Építkezel? Felújítasz?A lakásodat rendezed be?

Hívatlan vendégek a nyaralóban: poloska, nyest és társaik

Egy nyaralóban másfajta kártevőkre számíthatunk, mint az otthonunkban, ahol folyamatosan élünk. Pele, nyest, denevér és poloska a leggyakoribb kellemetlen lakótársak. Íme, néhány ötlet, hogyan szabadulhatunk meg ezektől.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

A nyaralókba beköltöző kártevők általában a téli hideg ellen keresnek menedéket, ezért jelennek meg akkor, amikor amúgy sem vagyunk ott. Egyesek csak téli álmukat alusszák itt, majd anélkül, hogy találkoznánk, ki is költöznek. Sajnos előfordul, hogy kárt tesznek az épület anyagaiban, de még ha nem is rágcsálnak, a fészkük, ürülékük általában büdös. A leghatásosabb és legolcsóbb védekezés ellenük, ha megfelelően szigeteljük a házat, és lezárunk minden nyílást, rést, lyukat, folyosót, ahol be tudnának jutni. Ha a szellőzést biztosítanánk, használjunk erre hálót, rácsot. A kártevők irtását az is nehezíti, hogy némelyik védett, ezért mérgeket általában nem használhatunk. Ha már beköltöztek, a legjobb megoldás szakembert hívni.

Pele

Kb. 15 cm hosszú, bozontos farkú, szürke, mókusra hajazó, védett rágcsáló a pele. Ősszel gyűjti össze a télire szükséges élelmet, amit a házunk padlásán, tetőterében, lambériában tárolhat. A hideg ellen aztán ő maga is beköltözik, és bár 6-7 hónapig téli álmot alszik, enni felkel, ilyenkor matat, neszez. Nem ritka, hogy az épület anyagait is megrágcsálja, komoly kárt okozva ezzel. Fészke erősen büdös.

Figyelem! Irtani, csapdázni tilos, elevenen befogni, majd a természetbe visszaengedni szakember segítségével lehet. A közeli nemzeti park illetékesét is ki lehet hívni.

téli helyet keres a pele

Nyest

Kb. 45 cm hosszú, farka még 20 cm, a természetben vad, sokszor vérszomjas menyétféle, nem érdemes ujjat húzni vele. Több vacka is van, felváltva használja őket, ezek közül némelyik a padláson is lehet. Egész évben aktív, nem alszik téli álmot. Egeret, pockot, patkányt eszik, de ha bejut a baromfiudvarba, az összes tyúkot megöli. Ürüléke, vizelete átható szagú, mindent megrág, amit ér, még a szigetelőanyagokat is. Lelökdösi a tetőcserepeket, döglött állatokat cipel a padlásra. Röviden: nagyon kártékony.
Vadászata engedélyezett, de természeti értéke miatt leginkább elevenbefogása ajánlott. Méreg vagy gyilkos csapda helyett inkább hívjunk szakembert.

akcióban a nyest

Denevér

Repülésre képes emlős, gyümölcsöket, rovarokat eszik. Téli álmot alszik, lehetőleg meleg, magas páratartalmú térben. Kedveli a fagerendákat, ahol nincs elburkolva, szívesen betelepszik, de igazából az emberek sem zavarják nagyon, még a panelházak réseibe is beköltözik. Nagy kárt nem okoznak, de ürüléke büdös, esetleg zajoghat. Védett, ezért esetében is az a legjobb, ha megelőzzük a látogatását, és minden rést lezárunk. (Tehetünk ki a közelbe mesterséges denevérodút is, hátha azt választja helyettünk.) Ha mégis beköltözne, hívjunk szakembert, aki intézkedik a sorsáról. A közeli nemzeti park illetékesét is ki lehet hívni.

denevérek a padláson

Poloska

Poloskák közül az őszi-téli időszakban a bence- és vándorpoloskára számíthatunk. Előbbi a növényekben sem tesz kárt, utóbbi a konyhakerteket teheti tönkre. (A hírhedt, vérszívó ágyipoloska inkább a várost kedveli.) A hideg ellen keresnek menedéket, leginkább az ablakon jutnak be a házba, de csak áttelelnek, aztán tavasszal mennek dolgukra, feltéve, ha kijutnak. Ha nem, akkor a kiszáradás miatt hamar elpusztulnak. Kárt nem okoznak, esetleg büdösek lehetnek, ha túl sokan érkeznek, háztartási rovarirtóval védekezhetünk ellenük.

poloska a nyaralóban

Népszerűek a témában

5 hatékony készülék tavaszi nagytakarításhoz. Kezdjük az autónknál!

Milyen hatással van a lakóklímánkra, ha otthon van az egész család?

Ragyogó tisztaság kültéren is – okosvezérléssel

Ez is érdekelhet

Tervezd meg tetődet egyszerűen, 6 lépésben!

Innovatív, öblítőperem nélküli WC-kerámiák a Geberittől

Ezeket érdemes mérlegelni, ha napelem telepítésén gondolkozunk

Családi ház építését tervezi? Segítünk kalkulálni!

Riasztórendszer kivitelezőt találni könnyű, ha tudjuk, hol keressük

Így segít a profi zuhanykabin a maximális vízbiztonság elérésben

Outdoor-otthonok modern árnyékoló és pergola megoldásai - kültéri életterek tervezése az Archishade szakértőivel

Hőszivattyúk minden igényre: intelligens és rugalmasan tervezhető rendszerek

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Tetőfedési alapozó – álmaink tetője, elméletben

Miértek és hogyanok a hőszigetelésben – Gondolkodjunk rendszerben!

Kell-e szigetelni és hogyan a talajjal érintkező épületszerkezeteket? Kezdjük az alapoknál!

Hozza ki a legtöbbet az ingyenpénzből! Mutatjuk, hogyan

Energiapazarló és rosszul fűtött házakban élünk - A célzott támogatások ösztönzik leginkább az energiahatékonyságot

Mi az energiamérleg, és miért érdemes javítani rajta?

5 pénztárca kímélő környezettudatos szempont építkezésnél

Akár egy nap alatt 25%-kal csökkenthetjük fűtési költségeinket

Ha szigetelőanyag, akkor ISOTEX

Síklemezes tetőfedés – a tradíciók és a modern technológia látványos találkozása

Hőszigeteljünk! De hogyan? A leggyakoribb kérdések és válaszok a hőszigetelésről - Letölthető segédlettel és útmutatóval

Így csökkentheti rezsiköltségeit állami pénzből

Rövid- és hosszútávú megoldások az elszálló rezsiköltségek ellen

Mutat és megtakarít: pala, kerámia, fém – homlokzaton és tetőn

Az Austrotherm Kft. is támogatta az Építészfesztivált