, majdnem akkora fába vágja a fejszéjét, mint aki új házat épít. Kevésbé költséges ugyan, de az elavult rendszerek cseréje – a villamosságtól a fűtésen keresztül a vízig – legalább akkora munkával jár. Alaposan átgondolt és mindenre kiterjedő tervezés nélkül a végeredmény nem sok jóval kecsegtet. Egy felújításra szoruló házban ugyanis bőven számíthatunk kellemetlen meglepetésekre. Most induló sorozatunkban személyes résztvevői lehetünk egy felújításnak és lépésről lépésre követhetjük minden mozzanatát.

Sarokkád vagy hagyományos? Milyen kádat válasszunk?

Egy fárasztó nap végén elmerülni a tágas sarokkádban, valóságos luxus élmény. Vagy mégsem? Rossz választás esetén a kád kényelmetlen lehet és elveheti a helyet más fontos szaniterek elől. Pro és kontra következik, megoldási javaslattal.

Boltívek, bútorok építése gipszkartonból. Terhelhetőség, burkolás

Folytatjuk a gipszkarton építőlemezek speciális felhasználási lehetőségeinek bemutatását. A beltéri válaszfalak, fallefedések és álmennyezetek kialakításán túl is van lehetőség otthonunk téralakítására, a belsőépítészeti kreativitásunk megmutatására.

Önnek ajánljuk
Álmennyezet tudástár