Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon
Közelgő események

Világhírű építészek a szegénység ellen

Március 23-tól Budapesten is látható a Think Global, Build Social! kiállítás a Goethe Intézet és a Hello Wood közreműködésében

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Andres Lepik kurátor 2010-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) szervezte meg először azt a tárlatot, mely korunk szociális építészettel foglalkozó legfontosabb projektjeit mutatja be. Pár évvel később hasonló tartalommal, ám új címmel nyitott tárlatot a Német Építészeti Múzeumban (Deutsches Architekturmuseum), majd a Bécsi Építészeti Központban (Architekturzentrum Wien). A  Goethe Intézetnek köszönhetően utaztatható formában is elkészült kiállítás most Magyarországra érkezik. A budapesti FUGA-ban megrendezésre kerülő kiállítás látogatói - a nemzetközi példák mellett - az elmúlt évek néhány magyar szociális építészeti kezdeményézését is megismerhetik. A magyar résznek a Hello Wood, a Builders/Építők címet adta, és olyan hazai kísérleti projekteket mutat be, melyek a lokális sajátosságokra hívják fel a figyelmet, de tematikájukban mind kapcsolódnak a szegénység elleni globális küzdelemhez.

Think Global, Build Social! Kiállítás

Az építészek szociális felelősségének kérdése a 2008-as pénzügyi válság óta méginkább része a társadalmi diskurzusnak. A robbanásszerűen fejlődő megapoliszok, az egyre több helyen megjelenő és egyre nagyobb nyomornegyedek világszerte növekvő népességének láttán felvetődik a kérdés: milyen megoldásokat tud kínálni az építészet azoknak, akik a saját forrásaikból nem tudnak maguknak biztonságos és élhető lakókörnyezetet létrehozni? A 21. század eleje óta egyre több építész ragadja magához a kezdeményezést, és ott keresnek maguknak feladatot és projekteket, ahol az építészet klasszikus értelmezése szerint nem létezik megbízói kultúra. Vagyis az építészek nem megrendelőknek építenek, hanem közvetlenül az épületeket később használókkal gondolkoznak és dolgoznak együtt.


A Think Global, Build Social! olyan építészeti projektek bemutatására vállalkozik, melyek képesek voltak valódi változásokat generálni, közösséget építeni, hidat verni kontinensek, kultúrák és civilizációk közé. A 15 nemzetközi és 11 magyar projekt a szociális építészet rendkívüli sokszínűségét is bemutatja, öt kulcsfogalom köré rendezve a kiállított munkákat: anyag, részvétel, lakhatás, design and build, valamint kultúra. Akad a bemutatott nemzetközi munkák között iszaptéglából épített általános iskola Maliban, újrahasznosító öko-farm Párizsban, betonból épült modernista lakótelep Chilében, rendhagyó kórházrenoválás Indiában, fahéjgyári munkásoknak készült tréningközpont Indonéziában. Magyarországot többek között olyan projektek képviselik a kiállításon, mint a családok tucatjainak megélhetést és téli fűtést egyszerre biztosítómonori biobrikett-szárító, a borsodi faluközösségeknek készült totemállat és teregető, vagy éppen a magyar építészek által felújított falusi iskola a Himalájában.

“A kiállításunk egy olyan alternatív, szociálisan elkötelezett építészetet mutat be, amely minél kisebb anyagi ráfordítással, sok saját részvétellel igyekszik javítani a kevésbé privilegizált körülmények között élő emberek életkörülményein. Célunk a gyámkodás-mentes építészet bemutatása, amely során a helyi tudás, a felhasználók tudása integráltan jelenik meg a projektekben” -  nyilatkozta Michael Müller-Verweyen, a budapesti Goethe Intézet igazgatója.

Think Global, Build Social! Kiállítás

“Azt szeretnék hangsúlyozni a kiállítással, hogy mindenki képes tenni társadalmi vagy közösségi célokért saját szakterületén belül. Mi építészek az építészet eszközeivel tudunk segíteni” - mondja Pozsár Péter a Hello Wood alapítója.

A kiállítás 2016. április 11-ig látogatható a FUGA Budapest Építészeti Központban.
Cím: Bp., V. ker. Petőfi S. u. 5.

A tárlat a budapesti Goethe Intézet és a Hello Wood közös szervezésében, aMOME - Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és aFuga közreműködésével, valamint aLeier és aLayher támogatásával valósul meg.

Népszerűek a témában

Leier különdíj az Év Háza pályázaton – energiatudatos családi ház Egerben

Családi értékekre épülő siker: a Leier 40 éve Magyarországon

Fény és forma: Bútor, Lámpa, Dekor Kiállítás 2026 – Inspiráció egy új otthonhoz és irodához

Ez is érdekelhet

Fürdőzz az akcióban!

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Ingyenes, gyors, megközelítő számítás Atenád árnyékolókra!

Fürdőszobaszekrények, hosszú távra gondolkodva

Az Ekinex olyan épületautomatikai kapcsolócsaládot alkotott, amely megtestesíti az olasz dizájn esszenciáját, a részletekre való odafigyelést, a csúcstechnológiát és az innovációt.

Rekord számú látogatóval zárt az idei Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás, valamint a Burkolói Workshop

Hogyan és miben lakunk a közeli jövőben? - Új anyagok és technológiák az építészetben

Hatalmas sikerrel zárult a 2023-as Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás

Házat, de gyorsan! - 3. rész - A sokezer éves az új modern

“A maximumot kihozni a tervezésből, csak az ügyféllel együtt lehet” – beszélgetés Zámbó Tímea építészmérnök, belsőépítésszel, az Év fürdőszobája pályázat díjazottjával

Fürdőszoba Kiállítás | 2020 | Mezítláb a Párisi udvarban - KROKI stúdió

5+1 fontos tudnivaló az építkezést megelőző földmunkákról: gépek, árak, időtartam

Virtuális túra az első Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon

Régi borospincéből építész műterem Budajenőn

Dombház szupervályogból - egy alternatív építészeti technológia

Híd alá épített stúdiót magának egy formatervező

A szerethető beton

Trendek, kapcsolatépítés és innováció – HoReCa & Office Design Kiállítás 2026

Fény és forma: Bútor, Lámpa, Dekor Kiállítás 2026 – Inspiráció egy új otthonhoz és irodához

Leier különdíj az Év Háza pályázaton – energiatudatos családi ház Egerben

Hogyan spórolj az építkezésen vagy lakásfelújításon? – 10+1 bevált tipp, amivel valóban csökkentheted a kiadásokat

Inspiráció, technológia és szakmai tudás egy helyen! - Burkolói Workshop 2026 február 1. BOK Csarnok

Álmodd újra fürdőszobádat és fedezd fel a kényelem új dimenzióját a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon!