Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Sikeres küzdelem az idő vasfoga ellen

Az építtetők bizalmáért folytatott versenyben fontos és hatásos érv, ha egy építőanyag-gyártó a felhasznált alapanyagainak sokéves múltjára hivatkozik. Azok az építőelemek, amelyekből őseink építkeztek eredeti formájukban ma már nem találhatóak meg az építőanyag telepeken. Viszont, minden olyan gyártó, aki termékeihez az alapanyagait a Föld felszíni rétegeiből nyeri, ugyanazt a több millió éves garanciát élvezi.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

100 éves termék

Az 1900-as évek elején Svédországban fejlesztések indultak, hogy a fa, mint építőanyag, mivel helyettesíthető úgy, hogy ipari mennyiségben előállítható legyen, és továbbra is rendelkezzen az elvárt épületfizikai tulajdonságokkal (kiváló hőszigetelés, könnyű megmunkálhatóság, magas nyomószilárdság). A kísérlet eredményeképpen létrejött a pórusbeton, amit Dr. Axel Erikson építész szabadalmaztatott 1923-ban. Néhány év elteltével találkozott Karl August Carlen-al, aki kész volt beruházni egy új üzembe, és 1929-ben az YTONG elsőként engedélyt kapott a svédországi Yxhult városában lévő gyárban, hogy építőipari terméket gyártson. Az Y-Tong a város nevének, és a beton svéd szónak (betong) a rövidítéséből képződött. Az ásványi alapanyagokból összeállított pórusbeton alkotóelemei ezalatt a 100 év alatt mit sem változtak, ugyanúgy kvarchomok + mész + víz a tégla fő összetevői.

Xella Ytong falazótégla

30 éve Magyarországon

Hazánkban az Ytong pórusbeton gyártása 1991-ben indult el, amikor a németországi Ytong Deutschland AG megalapította az Ytong Hungary Kft.-t. Az azóta több névváltozáson átesett Xella Magyarország Kft Ytong-Falazóelem gyára Halmajugrán a Mátrai Hőerőmű szomszédságában máig, kitűnő minőségű és hosszú élettartamú építőanyagot állít elő.

Xella Ytong falazótégla

Hazai termék

A környéken élő gyári szakmunkások lojalitását kiválóan bizonyítja, hogy több kolléga már a kezdet-kezdete óta dolgozik az üzemben. A vállalat küldetésének érzi, hogy hatékony, megfizethető, és hosszú távon fenntartható építési megoldásokat kínáljon ügyfelei részére. A környezetvédelem az üzleti tevékenység középpontjában áll. Ez már a termékek gyártásánál megjelenik, hisz csak a közelben bányászott, helyi nyersanyagokból készülnek a falazóelemek.

Xella Ytong falazótégla

Országos mérnöktanácsadói hálózat

Nincs olyan kivitelezési kihívás, melyre a Xella termékpalettája ne kínálna optimális műszaki megoldást.

A falazóanyagok mellé biztosított professzionális szolgáltatások, valamint az értékesítési kollégák szaktudása és hozzáállása példa értékű a hazai építőanyag-ipari piacon.

100 éves a Xella Ytong

Építhetsz rá!
www.xella.hu

Népszerűek a témában

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

5 ok, amiért érdemes az Ytong lépcsőelem beépítését fontolóra venni

Felújítás? Válaszd az Ytongot!

Ez is érdekelhet

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

Textúra, ami életre kelti a fürdőszobát

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Ezeket a tetőépítési trendeket vedd figyelembe, ha építkezel

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Sci-fi-be illő látvány a fürdőben - Furo zuhanykabinok

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Tboss konyhák - Válogatott stílusok

Az Ekinex olyan épületautomatikai kapcsolócsaládot alkotott, amely megtestesíti az olasz dizájn esszenciáját, a részletekre való odafigyelést, a csúcstechnológiát és az innovációt.

Felújítás? Válaszd az Ytongot!

Kerítést tervezel? Ezt a 3+1 dolgot mindenképp gondold át előtte!

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

Fal csúcstechnológiával: ez a csiszolt tégla

Újragondolt építészet: fenntartható Ytong családi ház

Pala helyére pala? Tetőfelújítás szép és könnyű anyaggal

5 ok, amiért érdemes az Ytong lépcsőelem beépítését fontolóra venni

Ytong: ahol a minőség, a fenntarthatóság és az elkötelezettség találkozik

Különleges szolgáltatással számítható ki, hogy mennyibe kerülne most a házépítés

Gyors házépítés, tartós megoldás - Egyre kedveltebbek az előre tervezett típusházak

Hogyan és miben lakunk a közeli jövőben? - Új anyagok és technológiák az építészetben