Tetőfedő anyagokról szóló cikksorozatunkban most a cserepek után a fémfedések előnyeit mutatjuk be, hogy segítsünk megtalálni a legjobb tetőfedő anyagot, akár új családi házat épít, akár felújít.
Kerámiacserép? Betoncserép? Pala? Cserepeslemez? Síklemez? Zsindely? Talán nádtető? Először is azt kell kitalálni milyen tetőt szeretnénk. Ha eldöntöttük, hogy magas tetőt, akkor jön a következő kérdés: mivel is fedjük be házunkat. Sorozatunk negyedik részében a fémlemezfedésekkel foglalkozunk. Ezek előnyei a tartósságuk, kis tömegük, gyors szerelhetőségük.
A fémfedés is többféle anyagú lehet, így például alumínium, acél, cink, titáncink, vörösréz vagy ólom. A hagyományos horganyzás mellett készülnek festett, illetve műanyag bevonatú fémlemezek is. A bevonatok feladata a korrózióvédelem, de ugyanezt a célt szolgálja, hogy csak teljes rendszert hsználjanak, tehát az adott fémfedéshez a gyártó által ajánlott szerelvényeket, alátéteket és védősapkákat alkalmazzák a tetőfedés során.
Cserepeslemez
Cserépmintázatú táblás fémlemez a cserepeslemez. Előnye, hogy gyorsan lehet vele dolgozni, valamint hogy könnyű, négyzetméterenként körülbelül 5 kg a tömege, ez főként felújításkor nagyon hasznos, mivel nem kell a régi tetőszerkezet megerősíteni. De ha a régi tetőt nem szeretnénk elbontani, akkor arra is rátehető. Ez a megoldás általában akkor kerül szóba, ha azbeszttartalmú palával fedett a ház. Ebben az estben a veszélyes palatető szakszerű elbontása és veszélyes hulladékot tároló helyre való elszállítása nagyon megemelné a költségeket, ezért ajánlott a régi tetőre könnyű fedőanyagot fölhelyezni.
A cserepeslemez hosszú élettartamú, és mivel nagy táblákban helyezik föl a tetőre, elkerülhető a beázás is. Számos színben, mintázatban kapható a konzervatív ízlésűek vagy épp a mediterrán stílust kedvelők is megtalálhatják a számukra tetszőt. De van olyan is, amelyik kőzúzalék szemcse bevonatos alucink réteggel védett acéllemezből készül, ez tökéletesen imitálja a hagyományos, természetes tetőfedés megjelenését.
Ez is érdekelhet
Síklemezfedés
A síklemezfedést inkább középületeken alkalmazzák, bár lakóépületek tetején is láthatunk ilyet. A síklemezeket korcolással illesztik össze. A korcolt fedés kifejezetten elegáns, így egyedi megjelenésű épületek fedésére ajánlott. Az állókorcos lemezfedést már régóta használják, régen a tetőn kellett a korcot hajlítani. Ma már azonban hosszú lemezeket készítenek a gyártók, amelyeket pattintással kell összeilleszteni, ezzel lényegesen gyorsabban készülhet a tető. Az illesztések pontosak, ezért az állókorcos fedés vízzáró, nem ázik be.
Akár bonyolult, íves vagy tagolt tető fedésére is ajánlott. A különféle bevonatokkal ellátott fémfedések korrózióállók. A fémlemez akár teljesen aládeszkázott, akár átszellőztetett tetőre is föltehető.
A síklemezeket nem csak tetőre, hanem homlokzatra is használják. Bár ezek más elemek, más technológiával készülnek, mégis érdekes látvány, amikor a tető és a homlokzatburkolat harmonizál egymással.
Trapézlemezek
A trapézlemezek a metszetükről kapták nevüket. Alacsony dőlésszögű tetőkre is ajánlott, mert gyorsan elvezeti felületéről az esővizet. Szintén könnyű, és gyorsan szerelhető. Trapézlemezt könnyűszerkezetes épületek burkolására is használják, és készül belőle szendvicspanel is.
A sorozat előző részei
Tetőfedő anyagok kiválasztása 1.
Tetőfedő anyagok kiválasztása 2. – kerámia tetőcserép
Tetőfedő anyagok kiválasztása 3. – betoncserép
Forrás: Lindab, Polmetál Prusznsky