Új hőszigetelési követelmények – 2018-tól

Megszületett végre a döntés az új épületenergetika határértékekről. Azonban ez a rég esedékes döntés csak 2018(!)-tól írja elő a szigorúbb épületenergetika határértékeket.

Április végén döntött a kormány arról, hogy megpróbálja utolérni a fejlett – na, nem Nyugat-Európát –, hanem Szerbiát. Ugyanis új határértékeket tűztek ki az épületenergetika területén az új épületekre. Az immár több mint hétéves előírások újragondolása nagyon is aktuális volt, de kapkodással nem lehet vádolni az illetékeseket. A tervezett új követelmények ugyanis csak 2018-tól lesznek hatályosak, és csak szépségtapasz, hogy a középületekre, illetve az állami pályázatokra már 2015-től alkalmazni kell. A határidő azt jelenti ugyanis, hogy további öt évig érvényben maradnak az új építésű lakóépületekre vonatkozó, meglehetősen enyhe és elavult követelményértékek. Magyarországon most épülő családi ház falán például másfélszer annyi energia szökhet el, mint egy hasonló szerbiai épület esetében. Az új rendelet halogatása pedig ezt az elmaradást fogja fönntartani vagy tovább növelni, hiszen ma még nem tudhatjuk Szerbia hol fog tartani öt év múlva.

Új hőszigetelési követelmények – 2018-tól

Az új épületenergetika határértékek

Végül a döntés az Energiaklub számításain alapul. Az új határértékek – falakra például U = 0,24 W/m2K – jónak nevezhetők, és láthatóan megegyeznek azzal a szakmai ajánlással, amelyet korábban a kamarák által összeállított bizottság javasolt – de mindezt csak 2018-as és 2015-ös bevezetéssel. A halasztás azzal a veszéllyel jár, hogy az a kevés építkező, aki még fellelhető Magyarországon, a rosszul értelmezett spórolás miatt nem fog energiatakarékos otthont kapni. Így most a szakma feladata és felelőssége az, hogy felhívja az építtetők figyelmét a jelenlegi szabályozás avult voltára, és hangsúlyozza a hamarosan mindenki számára kötelező, új és valóban energiatakarékos előírásokat. Különösen azért, mert ezzel még messze nem érjük el a 2020-tól bevezetni szándékozott közel nulla energiafelhasználású épületek kategóriáját.

A hőátbocsátási tényező követelményértékei

Épülethatároló szerkezetek

Um (W/m2 K)

 1. Homlokzati fal

0,24

 2. Lapos tető

0,17

 3. Fűtött tetőteret határoló szerkezetek

0,17

 4. Padlás és búvótér alatti födém

0,17

 5. Árkád és áthajtó feletti födém

0,17

 6. Alsó zárófödém fűtetlen terek felett

0,26

 7. Üvegezés

1

 8. Különleges üvegezés (Magas akusztikai vagy biztonsági követelményű üvegezés esetén érvényes követelményértékek.)

1,2

 9. Fa vagy PVC keretszerkezetű homlokzati üvegezett nyílászáró (> 0,5 m2)

1,15

10. Fém keretszerkezetű homlokzati üvegezett nyílászáró

1,4

11. Homlokzati üvegfal, függönyfal

1,4

12. Üvegtető

1,45

13. Tetőfelülvilágító, füstelvezető-kupola

1,7

14. Tetősík ablak

1,25

15. Ipari és tűzgátló ajtó és kapu (fűtött tér határolására)

2

16. Homlokzati vagy fűtött és fűtetlen terek közötti ajtó

1,45

17. Homlokzati vagy fűtött és fűtetlen terek közötti kapu

1,8

18. Fűtött és fűtetlen terek közötti fal

0,26

19. Szomszédos fűtött épületek és épületrészek közötti fal

1,5

20. Lábazati fal, talajjal érintkező fal a terepszinttől 1 m mélységig

0,3

21. Talajon fekvő padló (új épületek esetén)

0,3

22. Hagyományos energiagyűjtő-falak (például tömegfal, Trombe fal)

1


Az Európai Uniónak a globális felmelegedés csökkentésére irányuló cselekvési tervében szereplő háromszor húszas vállalása szerint 2020-ig az EU-ban.
  • 20 százalékkal kell csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást,
  • 20 százalékkal az energiafelhasználást, és
  • a felhasznált energia 20 százalékát megújuló forrásból kell nyerni.

Ennek megfelelően az Európai Unió előírta, hogy 2020-tól már csak közel nulla energiafelhasználású házakat szabad építeni. Ez a gyakorlatban passzívház minőségű épületet jelent, amely például napelemmel, napkollektorral teremti meg a bent élők elektromos energiáját és meleg vizét.
Ahhoz, hogy 20 százalékkal csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátást épületeinket hőszigetelni kell, méghozzá nem elég 4 centiméteres polisztirollal. 2018-ban már késő lesz, ezt a döntést már rég, meg kellett volna hozni, és már rég a szigorúbb értékek szerint kellene szigetelni az új épületeket és felújítani a régieket.

 

Kapcsolódó írásaink
Szigorodó épületenergetikai előírások a szomszédban
Passzívház, aktívház
Napkollektor, sörkollektor
Megéri-e napelemet telepíteni?

Kruchina Sándor, vezető szaktanácsadó (Austrotherm Kft.), épületszigetelő szakmérnök. 1984-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát a mai nevén Pannon Egyetemen (Veszprém). 1992 óta az Austrotherm Kft. területi képviselője, 2004-től a marketing vezető, 2017-től a vezető szaktanácsadó posztját tölti be. Számos előadás, cikk szerzője.
Kapcsolódó cikkek

Új hőszigetelő panel technológiát vezet be a magyar piacon az Isopan

Energiatakarékos hőszigetelő megoldást mutatott be a magyar piacon a fém hőszigetelő panelek szegmensének az egyik piacvezető gyártója az Isopan.

Hogyan szigeteljük utólag a tetőteret?

A tetőtér szigetelése a felújítások egyik legkényesebb területe, hiszen ha a tetőtér már lakórészként funkcionál, csak kívülről végezhető el a szigetelés. Az egyedüli megoldást a szarufák fölötti szigetelő panelek beépítése jelentheti.

Tetőtér beépítés könnyebben – Változó szabályok a tetőterek beépítésénél

Idén március 15-től változás történt a tetőtér beépítésére vonatkozó szabályozásokban.

Vízszigetelés – a vizes helyiségek építésének egyik legfontosabb fázisa. Tippek felújításhoz, építéshez

A vízszivárgás elleni hatékony védelem akkor értékelődik fel igazán, amikor a mindennapi használat mellett, a kisebb fürdőszobai balesetekből fakadóan a helyiséget elárasztja a víz. Legjobb tehát elébe menni a problémáknak és gondoskodni a megfelelő védelemről.

Szaniter szilikon használata a fürdőszobában

Ez a 3D animációs film a szaniter szilikon fürdőszobai használatát mutatja be.

Oldószermentes kenhető vízszigetelés - Soudal Hydro System

Rugalmas és ellenálló fólia beltéri aljzatok vízszigetelésére, vizes helységek falainak és padlóinak vízzárására, kerámia járólapok alá. A felület nem lehet kitéve állandó nedvességnek. Elsősorban fürdőszobákba, zuhanyzó tálcák alá, konyhákba, mosókonyhákba stb. Kerámia járólapok/csempék alá.

Talajhoz simulva: hőszigetelés a lábazaton és a pinceszinten

A megfelelő hőszigetelésen nemcsak az épület stabilitása és költséghatékonysága múlik, hanem a lehetőségek kiaknázása is – például azzal, hogy a pince több legyen, mint tároló.

A Tesla legújabb innovációja: hatékony és magas szilárdságú napelemes tetőfedés

Az elektromos árammal hajtott autóinak fejlesztése után a Tesla tovább emeli a tétet: olyan fotovoltalikus tetőfedő anyagokat dobott piacra, melyek anyagukban és élettartamukban is különböznek az eddig ismert napelemes cserepektől.

Rendszerszemlélet, környezettudatosság, megbízhatóság

Rendszerszemlélet, környezettudatosság, megbízhatóság. Csupán néhány tulajdonság, mely a Tétény-Ker termékeit és szolgáltatásait jellemzi.