Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Javulhat a kivitelezés minősége az építőiparban

2016-ban többek között a CSOK-nak és az egyszerűsödő adminisztrációnak köszönhetően jelentősen megemelkedett a lakásépítések és felújítások száma Magyarországon és a trend 2017-ben is folytatódik. Ennek megfelelően egyre többen látnak jó üzletet az építőiparban, amit az is jelez, hogy közel hatodával nőtt tavaly az újonnan alapított cégek száma a szektorban. A kontármunkák visszaszorulását eredményezheti, hogy 2017-től mind az építész tervezők, mind az építőipari kivitelezők számára kötelező a felelősségbiztosítási szerződés megkötése.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

A válság időszakában tapasztalt 40%-os visszaesést követően komoly fellendülés következett be, mely 2016-ban is folytatódott. Míg korábban az uniós támogatásokból zajló beruházások hajtották az építőipart, addig várhatóan ebben az évben a lakásépítések is jelentős részt tesznek ki a bővülésből.  Előrejelzések szerint a lakásépítésben négy, a korábbiakhoz képest jó év várható, 2019-ig folyamatosan emelkedik az évente épített lakások száma.

A főleg a fővárosban tapasztalható ingatlanár-robbanás mellett két kormányzati intézkedés is segíti a lakásépítések és felújítások számának gyarapodását.

  • Az egyik, hogy a 300 m2 összes hasznos alapterületet meg nem haladó ingatlanok vonatkozásában megszűnt az építési engedély, ezáltal egyszerű bejelentés keretében, gyorsan, egyszerűen meg lehet kezdeni az építkezést.
  • A másik a közismert CSOK, amelynek kedvezményét igénybe véve sokan tervezik a lakásvásárlást, az építkezést.

Az ingatlanpiac pezsgésével párhuzamosan nőtt azok száma is, akik ismét jó üzletet látnak az építkezésben. Tavaly 15%-kal nőtt az újonnan alapított építőipari vállalkozások száma a megelőző évhez képest, összesen 3110 ilyen cég alakult 2016-ban.

javulhat a kivitelezes minosege az epitoiparban1

Kötelező felelősségbiztosítás a kivitelezéseknél

Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a gyors pénz reményében kontárok is megjelennek a piacon. Azonban most sokkal nehezebb dolguk lesz, ugyanis 2017-től  a vonatkozó jogszabály - 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet - a lakóépület egyszerű bejelentéssel induló kivitelezéséhez a felelősségbiztosítást is feltételként írja elő mind a tervező mind pedig a kivitelező vonatkozásában.

  • A kivitelező és tervező kötelező felelősségbiztosítása az általuk végzett tevékenység közben okozott dologi és személyi károk fedezetére szolgál.
  • A kötelező biztosítás megkötését a törvény a lakóépület kivitelezésének bejelentésével egy időben írja elő.
  • Biztosítás nélkül a kivitelezés nem kezdődhet meg.

A CIG Pannóniánál – a digitális átállás keretében – a projekt-alapú biztosítást (KonstruktŐR, SimPLAN) már online, mindössze néhány perc alatt meg lehet kötni, hiszen nincs szükség bonyolult ajánlatkérésre, így nincs várakozási idő sem. Az azonnali fedezetigazolás is elektronikusan történik, QR kódos ellenőrizhetőséggel. A teljes szolgáltatás okostelefonról is elérhető, így valóban bárhol, bármikor igénybe vehető. Mind a kivitelezői, mind a tervezői felelősségbiztosítás 50 millió forint beruházási költséghatárig köthető.

Forrás: CIG Pannónia

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

7 szempont, amit érdemes betartani, ha térkövet választunk

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Kagylóformájú, lágy vonalvezetésű aszimmetrikus akrilkád

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Tboss konyhák - Válogatott stílusok

Az Ekinex olyan épületautomatikai kapcsolócsaládot alkotott, amely megtestesíti az olasz dizájn esszenciáját, a részletekre való odafigyelést, a csúcstechnológiát és az innovációt.

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

Több mint fa: így épít jövőt az ÁcsBudapest

Multipor: fenntartható és hatékony megoldás otthona hőszigetelésére

Felújítás? Válaszd az Ytongot!

Megbízható szakembert keresel? Itt találod meg a legjobbakat!

Pörgős év várható az otthonteremtésben 2025-ben – Új típusú támogatások, kedvező hitel lehetőségek

Innovatív Leier Mintaház Szentendrén – Gyors és energiahatékony megoldás a jövőért

Hasznos tippek egy egyszerű lakásfelújításhoz

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

Fal csúcstechnológiával: ez a csiszolt tégla

Újragondolt építészet: fenntartható Ytong családi ház

Pala helyére pala? Tetőfelújítás szép és könnyű anyaggal

5 ok, amiért érdemes az Ytong lépcsőelem beépítését fontolóra venni