Hirdetés
Építkezel? Felújítasz?A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Mit mesél rólad a házad? - Személyiségünkről is árulkodik otthonunk homlokzata

A színek az emberi személyiség kifejezőeszközeként is működnek – nincs ez másként az épületeknél választott árnyalatokkal sem. Magyarországon ugyan kevésbé jellemző a széleskörű színhasználat, pedig a megfelelő a homlokzati anyag színének kiválasztásával nemcsak a lakók, a lakókörnyezet is harmonikusabbá válik.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Egy új ház építése vagy felújítása rengeteg eldöntendő kérdést és számos kihívást tartogat. Az ilyen munkálatok ugyanakkor együtt járnak azzal az izgalommal is, hogy valami újat hozunk létre, stílust csempészünk hétköznapjainkba, kifejezzük személyiségünket. Minderre a legjobb lehetőséget talán a színekkel való játék jelenti.

Magyarországon mindössze néhány, korábbi beidegződésekből eredő árnyalat, illetve a harsány színektől való idegenkedés uralja a lakóházak és középületek homlokzati színvilágát. Mindez többnyire kimerül a fehér, a beige, a tojáshéj, a vanília-sárga, vagy éppen a manapság divatos minimalista stílusra jellemző, fehér-szürke színkombináció használatában. Pedig ennél sokkal többet is ki lehet hozni az épületek homlokzatából. Az egyik legfontosabb szempont persze a szín kiválasztásakor, hogy illeszkedjen az épület környezetében lévő színekhez. Ne legyen hivalkodó például a szomszéd házak visszafogott árnyalatai között, feleljen meg adott esetben a zöldövezetnek, vagy éppen az adott városi látképnek. Dr. Tari Gábor színszakértő szerint más és más színeket érdemes használni a legújabb trendeket képviselő családi házaknál, középületeknél, illetve a városképből jelentős szeletet képviselő, hatalmas panelházak újraszínezésénél, de az akár egész utcákra, terekre kiterjedő műemléki felújításoknál is.

Így válasszunk homlokzat színt

A homlokzat színe akkor harmonikus, ha az alkalmazott burkolatrendszerhez is illik a használt színfajta. Eltérő színvilág javasolt például faházakhoz, vakolt felületekhez, fém és üveg homlokzatokhoz, de az épület stílusa, mérete és funkciója is irányadó lehet. A ragyogó üveg- vagy fémburkolatok tolerálják az erősebb színeket, akár égszínkéket vagy a csokoládét.

Baumit Life 888 homlokzat színek

A vakolt felületeknél inkább az okkersárga, a cserépvörös, a terrakotta, a halványabb zöld, barna és kék színek jellemzők, ezek a vakolatok leginkább a finomabb földfestéktónusokat kedvelik. Faházaknál ezen árnyalatok sötét változatait lehet használni, különösen, ha világos ablakokkal és zsalugáterekkel kombinálják őket. A nagy épületeknél, panelházaknál figyelni kell a több színből álló harmóniára, itt ugyanis az a cél, hogy minél kisebbnek tűnjön a hatalmas ingatlan. Ilyen esetben egy színt alkalmazásával éppen az ellenkezőjét lehet elérni, a végeredmény egy gigantikusnak látszó objektum lesz. Mindezek mellett természetesen figyelembe kell venni a helyi előírásokat is, hiszen egyes területeken teljesen eltérő szabályok határozzák meg, hogy milyen homlokzati szín választható.

Baumit Life 888 homlokzat színek

A szín a természet és az emberi személyiség kifejező eszköze, nem véletlen, hogy a művészet és a tudomány is régóta foglalkozik hatásainak megfejtésével. A színek pszichológiája akár tudat alatt is megjelenik, amikor homlokzati színt választunk. Vannak tónusok, amelyek erőt sugároznak, ilyen a fekete, a kék, a vörös vagy éppen az arany, de olyanok is, amelyek serkentő és figyelemfelkeltő ingerekkel bírnak. Az egyik legfontosabb szabály, hogy már a tervezési szakaszban érdemes tisztában lenni azzal, mi alapján választunk színvilágot homlokzatunkhoz, figyelembe véve, hogy megfelelően harmonizáljon közvetlen környezetével.

Baumit Life 888 homlokzat színek

Homlokzati színt választani tehát nem könnyű, de akkor mégis hogyan válasszunk? A Baumit Life 888 kreatív színárnyalatot kínál. Ezek olyan szírharmóniák létrehozását teszik lehetővé, amelyekkel egyedi és harmonikus homlokzatokat alakíthatunk ki otthonunk számára. A színválasztásban és a színek jelentéstartalmában segítségünkre lehet a www.baumitlife.com felület, ahol számos trendismertető és inspiráció várja az érdeklődőket.

Ez is érdekelhet

Dulux EasyCare - Foltok a falon? Ugyan már!

Így csaljunk a csempével: hidegburkolattal is formálhatjuk a teret

Minden olasz burkolatra 10% kedvezmény

Hatékony, megtérülő és környezettudatos – fűtés hőszivattyúval

A legtöbb energia a falakon távozik, ne hagyjuk! Felújítás Austrotherm szigeteléssel

Hörmann fa beltéri ajtók

Miért fontos a tetőcserepek felületkezelése?

A Terrán TetőKalkulátorával egyedi, gyors, díjmentes, nagyságrendi számítást készíthet!

Leier Típusházak méretpontos, előregyártott betonelemekből, gyors kivitelezéssel!

Leier Durisol magaságyás: Kertészkedés egyenes derékkal, környezetbarát módon!

Riasztórendszer kivitelezőt találni könnyű, ha tudjuk, hol keressük

A mai görgős zuhanykabinok csak hírből ismerik a '90-es évekbeli elődeiket

Erre figyeljünk oda, ha redőnyt vásárolunk! – válaszol a szakértő

Napsütötte terasz, erkély? Nem hiányozhat a napellenző!

RAVAK Espirit csaptelepek - Természetes és időtálló szépség a haszonelvű formatervezés jegyében.

Schiedel Kingfire kandallók

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

5 lépés a minőségi homlokzat felé - Hogyan kíméljük meg magunkat a hosszas színválogatástól?

Elszálló építőanyagárak, komoly kihívások. Mit tehetünk? – szakértőket kérdeztünk

Házépítés másképp: új típusú falazóelemek, típusházak, gyors kivitelezés

Otthonfelújítási támogatástól az építőanyag vásárlásig – Ezentúl mindezt egy helyen intézhetjük!

Masszív épületszerkezet költséghatékonyan, rekordidő alatt - Ytong Vasalt Pallós építési rendszer

Házat, de gyorsan! - 4. rész - Szárnyakon a fal evolúciója

A családi ház építését is egyre tudatosabban tervezzük meg