Hirdetés

Az Év Tetője 2017

Minden évben az ország legjobb tetőfedői, bádogosai és szigetelői mérhetik össze tudásukat az Épületszigetelők Tetőfedők és Bádogosok Országos Szövetségének (ÉMSZ) legfontosabb éves versenyén, az Év Tetője Nívódíj pályázaton. Idén az ÉMSZ Nívódíját magastető szekcióban Pahocsa Kálmán ács- és tetőfedő nyerte el egy Tószegen épült családi ház fedéséért, amelyre CREATON AMBIENTE hódfarkú tetőcserép, NUANCE rézvörös engóbozott változata került.




Az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj magastető szekciója győzteseinek páholyában lassan örökös helyet vívnak ki maguknak a CREATON termékekkel fedett tetők és mestereik, akiknek előválogatására a cég 2016-ban hetedik alkalommal írta ki házi, egyre magasabb rangot elnyerő Tetőszépségversenyét. A pályázatra közel 80 pályamű érkezett, a zsűri javaslatára a CREATON 16 tetőfedő munkáját nevezte az idei Nívódíjra.

Pahocsa Kálmán, az Év Tetője 2017 verseny győztese

Pahocsa Kálmán tószegi munkájáról

A legmagasabb szintű elismerést, a magastető szekció Nívódíját a CREATON Tetőszépségversenyének idei első helyezettje, a tószegi családi ház kivitelezője, Pahocsa Kálmán nyerte el. A pályamű a CREATON már hagyományos háziversenyén, a Tetőszépségversenyen 2016-ban szintén első helyezett lett.

CREATON hódfarkú cserép

„Szerencsére évről-évre egyre több olyan mester van, aki a kézjegyét a tetőn hagyja. Már sok esetben előfordul, hogy a zsűri csak ránéz egy elkészült tetőre és felismeri egy-egy kivitelező tipikus munkáját. Pahocsa Kálmánnak tószegi munkájáért, akár az ácsszerkezet nagy mestere címet is odaadhatnánk” – mondta a nyertes kivitelezésről dr. Tóth Elek, a Tetőszépségverseny zsűri elnöke.

CREATON hódfarkú cserép

„Amikor a tószegi családi ház tulajdonosai felkértek a kivitelezésre, a bonyolult tervekből láttam, hogy egy komplex munkát nyertem meg, ami nagy odafigyelést igényel. A ház alakjából adódóan egyértelműen CREATON hódfarkú cserepet ajánlottam nekik. Nem titok, hogy direkt a CREATON háziversenyére készültem ezzel a fedéssel, így igyekeztem, hogy a tető a legjobb legyen páratechnikailag, fóliázás és cserépfedés szempontjából is. A kivitelezés sok szempontból volt kihívás, többek között rekord mennyiségű anyagot használtam fel a munka során: összesen 7 köbméter fadeszka és 13.000 db cserép került a tetőre” – mesélte Pahocsa Kálmán a nyertes munkáról.

CREATON hódfarkú cserép

CREATON hódfarkú cserép

Rövid videó a nyertes tetőről:

ÉMSZ díjazott szakemberek

ÉMSZ NÍVÓDÍJ 2016
Pahocsa Kálmán - Családi ház, Tószeg
CREATON AMBIENTE hódfarkú tetőcserép

KATEGÓRIADÍJ – EGYSZERES CSERÉPFEDÉSEK
Katona Szabolcs – Lakóépület, Siófok
CREATON DOMINO tetőcserép

KÜLÖNDÍJAK
Drong György – Családi ház, Szada
CREATON HORTOBÁGY hornyolt tetőcserép

Kovács Sándor – Lakóépület, Túrkeve
CREATON KLASSIK hódfarkú tetőcserép

Trombitás Zoltán – Családi ház, Fonyód
CREATON KLASSIK hódfarkú tetőcserép


ELNÖKI ELISMERŐ OKLEVÉL
Borsi Zoltán – Családi ház, Nyíregyháza
CREATON RÓNA hornyolt tetőcserép

Császár József – Óbudai Egyetem
CREATON DOMINO tetőcserép

Nehéz Tamás – Templom, Soltvadkert
CREATON SAKRAL templomi hódfarkú tetőcserép

ELISMERŐ OKLEVÉL
Nagy Sándor – Kápolna Zarándokház, Hajdúszoboszló
CREATON DOMINO tetőcserép

Zsárik Ferenc – Családi ház, Budapest
CREATON RÓNA hornyolt tetőcserép

https://www.creaton.hu/

Kapcsolódó cikkek

Homeinfo Kedvezmény Hetek

Építkezés, felújítás, lakberendezés? Több 100 kupon, 10-40% kedvezmény, több 100 üzletben.

Elérkezett a tetőcsere ideje?

Honnan tudjuk, hogy a tetőnk cserére szorul, vagy hogy elérkezett a tetőfelújítás ideje? A következőkben elmondjuk, mik lehetnek azok az intő jelek, amik már rövid távon szakemberért kiáltanak.

Így ellenőrizhetjük, hogy zuhanykabinunk biztonságos-e

A zuhanykabin vásárlásakor kevesen gondolnak arra, hogy a biztonság is fontos szempont lehet, hiszen „mi baj történhet?”. Nos, a zuhanykabin üvegből készül!

Gyorsabb kivitelezés, hosszabb távú megoldás – tetőszigetelés okosan

A tetőszigetelés okos megoldását képviselő ISOTEC egy olyan komplett rendszert kínál, melynek alkalmazásával hatékonyan küszöbölhetők ki a hagyományos technikák használatából eredő hibák.

Erre nagyon figyeljen! Változnak a hőtechnikai követelmények 2021-ben

Jó dolog, amikor az ember össze tudja kötni a kellemeset a hasznossal és ugyanígy több szempontból jó nekünk, ha a praktikust kötjük össze a kötelezővel. Hiszen, ha már valamire „hivatalból” is oda kell figyelnünk, azt miért ne tennénk úgy, hogy abból minden tekintetben a lehető legjobban jöjjünk ki? Erre jó példa az ISOTEC tetőszigetelés.

Beköszöntött a levegőt tisztító tetők korszaka

Az újrahasznosított anyagokból készült tetőszigetelés segíti a káros anyagok semlegesítését, ráadásul világos bevonata miatt kevésbé veszi fel a hőt, így növeli az energiahatékonyságot.

A csillagok nem csak az égen ragyognak, hanem már a tetőkön is - Ismerd meg az új Star tetőcserepeket!

A BMI Bramac azzal a céllal alkotta meg új Star tetőcserepeit, hogy hosszú évek múlva is olyan kellemes érzéssel pillanthassuk meg tetőnket, mint a beköltözés napján. Ideje, hogy felfedjük a hosszan tartó csillogás titkát.

Tetőablak helyhez és funkcióhoz igazítva

A szakemberek Európa-szerte szívesen dolgoznak olyan tetőablakokkal, melyek a műszaki követelmények mellett a magán és intézményi beruházók különféle dizájn elvárásait is kielégítik. Legyen szó elavult tetőablakok cseréjéről, vagy a tetőablak egy épületrész rendeltetéséhez való illesztéséről, a Roto méretben, anyagban és funkcióban egyaránt kellő rugalmasságot kínál.

Bramac Star tetőcserepek: Esztétikum és tartósság

A tetőcserépgyártás legújabb technológiáját képviselve megérkeztek a BMI Bramac Star-bevonattal ellátott cserepei.

Tető - készüljünk fel a szélsőséges időjárásra!

Tekintsük át, ha modern és környezetbarát alumínium tető mellett döntünk, milyen védelemre számíthatunk!