Építkezel? Felújítasz?A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

A megfelelő csaptelepek használatával akár 40 százalékkal alacsonyabb lehet az energiafogyasztásunk

Az energiatakarékosság idejét éljük, nem lehet ez alól kivétel a víz sem. A tiszta, ivóvíz minőségű víz egyre nagyobb kincs, miközben pazarlása aggasztó méreteket ölt. Már az is sokat számít, ha mikrokörnyezetünkben gondoskodunk a tudatos és takarékos vízfogyasztásról, melynek első lépcsőfoka lehet a víztakarékos csaptelepek felszerelése.

Idén egyre több településről hallhattuk, hogy a lakók napokig nem jutottak vezetékes vízhez, illetve sok helyen kérték a lakosságot a takarékos vízfogyasztásra. A prognózisok a jövőben egyre gyakoribb aszályos időszakokat jósolnak, a tiszta víz egyre drágább lehet, ami mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy - pénztárcánk és környezetünk védelmében is - bánjunk takarékosan vele.

Ha energiatakarékosságról beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a melegvíz előállítása jelentős mennyiségű energia – gáz, illetve áram – felhasználásával történik. Ezek ára a közelmúltban drasztikusan emelkedett és szinte biztos, hogy nem csökkennek a korábbi szintekre.

Érthető, sőt, elvárható, hogy a figyelem fókuszába az innovációkban bővelkedő, víz- és energiatakarékos technológiával működő csaptelepek kerüljenek.

KLUDI perlátoros zuhanyfej

Vízfogyasztás és enerigamegtakarítás számokban - Hogyan érhetünk el 40%-os energiamegtakarítást?

Hogy mindannyiunk számára világossá váljon, mennyit jelent a melegvíz előállításához szükséges energia, íme egy találó összehasonlítás:

  • 6 perc zuhanyzás 39 °C-os vízzel, a zuhany átfolyása 12 liter/perc = 20 óra tévénézés vagy 15 alkalom mobiltelefon töltés

Milyen előnyöket kínálnak a KLUDI energiatakarékos termékei?

A 15 liter/perc átfolyású fej- vagy kézizuhanyokhoz képest a KLUDI energiatakarékos zuhanytermékei 9 liter/perc vízátfolyást engednek, ezzel pedig 39 °C-os víz felhasználása esetén 40%-os energiamegtakarítás lehetséges.

Egy minden nap zuhanyzó, négytagú családnál, 325 otthon töltött nappal számolva ez évi 2730 kWh áram, vagy 290 m3 gáz megtakarítást eredményez. Bruttó 747 forintos köbméterenkénti gáz árnál a megtakarítás 216 ezer forint, vagyis ennyivel több marad a családi kasszában.

  • KLUDI ECO perlátor

Válasszunk olyan csaptelepet, ami kevesebb vizet enged át! Ez azt jelenti, hogy míg egy normál csaptelepen percenként 9-12 liter víz folyik át, a modern víztakarékos csapok esetén ez kevesebb, mint 6 liter. Hogy komfortérzetünk is megmaradjon, víztakarékos perlátorokat alkalmazunk. A perlátor a sugárszabályozók egyik rafinált fajtája; a kiömlő vizet levegővel feldúsítja, és határozott sugárrá alakítja, mellyel azt az érzetet kelti, mintha a csapból a valóságosnál több víz folyna.

KLUDI ECO perlátor

A KLUDI kínálatában számos csaptelep úgynevezett ECO perlátorral vásárolható meg, melyek átlagosan 5, illetve 7 liter vizet engednek át percenként. Vannak extra takarékos megoldásaink 3,78 liter/perc átfolyással.

  • KLUDI Eco Plus technológia

Röviden összegezve arról van szó, hogy a mosdó és mosogató csapoknál a nyitókart középre állítva, megnyitáskor kevert víz helyett hideg folyik. Csak a kar balra elfordításával folyik melegvíz, így biztosak lehetünk benne hogy feleslegesen nem pocsékoltunk energiát a melegvíz előállítására.

KLUDI Eco Plus csaptelep
  • KLUDI SZENZOR technológia

A szenzoros csaptelepekből csak a kézmozdulat érzékelésekor folyik a víz, természetesen itt is csökkentett átfolyással. Szenzoros csaptelepet a fürdőszobába, illetve a konyhába is felszerelhetünk.

KLUDI SZENZOR konyhai csaptelep

Nincs felesleges vízhasználat és energiafogyasztás, hiszen a szenzor érzékelő mezője vezérli a csapot. A nyitva felejtett csap és a semmibe folyó víz ebben az esetben kizárt. Az átáramló víz mennyisége az ECO perlátorokonak köszönhetően csökkentett, ezáltal pedig duplán spórolhatunk.

ÉRDEKLŐDÖM A KLUDI ENERGIATAKARÉKOS TERMÉKEI IRÁNT

Népszerűek a témában

Hogyan lehetünk függetlenek az energiahálózattól? Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár ez?

Előregyártott hűtő-fűtő rendszer: klímafödém

Otthonos energiahatékonyság: a biomasszával működő fűtési rendszerhez nélkülözhetetlen a jó kémény

Ez is érdekelhet

Hová szökik az áram? – Rangsoroltuk a 10 legnagyobb villamosenergia-fogyasztót a háztartásunkban

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Kingfire Kanto az első Schiedel sarokkandalló előnyei

Hőszivattyúk minden igényre: intelligens és rugalmasan tervezhető rendszerek

Dulux EasyCare - Foltok a falon? Ugyan már!

Eclisse 40, az átgondolt és kifinomult tokrendszer

Okosan megtervezett termékekkel nagyobb tisztaság a fürdőszobában

Tízből kilencen korszerűsítenék otthonukat

A kényelmes zuhanykabin 4+1 titka

Beltéri árnyékolás - a lakberendezés fontos eleme is

Komfortosan a télikertben – válasszunk hozzá árnyékolót!

Masszázsmedence – a jó közérzet és az egészségmegőrzés különleges eszköze. Hogyan válasszunk masszázsmedencét?

Víz- és energiatakarékosság, letisztult, természetes dizájn: ezek a legfontosabb fürdőszobatrendek

Színes csaptelepek – Esztétikus és energiatakarékos megoldás minden fürdőszobába

5+1 belsőépítészeti trend a fürdőszobában – Fókuszban a fekete csaptelepek

Hőszigetelés ipari kapuval? Így csökkentenek költséget a Hörmann megoldásai

Információ nélkül nem tudunk jó döntéseket hozni

A legmodernebb csaptelepekkel energiatakarékossá és fenntarthatóvá tehetjük otthonunkat

Otthonos energiahatékonyság: a biomasszával működő fűtési rendszerhez nélkülözhetetlen a jó kémény

Csaptelepek indusztriális stílusban – loft fürdőszobák szabad szellemben

Ha jól csináljuk, rengeteget spórolhatunk a szigeteléssel – 5 szigetelési hiba, melyeket mindenképpen kerüljünk el!

Megnyílt a Zehnder új bemutató- és oktatóterme

Okosotthon: egy szinttel feljebb az energiatakarékosságban

A Hörmann tippjei az otthoni energiatakarékossághoz