Fair Személyi kölcsön

4 fontos dolog, melyek nélkülözhetetlenek a jó tetőhöz

A megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel, minőségi anyagokból épített tető hosszú évtizedekig ellenáll az időjárás viszontagságainak, és hatékonyan támogatja az otthonok energia-megtakarítását. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a tető hibátlanul tegye a dolgát? Íme, a legfontosabb tényezők, melyek figyelmet érdemelnek az építés, felújítás során.

Kivitelezés – bízzuk ezt egy jó szakemberre

Hiába vesszük meg a legjobb minőségű anyagokat, vagy terveztetjük meg álmaink tetőjét, ha nem lesz olyan mester, aki érti a tetőrakás “tudományát”. A hanyagul, nem szakszerűen végzett munka eredménye gyorsan megmutatkozik: sokkal hamarabb szorul majd javításra, felújításra a tető, mint ahogy terveztük. Nem új hír, hogy jelenleg szakemberekből hiány van, és előreláthatólag ez a jövőben sem javul számottevően. A szakember hiány gyakran vezet kényszerű megoldásokhoz, különösen akkor, ha a munka befejezése sürgős, határidős. Ekkor előbb-utóbb megjelenhet a színen egy-egy kontár. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, fontos előrelátóan tervezni, számolni az idővel és úgy szervezni a kivitelezést, hogy a szakember időben érkezzen. Mielőtt szerződést kötünk a mesterrel, feltétlenül kérjünk referenciát, győződjünk meg a megbízhatóságáról.

A Bramac rendszer elemeivel épített minőségi tető
A Bramac rendszer elemeivel épített minőségi tető

A Bramac Rendszermester hálózata sok mindenre kínál megoldást. A hálózat országos lefedettségű, a szakemberek folyamatosan részt vesznek a Bramac képzési programjában, Rendszermester vizsgával és széleskörű gyakorlattal rendelkeznek. Mivel a Bramac termékeivel, rendszerelemeivel dolgoznak, elvárható a megfelelő minőségben végzett munka, sőt, a későbbiekben is bizalommal fordulhatunk hozzájuk.

Egyedi igények, személyre szabhatóság = jó tető

Különösen új építésű házak esetében az egyik fontos szempont a sablonos megoldások mellőzése, ami a tetőt sem kerüli el. Különleges tetőformák, különféle stílusok, alacsonyabb vagy magasabb dőlésszögek, lapostetők egyaránt megjelennek a mai terveken.

A Bramac termékek felhasználásával a tervezők gyakorlatilag szabad kezet kapnak. A különféle formákhoz, stílusokhoz, színvilághoz egyszerűen kiválasztható a megfelelő tetőfedő anyag és a kiegészítők. A klasszikus, a mediterrán és a tradicionális megjelenésű tetők továbbra is népszerűek, de legalább ilyen gyakran találkozni a modern formákkal. Bár a Bramac neve egybeforrt a betoncseréppel, több évtizednyi kizárólag betoncserép gyártás után ma már választhatunk kerámia cserepet is egyedi formákban a cég kínálatából.

Alacsony dőlésszögű tető Bramac 7° tetőrendszerrel kialakítva
Alacsony dőlésszögű tető Bramac 7° tetőrendszerrel kialakítva

Az alacsony, 12 fok alatti dőlésszög miatt korábban szóba sem jöhetett cserépfedés. Ma már 7 fokos dőlésszögre - amit korábban csak fémlemez fedéssel lehetett megoldani - is létezik alternatíva, ez a Bramac 7° tetőrendszer.

5 fok alatti dőlésszögű tetőkre, az úgynevezett “lapostetőkre” az Icopal vízszigetelő anyagai ajánlottak.

Változás tapasztalható egyes cserepek súlyában is. A Bramac egy új fejlesztésű betoncseréppel, az Aerlox Classic tetőcseréppel jelent meg a piacon.

Az innovatív összetételnek és a speciális anyagszerkezetnek köszönhetően ez a tetőcserép 30%-kal könnyebb, mint a hagyományos betoncserép, ami különösen régi épületek felújításánál lehet hasznos, hiszen itt gyakori probléma, hogy a hagyományos beton vagy kerámia cserepek túlzottan terhelnék a régi tetőszerkezetet.

A tető és az energiatakarékosság

Az energiatakarékosság kérdése a tető tervezése, kivitelezése során megkerülhetetlen. Tévedés, hogy a homlokzat szigetelésével mindent megtettünk ennek érdekében, a tetőre ugyanis jelentős feladat hárul, szigetelése nélkül csak fél munkát végeztünk. A meleg levegő felfelé száll, ezért a felső határoló szerkezetek – így a tető – megfelelő hőszigetelésének nagyobb hangsúlyt kellene kapnia.

A Bramac Cool (Prémium, Comfort és Smart) tetőrendszerrel a tetőtér komfortossá varázsolható. Nyáron elkerülhető a tetőtéri helyiségek túlmelegedése, az indokolatlan klíma használat, télen pedig bent marad a meleg. A kevesebb hűtési-fűtési energia felhasználása gyorsan érezhető az otthon üzemeltetésének költségein is.

A Bramac Cool tetőrendszer alkalmazásával az otthon üzemeltetésének költségeiben gyorsan tapasztalhatók a kedvező változások
A Bramac Cool tetőrendszer alkalmazásával az otthon üzemeltetésének költségeiben gyorsan tapasztalhatók a kedvező változások

A Cool Tetőrendszer elemei a hőreflektáló tetőcserép, a szakszerű átszellőzést biztosító rendszerelemek és a speciális tetőszigetelés.

Fontos a tető hatékony átszellőzése leginkább a nyári melegben. A Smart csomag tartalmazza a szellőzést segítő rendszerelemeket, melyek szakszerű beépítésével ez megoldható.

A Comfort csomagban a szellőzésen túl a reflektív cserepek is megjelennek, ezáltal további hőmérséklet csökkenés érhető el a tetőtérben.

Manapság keresettek a sötét színű tetőcserepek, melyek a modern épületeken különösen látványosak, azonban ez a sötét szín jelentős hőenergiát nyel el a nyári hónapokban. A Thermo Protector betoncserép infravörös sugárzást visszaverő felülettel rendelkezik, így a tető kevésbé melegszik fel, a hőszigetelésnek kisebb hőteherrel kell megbirkóznia. A reflektív cserép alkalmazásával a cserép hátoldalán mért hőmérséklet akár 20 °C-kal is alacsonyabb lehet egy forró nyári napon, mint egy hagyományos tetőcserépnél. A kevésbé felmelegedő tetőcserép pedig kevésbé melegíti fel a tető alatti lakótereket.

A Prémium csomagban a fentieken túl egy speciális szigetelést is kap a tető. A fagyos téli időszakban a fűtött tetőtér jelentős hőveszteségét a tetőszerkezetre – a lécek és a cserepek alá – szerelt hőszigetelés akadályozza meg.

A tetőszerkezetre kerülő egybefüggő szigetelésnek köszönhetően pedig 10 °C-os hőmérsékletcsökkenés.

Tetőszigeteléssel és szélzáró alátéthéjazattal a meleg a tető alatt tartható
Tetőszigeteléssel és szélzáró alátéthéjazattal a meleg a tető alatt tartható

A szél hűtő hatása ugyancsak nem elhanyagolható, erről szélzáró alátéthéjazattal gondoskodhatunk. A tető hőszigetelése során alkalmazott nút féderes csatlakozású PUR/PIR hőszigetelő táblákra dupla ragasztósávval ellátott tetőfólia van kasírozva, az átlapolások leragasztásával érhetjük el a szélzárást. Így a hideg szél hűtő hatása nem érvényesül. Ez a szélzáró alátéthéjazat. Továbbá a tetőfólia dolga elvezetni a tetőfedő anyag mögé bekerülő nedvességet.

A lapostetők esetén az energiatakarékosság mellett fontos szempont a vízhatlan vízszigetelés a külső csapadék ellen, mivel a kis lejtésű tetőkről a csapadék nagyon lassan tud eltávozni. Itt az Icopal csapadékvíz elleni szigetelő elemei jelentenek megoldást, melyek kiemelkedő mechanikai tulajdonságaikkal gondoskodnak az épületek védelméről.

Az energiatakarékosság kérdése azonban más szemszögből is megközelíthető. Gondoltunk-e arra, hogy tetőnk – megfelelő kialakítással – a háztartás energiaszükségletének akár 85%-át is előállíthatja?

1900-2200 óra/év – kifejezetten magas az átlagosan mért napsütéses órák száma Magyarországon, tehát indokolt és gyorsan megtérülő befektetés a napkollektorok, vagy napelemek alkalmazása. Az év nyolc hónapjában – márciustól októberig – jól kihasználhatók a napelemek és kollektorok, de kedvező körülmények között télen is termelnek ezek a rendszerek. Egy átlagos otthon számára a szükséges energiamennyiség nagy része előállítható ezzel a technológiával, sőt, a többletenergia előállítása sem lehetetlen.

A Bramac Solar tetősíkba épített napkollektoros rendszerével a használati melegvíz előállítása stabilan megoldható.

A Bramac napelem rendszere akár egész évben képes biztosítani egy átlagos családi ház villamos energia szükségletét
A Bramac napelem rendszere akár egész évben képes biztosítani egy átlagos családi ház villamos energia szükségletét

A napelemek elektromos áramot termelnek, azonban itt fontos a méretezés. Ahhoz, hogy egy 3-4 fős család elektromos áram szükségletét fedezze (világítás, háztartási gépek működtetése) megfelelő teljesítményű napelem rendszert kell kiépíteni.

A Bramac napelem rendszere egy átlagos családi ház villamos energia szükségletét szinte egész évben képes biztosítani, hiszen szűrt fényből – felhős időben – is képes az energia előállítására.

A nagytáblás, esztétikus, tetősíkba építhető rendszerek bármilyen héjazatba elhelyezhetők, a Prémium, tetőcserépre illeszkedő napelem rendszereket pedig elsősorban a sík tetőcserepek helyére építik be. A tetősík feletti rendszereket ezzel szemben a tetőre épített sínrendszerre szerelik rá, ami ugyan a tető és a héjazat összképét némileg megbontja, de előnyük, hogy valamivel olcsóbbak a tetősíkba integrált rendszereknél.

Ezeknek a rendszereknek az együttes alkalmazásával és a megfelelő szigetelésekkel otthonunk közel járhat az ideális, hamarosan elvárt, közel nulla károsanyag-kibocsátáshoz.

Az extrém időjárás tetőre gyakorolt hatása

A klímaváltozás az egyre erősebb szelek, viharok, lezúduló, nagy mennyiségű csapadék formájában érezteti hatásait és ez sajnos szélsőséges esetben a tetőn is nyomot hagy. Az előrejelzések nem adnak okot a megnyugvásra, egyre több ilyen eseménnyel kell számolnunk, jobb tehát előre felkészíteni erre a tetőt.

A biztonságot fokozhatjuk viharkapcsok beépítésével, ami a szél szívó erejének áll ellen, nem engedi, hogy a cserép lerepüljön a helyéről. A hófogó és hófogórács a hócsúszást akadályozzák meg. A lecsúszó hóból eredő károk, a személyi sérülések megakadályozása törvényi kötelezettség - 6 méternél magasabb épületeknél gondoskodni kell a védelemről.

A biztonsági tetőhoroghoz kiköthetik magukat az egyéni védőeszközt viselő karbantartók, vagy tetőn dolgozó személyek, a járócserép pedig ugyancsak segítség a tetőn történő mozgáshoz, megkönnyíti a kémény megközelítését.

Személyi kölcsön
Kapcsolódó cikkek

Tetőrendszerek, energiahatékonyság és tetődivat - Körkép a Bramac tetőcserepek világából

Ha tetőcserepekről van szó, sokunknak a Bramac neve jut elsőként eszébe – nem véletlenül. A világ legnagyobb, hazánkban több évtizede jelenlévő tetőfedőanyag gyártó vállalata mind technikai újításait, mind pedig trenddiktáló szerepét tekintve a “leg-ek” kategória egyik éllovasa.

Napelem, napkollektor - Hogyan válasszunk megújuló energiaforrást? Tudnivalók a telepítéshez

A jó napelem, napkollektor rendszer kiépítéséhez néhány alapvető fogalommal tisztában kell lennünk ahhoz, hogy ne járjunk pórul sem a választásnál, sem pedig a szerelésnél.

Trendi acél tető a társasházakon

Manapság egyre több tetőre kerül acél alapanyagú, időjárásálló cserepeslemezt, amellyel gyors a kivitelezés. Íme, a cserepeslemez közelebbről.

Milyen építőanyagot válasszunk?

Az építőipar praktikus újításai sokban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy leendő otthonunk minőségi lakókörnyezetet biztosítson számunkra, a bőség zavara ugyanakkor nehezíti lehetőségeink felmérését. Cikkünkben ezért bemutatjuk a legáltalánosabban használt építőanyagok jellemzőit, és azt, hogy milyen anyagokban érdemes gondolkodnunk, ha otthonunk építését tervezzük.

Cserepeslemez, megbízható partner a tetőfelújításban

A tetőburkolat, mint épületünk elsődleges védvonala az időjárási behatásokkal szemben, folyamatos igénybevételnek van kitéve, többek között emiatt is fázunk az esedékessé váló felújítástól. Pedig a megfelelő termék, a körültekintő utánajárás és a megbízható szakember kiválasztása nagymértékben leegyszerűsíti és lerövidíti a felújítási munkálatokat.

Trapézlemez, modern és költséghatékony megoldás tetőfedésre, raktár- és csarnoképítésre

Napjainkban az ipar, mezőgazdaság, gyártás, raktározás területén - világviszonylatban és hazánkban is - megfigyelhető nagyütemű fejlődés. Ez szükségessé teszi az olyan építési módok kifejlesztését, amelyek alkalmazásával csekély idő esik ki a termelésből, pénztermelésből. E célból fejlesztették ki a szárazépítészet egyik fontos képviselőjét, az acél trapézlemezt, mint építési terméket és a beépítéséhez kapcsolódó építési, szerelési technológiát.

Akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt családi ház

Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20%-kal magasabb négyzetméteráron adható el egy energiahatékony otthon – derült ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép legfrissebb felméréséből.

Miért előnyös a cserepeslemez tetőfedés?

Az időjárásnak folyamatosan kitett cserép vagy palatető fedések egy idő után karbantartást igényelnek, tönkremennek, azaz elöregszenek. Ilyenkor akár egy teljes tetőfedés csere is szükségessé válhat, hisz már érdemben nem javítható. A sok lyuk és rés keletkezése állandóvá teszi a beszivárgó csapadékvizet, ami a ház és a födém szerkezetét is veszélyezteti. Az ilyen problémákra jó megoldás a cserepeslemez alkalmazása.

Tévhit, hogy az alumínium tetőt könnyen elviszi a szél

Az enyhe felmelegedés okozta nagy örömben hajlamosak vagyunk elfelejteni, mennyire igazat mondd a népdal, miszerint „Tavaszi szél, vizet áraszt…”. A csapadékra és szélre a azonban érdemes mielőbb felkészülni, nehogy falaink vizesedése, esetleg tetőnk beázása rontsa el kezdeti örömünket.

Álmennyezet tudástár