Hirdetés

Lakóház 53 ezer forintból? Igen, ez lehetséges!

Egy házépítés nehezen úszható meg több tízmilliós tétel alatt, ám mégsem lehetetlen. Mindössze attól függ, hogy mi magunk mennyi áldozatot vagyunk hajlandók meghozni a cél érdekében. Íme, egy rendhagyó történet.

Az Angliában farmerként élő Michael Buck egy ősi építési technika alkalmazásával mindössze 150 fontból, azaz 53 ezer forintból épített magának lakóházat. Az 59 esztendős tulajdonos semmi egyebet nem tett, mint kertjének végében kimérte a leendő ház helyét, majd kizárólag a természetben fellelhető anyagokból felépítette azt. Michael jelenleg kiadta a házikót, mely mostanra valóságos látványosság lett, így akár ki is lehet próbálni, milyen ebben lakni.

kisház a kert végében

A falak kötegelt nádból készültek, melyet sárral tapasztott ki. A tető ugyancsak nád, az ajtóhoz, az ablakokhoz és a padlóhoz bontott anyagokat használt a mindenre elszánt tulajdonos. A falakat mésszel festette és növényi színezékkel dekorálta. A házban konyha, étkező és egy hálósarok található, emeletes ággyal. Áram nincs, a vizet a közeli patak szolgáltatja, a szennyvíz egy emésztőbe folyik. Fűteni egy épített kályhával lehet, a falak – mint általában a vályog- és földházak esetében – rendkívül jól szigetelnek, és jól szellőznek.

A kis kunyhó két évig épült, de Michael még így is csalódott, hiszen arra számított, hogy nulla közeli költséggel el tudja készíteni a házat. Annak ellenére, hogy összkomfortnak igencsak híján van az épület, mégsem elvetendő az ötlet. „Ha a karbantartás megfelelő – márpedit erre fogok törekedni – ez a ház akár az idők végeztéig megmaradhat. Amikor pedig elhagyják, visszaadható a földnek” – nyilatkozta Michael.

Michael Buck

a ház belülről

épített kályha a házban

 

épül a ház

 

épül a lakóház

elkészült a ház

 | 
Kapcsolódó cikkek

Homeinfo Hetek

Bízza szakértő kezekre a tetőfelújítást!

Átszellőztetett homlokzati hőszigetelés ISOTEC Falpanelekkel

Üzem, raktár, üzlet, vállalati telephely – modern acélvázas csarnokokban

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Otthonfelújítási támogatástól az építőanyag vásárlásig – Ezentúl mindezt egy helyen intézhetjük!

Masszív épületszerkezet költséghatékonyan, rekordidő alatt - Ytong Vasalt Pallós építési rendszer

Házat, de gyorsan! - 4. rész - Szárnyakon a fal evolúciója

A családi ház építését is egyre tudatosabban tervezzük meg

Praktikus újítás, magas hatásfok – itt az épületszigetelés új dimenziója!

Családiház építését tervezi? Segítünk kalkulálni!

Tippek tetőablak választáshoz – felújítóknak

Miért fontos kivitelezői szerződést kötni és mi szerepeljen a szerződésben? Letölthető szerződésminta és magyarázatok felújítóknak, építkezőknek

Tetőcsere, tetőfelújítás, napelem – Ezekre ad pénzt az állam

A jövő a tetőn: megkezdte működését az ország első napelemes tetőcserép gyára

Így gazdálkodunk okosan – Mi az, amit mi feltétlenül beszerzünk a HOMEINFO Heteken?

Nimbus Garden – Jövő a jelenben. Az energiamegtakarítás és a környezetvédelem tökéletes ötvözete

Elszálló építőanyagárak, komoly kihívások. Mit tehetünk? – szakértőket kérdeztünk

Vásárlási listák
További vásárlási listák