Hirdetés

Építkezzünk átgondoltan!

Mielőtt belevágunk egy építkezésbe vagy átalakításba, alaposan végig kell gondolnunk, hogy milyen szakembereket tudunk és akarunk megfizetni. Ez a tervezés egyik, el nem hanyagolható szakasza.

Praktikus több részre osztani a munkát, és a kiadásokat, mint olyasmit vállalni, ami végül kicsúszik az ellenőrzésünk alól. Természetesen ez nem lesz gyógyír minden, menet közben felmerülő problémánkra, de ha okosan tesszük, remek eredményt érhetünk el, és a terhek jelentős részétől is megszabadulhatunk.

Tervezés, előkészületek

Az építésszel, tervezőkkel történő megbeszélések legalább olyan fontosak, mint maga az építkezés. Az előkészületek fontos része az előzetese tervek elkészítése, a különféle ötlet variációk megvalósíthatóságának vizsgálata, a vázlatok, körülbelüli költségvetés, majd a részletes rajzok és a munkaterv elkészítése, az árajánlatok és a szükséges engedélyek beszerzése, végül a részletes költségek kalkulálása.
Ne becsüljük le a feladatot, a részletes rajzok, kalkulációk készítése jócskán meghaladja a laikusok képességeit.

ptkezznk1

Kivitelezés

Ha küszöbön áll a munka megkezdése, döntsük el, hogyan irányítjuk az építkezést. Köthetünk szerződést az építésszel. Ekkor az egyik legfontosabb feladat meggyőződnünk arról, hogy az építészünkkel egy nyelvet beszélünk-e. Egyet kell értenünk ugyanis a tervekben, a rajzokban, a költségekben és a menetrendben. Innen kezdve viszont nem bennünket terhelnek a napi feladatok, ami persze nem jelenti azt, hogy bárki megakadályozhatná, hogy ellenőrizzük a munkafolyamatot. Viszont ne avatkozzunk be fölöslegesen, különösen akkor ne, ha műszaki kérdésekről van szó.
Ha nem bízzuk a vezetést építészre, akkor építési vállalkozókkal, iparosokkal kell dolgoztatnunk.

Építészek

Keressünk olyan szakembert, akit ismerőseink ajánlanak, de felkereshetünk szakmai testületet is és kérhetünk ajánlást. Ha megtetszik egy munka, kérdezzük meg, ki volt a tervező.

Díjazás

Az építészek a tervezés szakaszában meghatározott óradíjért adnak tanácsot. Mielőtt szerződünk, nézzünk utána az Építész Kamaránál, hogy mik a szokásos díjak a különböző típusú tervezési feladatoknál. A díjak széles skálán mozoghatnak a munka nagyságától, bonyolultságától függően. Felújításkor, átalakításkor a díjazás magasabb, mint új ház építésekor.

ptkezznk2

Felmérés

Átalakítás, felújítás előtt nem árt megvizsgáltatni az épület szerkezetét, vezetékeit, szigetelését egy-egy hozzáértővel, akik aztán azt is megmondják, mit kell kijavítani. Kiszámítják a költségeket, felügyelik a munkát.

ptkezznk3

Ügyintézés

Ha építészre bízzuk a munka irányítását, ő az adminisztrációt is elintézi. A generál kivitelezőt ugyancsak megbízhatjuk ezzel a feladattal. A legalkalmasabb személy az ügyvéd, aki tisztában van a hatályos jogszabályokkal, rendeletekkel.
Az építkezéshez az alábbi engedélyekre lehet szükségünk:

  • a lakás tulajdonosától (amennyiben bérlemény)
  • a bérlőktől (ha tulajdonunkat bérlő lakja)
  • a biztosítótól, a hitelezőtől
  • a szomszédos ingatlanok tulajdonosaitól
  • a helyi hatóságoktól
  • az útépítési hatóságoktól
  • a gázművektől
  • az elektromos művektől
  • a vízművektől
  • a helyi önkormányzatoktól.

Feltétlenül hagyjunk időt az összes szükséges engedély beszerzéséhez, ne kezdjünk neki semmilyen munkának ezek hiányában, mert bírságot fizethetünk, rosszabb esetben le kell állítanunk a munkát.

Építési vállalkozók

Közülük azokkal szerződjünk, akiket megbízhatóan ajánlottak. Ha egy szakember bevált már, valószínűleg nálunk is jól dolgozik majd. Ajánlás hiányában keresgéljünk a különféle címjegyzékekből. Mindig kérjük el legalább két előző megrendelő elérhetőségét, és tudakoljuk meg, hogy milyen munkát végzett a mester. Ha a vállalkozó nem ad referenciát, keressünk inkább másikat.
Mindig két-három árajánlatot kérjünk be különböző mesterektől. Az összegen kívül arra is kérdezzünk rá, mikor kezdenék és mikor fejeznék be a munkát. Az árajánlat minden tételét mérlegeljük, mielőtt döntünk. Ha megállapodunk, az egyes munkaszakaszok határidejét kössük ki. Csúszás esetére pedig egyezzünk meg kötbérben.

ptkezznk4

Díjazás

Ha a munka négy-öt hétnél rövidebb, a mesterek általában a munka végén kérnek pénzt. Nagyobb munkák esetén közben is szokás fizetni, de ezt előre tisztázzuk, sőt, írásban a szerződésben rögzítsük.
Lehetnek olyan árajánlatok, amelyek becsült összeget tartalmaznak. Ez akkor fordul elő, ha a vállalkozó alvállalkozóval is dolgoztat.

Fontos!

Ne feledjük: azért kötünk szerződést, hogy a szakemberek a mi kívánságainkat hajtsák végre. Nem ők döntik el, mire lesz szükségünk és nem a saját elképzeléseiket kell végrehajtaniuk. Abban a pillanatban, amikor a mesternek megengedjük, hogy eltérjen a rögzített mérettől, részlettől, kiengedjük a kezünkből a gyeplőt.

Kapcsolódó cikkek

Homeinfo Kedvezmény Hetek

Építkezés, felújítás, lakberendezés? Több 100 kupon, 10-40% kedvezmény, több 100 üzletben.

Tetőfelújítás vagy új tetőszerkezet? Így kérjen ajánlatot!

Elérkezett a tetőfelújítás ideje? Építkezik? Vagy még csak a tervezés folyamatánál jár? Otthona éke és védelmezője minden esetben a tető, ezért olyan fontos, hogy mind esztétikailag, mind funkciójában és ár-érték arányában is azt nyújtsa, amit várunk tőle. Az elhatározást követően azonban a legelső lépés az ajánlatkérés.

Lépjen bele bátran! Itt az alacsony fürdőkád!

Sokak számára, akik egészségi állapotuk vagy életkoruk miatt nehezebben mozognak, a fürdőkádba lépés valóságos kihívásnak tűnhet. Az M-Acryl új Eco modell belépőmagassága rendkívül alacsony, így azok is bátran használhatják, akik tartanak a hagyományos magas és mély kádaktól.

Házat, de gyorsan! - 3. rész - A sokezer éves az új modern

Szerkezetkész családi ház építésére alkalmas építőanyagok egyik legnagyobb hazai gyártója, a Leier szakértőivel csokorba szedtünk néhány összefüggést. Fókuszban ezúttal a falazat és annak anyaga.

Mennyit spórolhatunk a Homeinfo Kedvezmény Hetek kuponjaival? Íme, egy példa arra, hogy elég sokat!

Hamarosan élhetünk a kedvezményekkel és jelentős összeget, akár 50 százalékot is megtakaríthatunk az építkezéshez, felújításhoz szükséges termékek árából. Most egy fürdőszoba felújítását véve alapul bemutatjuk, hogyan működik majd ez a gyakorlatban.

Kölcsönhatásban: amikor a fekete és a bronz festés dominál

Egy üzlethelyiség tervezése, az adott tevékenységet tükröző kialakítása legalább akkora kihívást tartogat, mint egy privát lakással kapcsolatos projekt. Pongó Kriszta és Magyar Tibor legújabb munkáját mutatjuk be: egy Andrássy úti férfi szépségszalon megszületését.

Házat, de gyorsan! - 2. rész – Hűtés, fűtés, villanyszerelés: előkészítve

Manapság olyan kivitelezőt találni, aki belátható időn belül elvállalja új családi házunk megépítését, vagy egy komolyabb felújítás elvégzését, nem könnyű vállalkozás. Mutatunk egy olyan, az új trendnek megfelelő megoldást, mellyel a házak szerkezetei gyorsan és akár határidőre elkészülnek, és ahol a gépészet beépítése is egyszerűbb a megszokottnál.

Hazai építőanyag gyártók 2020 harmadik negyedévében és októberben: lassuló beruházások mellett széttartó keresleti trendek és kezdődő kivárás

A hazai építőanyag gyártók tapasztalata szerint 2020 harmadik negyedévében és októberében széttartó tendenciák érvényesültek az egyes gyártói szegmensekben.

Otthontámogatási kisokos – ezekkel fontos tisztában lenni, ha felújít, építkezik

Számos kérdés vetődhet fel a 2021. január 1-ével igényelhető felújítási támogatásokkal összefüggésben, melyekkel érdemes tisztában lenni, hogy a rendelkezésre álló összegeket minél hatékonyabban tudjuk felhasználni.

Energia- és pénz megtakarítás tudatos házkialakítással. Szakértők szerint a tudatos választás akár már 5 éven belül is megtérülhet a rezsiköltségekben

Az energiahatékony otthonok kialakítása egyszerűbb, mint gondolnánk. Az épületenergetikai szakmérnök szerint megfelelő házkialakítással, felújítással akár 5 éven belül is megtérülhet az egy-egy energiahatékonyabb megoldásba fektetett plusz pénz.