Napjainkban egyre több hangsúlyt kap az energiatakarékosság és ezzel együtt a különféle zöld programok. Nem véletlenül, hiszen a föld természetes forrásai lassan kiapadnak. Azonban mi magunk is tudunk tenni azért, hogy ezt a folyamatot lelassítsuk.
A tiszta ivóvíztartalékok a talajvíz szennyeződésének növekedésével egyre jobban csökkennek, az ivóvíz-felhasználás azonban a népességnövekedéssel együtt emelkedik. Ráadásul a háztartások szinte minden vízigényes feladatra csapvizet, azaz ivóvizet használnak. Nagyon fontos tehát, hogy egyrészt csökkentsük a felhasznált mennyiséget, másrészt pedig bizonyos feladatokhoz új vízforrásokat is bevonjunk a használatba.
Ilyen másodlagos vízforrás lehet az esővíz, amelynek gyűjtési és tárolási módjait egy korábbi cikkünkben hosszabban taglaltuk. Szerencsére mára sokan élnek a lehetőséggel és nem árt tudni, hogy bizony a takarékoskodás mellett számos egyéb hasznuk is származhat egy jól megtervezett esővíz gyűjtő rendszer telepítéséből. Nézzük tehát, hogy mire is lehet felhasználni az összegyűjtött vizet.
Az esővíz felhasználásának lehetőségei
1. Mosás
Az ivóvíz Magyarország nagyobb részén meglehetősen kemény, ezért mosógépeink védelmében érdemesebb lenne lágyvizet, azaz esővizet használni, a különféle vízlágyítók helyett. Így még a vasalás is könnyebb lesz. Az esővíz pedig - tekintve, hogy lágyabb - nem csak, hogy hátráltatja a vízkőképzősét, hanem sokkal jobban is habzik, így mosópor költségeiből is meg lehet takarítani egy keveset.
2. Takarítás
Mind épületen belüli, mind épületen kívüli takarítási munkákra fölösleges ivóvíz tisztaságú vizet használni. A tisztított csapadékvíz ide is megfelelő. Autómosáshoz, ablaktisztításhoz, sőt akár mosogatáshoz is ajánlott az esővíz.
3. Öntözés
A kerttel rendelkező háztartások számára a meleg időszakban megterhelő lehet a locsolással járó kiadás. Sokan saját kutak kialakításában látják a probléma megoldását, azonban a növények számára élettanilag sokkal előnyösebb, ha csapadékvizet használunk. Ez a megoldás könnyen megvalósítható és ideális alternatívát jelent.
4. Vécé-öblítés:
Óriás pazarlás, amikor a vécé öblítésére használjuk a drága ivóvizet. Alternatívaként ebben az esetben is a csapadékvíz vagy a kútvíz jöhet szóba, de az előbbieknél egyszerűbb megoldást kínál a mosdóvíz, azaz a szürkevíz hasznosítása. Érdekesség, hogy a vécé-öblítéseknél lehet a legtöbbet megtakarítani, mert a vízfogyasztás közel egyharmadát ez teszi ki a háztartásokban. Ha a vécét kikötjük a tisztavízhálózatról, nem csak a számlánk lesz kisebb, de kevesebb gondunk lesz a vízkővel is.
Összességében a csapadékvíz felhasználásával a vezetékes vízfogyasztás körülbelül a felére mérsékelhető. Ilyen csapadékgazdálkodási módszerrel mind a háztartások, mind pedig az önkormányzatok és az üzemeltető közművállalatok költségeket takarítanak meg. A csapadékvíz-hasznosítása révén nem csupán a közműves ivóvíz felhasználása csökkenthető, de késleltethető, illetve csökkenthető a csapadékvíz lefolyása is, és ezáltal a belterületi elöntési kockázat is kisebb lesz.