13. alkalommal gyűlt össze a vezető hazai sajtóorgánumok újságíróiból álló médiazsűri, hogy az elmúlt év legjobb épületeit és építészeti terveit díjazza a Média Építészeti Díjának gálaestjén. Őrfi József 21. századi népmesébe illő piliscsabai családi háza, melyet maga épített meg családjának, négy elismerésben is részesült, az idei legjobb épület díját is neki ítélte a zsűri. “Hagyomány és innováció egymásratalálásának lehettünk szemtanúi” - mondta el Fürdős Zsanett a szervező epiteszforum.hu főszerkesztője.
Az Európa Hajón választották ki a 13. Média Építészeti Díjának győzteseit. Őrfi József Népi építészet 2.0 című épülete kapta a legjobb épület elismerést, amelyet Sümegi Noémi zsűrielnök és a MAPEI adott át. Az építész saját családi házát bővítette ki, a tervezést és a kivitelezést is ő végezte. “Mese, csoda, varázslat” - értékelte Veiszer Alinda. A tervezésnél fontos szempont volt az olcsó anyagok használata, amivel Őrfi a szakmai bírálók tetszését is elnyerte. “A minőséget nem fényűző anyagokban, hanem az építészeti gondolatokban mutatja fel” - méltatta Somogyi Krisztina építészetkritikus.

Terv kategóriában a 2017-es Média Építészeti Díját Takács Gyula vette át a zsűrielnöktől és a Városliget Zrt-től. Takács Gyula a finnországi Seurasaari skanzen fogadóépületének a tervével nyerte el az elismerést: két éve kifejezetten azért költözött Finnországba, hogy teljes mélységében megismerhesse a finn faépítészetet. A zsűri kommentárja a tervvel kapcsolatban egyértelmű volt: “Csak azt nem értem, hogy miért nem építik már ezt az épületet?”

A zsűri különdíját a Palatinus fürdő rekonstrukciójával az Archikon nyerte, a díjat a Fakro adta át. “A város 21. századi formában kapta vissza ezt a műemléket” - indokolták egyszerűen döntésüket az zsűriző újságírók.

A médiazsűri mellett a közönség is kiválasztott egy győztes épületet, illetve tervet: a rendezvényen résztvevő közönség szavazatai alapján a megvalósult épületek közül Vas Norbert, Pozsár Péter és Varsányi András algyői családi háza nyert, akik a HB Reavistól vehették át a díjat, míg a tervek közül Takács Gyula finnországi skanzenépülete kapta a közönségdíjat, amelyet a Lafarge adott át.
Az Index különdíjára online lehetett szavazni, ez alapján is Őrfi József kapta az elismerést Földes Andrástól, az Index újságírójától és a Dornbracht képviselőjétől.
Az esten különdíjakat is átadtak: az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját a paksra tervezett városrész lakónegyedének terve nyerte, amely Péterffy Miklós, Deli Brigitta, Dőry Bálint, Müller Dóra, Szabó Dániel munkája. Az Európa Design Belsőépítészeti Különdíját is Őrfi József háza nyerte. Idén másodjára adták át a Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíját, amelyet Flachner Szilvia és csapatának munkája, a keszthelyi Vasútállomás nyert meg.