A panel reneszánsza

Nyugati szomszédunknál hatalmas reneszánszát éli az előre gyártott építőelemből való építkezés. Bécsben az elmúlt évek ingatlan beruházásainak nyomán, majdnem az épületek fele ilyen technikával készült. Hiába használnak minőségi anyagokat, vagy lehet sokkal gyorsabban, kevesebb munkaidővel dolgozni vele, mint a hagyományos építőanyagokkal és hiába kombinálja a nagyüzemi gyártás előnyeit az egyedi igények maximális kielégítésével, Magyarországon még nem igazán honosodott meg ez a technológia. Ennek okát keresve egy, a magyar társadalomban évtizedek alatt kialakult negatív beidegződésre találhatunk, mégpedig a panel szóval szemben.

Ha a nyugat-európai nagyvárosokban kicsit körülnézünk, jól látható, hogy Bécstől Párizsig, számtalan helyen láthatunk paneles szerkezetű bérlakásokat. Ez az építési technológia, vagyis az előre gyártott elemek használata közkedvelt a nyugati városokban, nem úgy, mint hazánkban, ahol még mindig idegenkedést vált ki a panel épület és technológia említése. Vajon mi okozhatja ezt a távolságtartást? Vannak-e racionális okai, vagy inkább a mélyben megbúvó, érzelmileg fűtött előítéletekről van szó?

A „panel” vagy a „lakótelep” szó hazánkban történelmileg az államszocializmus időszakához kötődik, így 1989 után joggal válthatott ki bizonyos ellenérzéseket. Ám sem a lakótelep, sem a paneles szerkezet nem az egykori szovjet blokk sajátossága. Lakótelepi környezetben bérlakásokat, nagyobb tömegben, a nyugat-európai országokban is építettek az 1950–1960-as évektől, mégsem alakult ki ilyen általánosan tapasztalható ellenérzés velük kapcsolatban. Ennek, a hazánkra specifikus jelenségnek a kiváltó okaira K. Horváth Zsolt, az ELTE Bölcsészettudományi Karának társadalomtudósa világít rá.

Az 1950-es évek végén nem csak Budapesten, de szerte az országban megindultak a lakásépítések, amik az ezt követő 30 évben közel 800 000 panellakást eredményeztek. Az előzményekhez, vagyis az állami lakáspolitika hiányából fakadó áldatlan, nyomorúságos körülményekhez képest valójában jobb életszínvonalat tudtak nyújtani. A probléma ott kezdődött, hogy a házgyári építkezés megrekedt a mennyiségi elv szintjén, a minőség sokadrangú maradt. Az ideológiai szempontból erőltetett házgyári építkezés és a javuló életszínvonal következtében emelkedő társadalmi elvárások kezdtek erősen elválni egymástól, ami évtizedes távlatban fokozatosan rongálta a lakótelepi, pláne a házgyári épületek társadalmi-kulturális presztízsét. A rendszerváltás után a sztereotípiák szintjén a lakótelepi panel az elavult „szocialista lakhatás” szinonimája lett, még akkor is, ha Nyugat-Európában sok helyen találkozhatunk ezzel a technológiával és építkezési formával. Ilyen értelemben  a rendszerváltás utáni magyar társadalom mint „idejét múlt”, „meghaladott” lakhatást könyvelte el, jóllehet ugyanennek a társadalomnak a jelentős része ilyen típusú házakban él. Arányaiban a legtöbb panellakás Komárom-Esztergom megyében található (az összes lakás 25 százaléka), amit Budapest követ (az összes lakás 22 százaléka). Ilyen formában a meglévő, mind a mai napig álló tömbházak és lakótelepek élő mementói maradtak egy korábbi kornak, nem lehet megkerülni vagy elkerülni őket, vélekedik a szociológus.

Mindeközben teljesen megfeledkezünk arról, hogy az építészet rengeteget fejlődött a rendszerváltás óta, és mára olyan gyártási és építési technológiák állnak rendelkezésre, amik minden tekintetben felülmúlják a múlt század paneles építkezését, noha azok is panelból készülnek. Míg a házgyári elemeknél a gyártástechnológia csak csekély számú, méreteiben nem alakítható elemváltozat gyártását tette lehetővé, addig mára olyan gyártási technológiák honosodtak meg, amivel gyakorlatilag nagyipari módon lehet a legegyedibb igényeknek is megfelelő, előre gyártott falelemeket előállítani. Korábban a tervezőknek kellett a meghatározott lehetőségekhez alkalmazkodni, ma már a modern technológia lehetővé teszi, hogy a tervező a beruházóval együtt, kötöttségek nélkül, a rendeltetésének leginkább megfelelő épületet tervezhesse meg. Az ehhez szükséges technológia, vagyis hogy akár napi 800-900 négyzetméternyi legyártott falfelület mellett is minden elem különböző lehet, mára már rendelkezésre áll. Ezáltal a régi értelemben vett panel épületek mára leginkább ellenszenves tulajdonsága küszöbölhető ki, mégpedig az egyhangú és teljesen egysíkú téglatest alakzat. Ugyanakkor magukban hordozzák a régi paneles építkezés azon pozitív tulajdonságát, hogy építésük egyszerű, rendkívül gyors és tiszta, valamint a helyszíni munkaerő igénye fele, vagy harmada a vasbeton szerkezetek kivitelezői létszámának. Azáltal, hogy már a gyárban minden elem esetében előre kivághatják a villany- vagy gépészeti szereléshez szükséges vájatokat az utómunkálatok is nagyban lerövidülnek.

„A panelekből, vagyis előre gyártott elemekből épülő házak új generációja képes szakítani az évtizedek alatt itt maradt tömblakások minden negatív tulajdonságával és egy egészen modern megoldást kínálnak. A tervezési fázisban nagyobb odafigyelést igényel a mérnököktől az ilyen technológiával való munka, viszont ez a kezdeti befektetés maximálisan megtérül az építkezés gyorsaságát, kisebb munkaerőigényt és csökkentett utómunkát figyelembe véve. Ezek a tulajdonságok a modern előre gyártott elemekkel történő építkezést mind a megrendelő, mind a kivitelező számára vonzó alternatívává teszik, a hagyományos építkezéssel szemben” – mondta el Magyar Gábor, az ausztriai Leier cégcsoport magyarországi vállalatának vezető statikusa.

Ha tehát sikerül leszámolnunk az évtizedek alatt a társadalomba ívódott ellenszenvvel a panelek iránt, a 21. század paneles építkezési technológiái már jelen vannak és elérhető. Az új típusú, előre gyártott építőelemek használata nagyszerűen ötvözi a hagyományos technológiáknál megszokott rugalmasságot és változatosságot, az ipari módszerek nyújtotta gyorsasággal és precizitással. 

forrás: Leier