Minden eddigit felümúló látogatószámmal, óriási érdeklődéssel, kiállítók és látogatók elégedett visszajelzéseivel zárhattuk 2023 Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítását, valamint társ eseményét, a Burkolói Workshopot.
Úgy tűnik, a köztudatba is beépült, hogy január utolsó hétvégéje a fürdőszobáról és az otthoni wellnessről szól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a téma iránt érdeklődő közönség már hetekkel előre megváltotta on-line belépőjét, illetve a helyszínen vásárolható jegyekért hosszú sor kígyózott.
A pénteki, viszonylag szellős délelőttöt erősödő délutáni érdeklődés követte, hogy aztán szombaton csúcsot döntsön a látogató szám. A vasárnap délelőtt ugyancsak a korábbi éveknél nagyobb közönséggel telt, majd a délután ismét lazább volt. A péntek délelőtti szakmai konferenciákon színvonalas előadások és kerekasztal beszéltegetések zajlottak, nagy számú szakmai érdeklődő részvételével. A szombati napra időzített Burkolói Workshop nem csak, hogy teltházzal ment, de időnként – biztonsági okokból – a látogatóknak várakozniuk kellett a bejutásra.


A BOK csarnok minden szeglete – több, mint 7000 négyzetméteren – standokkal volt tele, és ehhez még jött a Burkolói Workshop, melyet a korábbi évektől eltérően, idén már a BOK csarnok melletti Olimpiai Körcsarnokban rendeztünk.

A kiállítói standok berendezése idén különösen látványosan sikerült, mondhatjuk, élményszámba mentek. A kiállítók mindegyike a legújabb, legjobb termékeket hozta el és különös gonddal tálalva mutatta be a közönségnek. A legtöbben akciókkal, nyereményjátékokkal, komoly árengedménnyel készültek, mellyel a látogatók éltek is. Sok kiállítónk számolt be megkötött szerződésekről, vásárlásokról. Összességében tehát a kiállítói tapasztalatok rendkívül jók, a visszajelzések egyérteműen pozitívak.




A Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ) – rekord számú érdeklődés mellett – idén is ingyenes, a fürdőszobára fókuszáló lakberendezési tanácsadással várta a közönséget. A tanácsadás előzetes regisztrációhoz és időpont foglaláshoz volt kötve, de még így is akadtak látogatók, akik szerencsét próbáltak. A lakberendezők igyekeztek mindenkit kiszolgálni, így a későn ébredők sem maradtak ötletek, tanácsok nélkül. A tanácsadó csapat profizmusát dícséri, hogy több látogató a helyszínen azonnal vásárolt is, és a lakberendezőkkel hosszabb távú munkára is szerződtek.

Ugyancsak ingyenes tanácsadást vehettek igénybe a hőszivattyúk iránt érdeklődők. A kiállítói standon szinte nem volt üresjárat, az összes foglalható időpont elkelt, három napon keresztül folyamatosan ült valaki a tanácsadó asztaloknál.
VIRTUÁLISAN JÁROM BE A 2023-AS FÜRDŐSZOBA ÉS OTTHONI WELLNESS KIÁLLÍTÁST
A szombati napra időzített Burkolói Workshop idén csúcsrajárt. A bejutásért kígyózó sorok mindent elárultak a figyelem intenzitásáról, ez nem csupán a szervezőket, hanem a kiállítókat is kellemesen meglepte. Érdekes volt, hogy nem csupán a szakmában érintettek kapták fel a fejüket az eseményre, ha nem sokan a laikusok közül is kíváncsiak voltak rá. A nagyfokú érdeklődés érthető, hiszen a workshopon a kiállítók mindig élőben mutatnak be új technikákat, új szerszámokat és gépeket, valamint számos, burkolásban használatos segédanyagot. A látogatóknak arra is alkalmuk nyílott, hogy ne csupán nézőként kövessenek egy-egy bemutatót, hanem azonnal ki is próbálhassák a bemutatott újdonságokat.




A Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításról soha nem maradhat el a szórakozás, szórakoztatás. Egyes kiállítók tánc bemutatóval fűszereve mutatták be termékeiket, mások kvíz játékra invitálták a közönséget, a tombolára pedig minden érvényes belépőjeggyel rendelkező benevezhetett, csupán feliratkozni kellett a nyereményesőre. A szerencsések értékes nyereményekkel lehettek gazdagabbak. A gyereksarok ugyancsak hasznosnak bizonyult, a legkissebbek sem unatkoztak egy percet sem.

A nagyszínpad három napon keresztül nyitva állt az érdeklődők előtt: a neves szakmai előadók – lakberendezők, belsőépítészek, tervezők – az aktuális trendekről, újdonságokról beszéltek a közönségnek, illetve válaszoltak a kérdéseikre.

A Homeinfo és a LOSZ közös szervezésében idén is a lakberendezők részére megnyílt egy pályázat, ahol a résztvevőknek a fürdőszobák tervezéséhez kötődő moodboardokat kellett összeállítani, különböző témákban. A pályázatra a korábbinál több pályamű érkezett és a neves zsűrinek nem volt könnyű dolga a bírálatkor. A pályázat nyerteseit a kiállítók értékes jutalmakban részesítették.




Ha a 2023-as Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítást röviden, egy szóval kellene összefoglalnunk, nyugodtan kijelethetjük, hogy: siker! Mind a látogatóktól, mind pedig a kiállítók, lakberendezők, illetve a szakmai közönség részéről rendkívül pozitív visszajelzések érkeztek, úgyhogy végszóként: örül a szívünk.
A 3 napos Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás fő támogatói 2023-ban az Arezzo Design, a Bau-Styl, a Villeroy & Boch, a Radaway és a Wellis voltak.