Hello Wood Project Village / LETELEPEDÉS: A MEGÉRKEZÉS RÍTUSAI / 2016. július 14-22.

Idén hetedik alkalommal rendezi meg a Hello Wood Architizer A+ Award-díjas nemzetközi nyáriegyetemét és fesztiválját július 14. és 22. között. A 2015-ben indult Project Village (Falu Projekt) folytatásaként az idei évben a letelepedés és a közösség otthonteremtésének kérdéseivel foglalkoznak az építészek a Kapolcs melletti Csórompusztán. Az idei tábor címe: LETELEPEDÉS: A MEGÉRKEZÉS RÍTUSAI. 2016-ban olyan elismert építészek és művészek fognak projektet vezetni,  mint Nikolay Polisskyorosz szobrász, a német Markus Heinsdorff,az Urban Think-Tank vagy éppen a Kosmos Architects csapata. A szervezők azonban továbbra is várják csoportvezető építészek jelentkezését a 8 napos programra. A jelentkező építészeknek április 15-ig kell regisztrálniuk, míg az általuk elképzelt projekt terveinek leadási határideje május 1.



Az elmúlt évben mintegy 30 ország 25 egyeteméről érkeztek diákok és építésztanárok, hogy elindítsák a Project Village-et (Falu Projektet). A tavalyi év során a cél egy olyan alternatív, kísérleti faluközösség létrehozása volt, amelyben az elkészült installációk és épületek egymásra és a közösség igényeire reflektálnak. Így született a Rolling Pub (Guruló Kocsma), a Village Cinema (Falumozi), vagy éppen a Migrant House (Migrációs Ház). Az elkészült installációk a tábor után a Művészetek Völgye és a Sziget Fesztivál közösségi helyszíneiként működtek tovább.

 Hello Wood Project Village

Idén a hangsúly a letelepedésre, az otthonteremtésre, a hosszabb távú tervezésre kerül, melynek keretében a csapatok egy permanens rendszert, az építészek által ideálisnak tartott falu szerkezetét hozhatják létre. A terv egy olyan Hello Wood falu megépítése, amelynek épületei a tavalyi évvel szemben már nem vándorolnak.  A tartós épületközösség campusszá áll össze, amelyet évről évre benépesítenek a diákok és csoportvezető tanárok, így biztosítva a campus folyamatos megújulását.  Miután a résztvevők megérkeznek a Faluba, a letelepedés építészeti kihívásait vizsgálják. Olyan problémákra keresik majd a választ, mint a vendég és vendéglátó szerepek ideiglenes, felcserélhető státusza, a megérkezést követő első (pragmatikus vagy szimbolikus) építészeti mozzanatok, illetve azt is vizsgálják, miként tud egy tér befogadni különféle szokásokat, és milyen az az építészeti nyelv, amelyet a közösség sajátjának érez.

 Hello Wood Project Village

A jelentkező csoportvezetők körülbelül tízfős, diákokból és fiatal építészekből álló csapattal dolgozhatnak a rendelkezésükre álló három köbméter fából azon a csórompusztai földterületen, amelyen a Hello Wood szeretné megalapítani vidéki campusát.


A Hello Wood független oktatási platform, amely évente rendezi meg Európa egyik vezető építészeti nyári egyetemét, amely workshopból, előadásokból és szimpóziumból áll. A Hello Wood Magyarország egyetlen angol nyelvű építészeti nyári egyeteme és fesztiválja, így egyedülálló lehetőséget biztosít a nemzetközi csapatokban dolgozó magyar diákoknak, hogy konkrét helyzetekben gyakorolhassák az angol építészeti szaknyelvet. A Hello Woodon készült munkák két fő jellegzetességet hordoznak magukon: nagyrészt fából készülnek, valamint ötvözik a művészi megközelítést a társadalmi gondolkodással. A tábor 2015-ben elnyerte a rangos Architizer A+ Awards “Learning” kategóriájának díját, sőt, a kategória közönségdíját is a magyar csapat kapta.

www.hellowood.eu/427218/project-village

Kurátorok:  Pozsár Péter (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) , Muszbek Johanna (University of Liverpool, Architecture School).

Csapat: Huszár András,, Ráday Dávid, Pozsár Péter (Hello Wood-társalapítók), Janota Orsi, Lakatos Niki (projekt menedzsment), Szőke Gergely Lukács (grafikus), Végh Gyula (építész), Bányai Csaba (product design) Farkas Anita, Lengyel Anna (koordinátor).

Kapcsolódó cikkek

5+1 fontos tudnivaló az építkezést megelőző földmunkákról: gépek, árak, időtartam

A családi ház építésének első fázisát a földmunkákkal kezdjük. Íme, a legfontosabb információk a gépekről, árakról, időtartamról, hogy könnyebben tervezhessünk.

Dombház szupervályogból - egy alternatív építészeti technológia

A megszokottól eltérő dolgokra félve, kétkedve tekintünk. Biztonságos? Megéri belevágni? Nem történik ez az építkezésben sem  máshogyan. Valószínű, hogy itt az ideje elgondolkodnunk a jól bevált építési, építkezési módok leváltásán, ezzel is hozzásegítve magunkat egy fenntarthatóbb világ kialakításához.

Híd alá épített stúdiót magának egy formatervező

Még ha sokszor átvitt értelemeben is használjuk, a “híd alatt lakás” mibenlétével sokan tisztában vannak. A fogalom, szerte a világon, kevés pozitív jelentést hordoz. Egy spanyol tervező, fittyet hányva a sztereotípiákra, saját pop-up stúdiót alakított ki egy valenciai híd alatt. Jól tette!

A szerethető beton

Az építészek és a design világa imádja, sokan mégis idegenkednek tőle, pedig a beton már régen nem az a durva és erőteljes, elvakolandó monstrum, ami régen volt. Sokan azért is szeretik, mert mind előállításával, mind pedig használatával környezetünket is kímélhetjük.

„Az anyag természete” - EQUITONE szálcement homlokzatok az építészetben. Pályázat építészek és építészhallgatók számára

1,1 millió forint díjért indul a harmadik, a 2017. évi pályázati időszak! Beadási határidő: 2017. október 31.

32 tanács kivitelező választáshoz

 

Év háza 2017: a fődíj mellett 5 különdíj vár gazdára

Május 10-ig várják a szervezők a családi házak és kis társasházak tervezőinek munkáit az idei Év Háza pályázatra, amely újraindítása óta eltelt közel egy évtized alatt a legrangosabb hazai, független, szakmai díjjá nőtte ki magát.

Betonozd be magad 2017-ben is! - „Minden építés alapja” pályázat építészeknek és egyetemi hallgatóknak

Az elmúlt két évben beküldött igényes és nívós pályaművek arra ösztönözték a kiírót, hogy tervezőknek és hallgatóknak immár egységes keretben, de külön kategóriákban ismét meghirdessék a „Minden építés alapja” pályázatot.

Gombnyomásra forgatható szobák

Gyakran a lakást érő, perzselő napsugarakat és az ezzel járó meleget még egy jó minőségű árnyékoló is alig képes mérsékelni, a folyamatosan működő klíma pedig nem a legegészségesebb megoldás. A mozgatható helyiségekkel ezek a kellemetlenségek kiküszöbölhetők.