Építkezel? Felújítasz?A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon
Közelgő események

Burkolásnál erre figyeljünk! – Hasznos tanácsok lépésről lépésre

Egyetlen cikk nyilvánvalóan nem alkalmas rá, hogy részletesen kitárgyaljunk minden hibát, ami a hidegburkolással kapcsolatban felmerülhet. Ezért „a kevesebb hasznosabb” elv alapján arra helyeztük a fókuszt, hogy olvasóink átfogó képet kapjanak arról, mire kell odafigyelni, milyen szempontokkal kell tisztában lenni ahhoz, hogy építkezés vagy felújítás során ne bosszúságot, költségesen, vagy még úgy sem javítható hibákat okozzon az aljzat vagy a falak burkolattal fedése, hanem hosszantartó komfortot, minőséget, otthonosságot biztosítson. Ehhez nyújtott nélkülözhetetlen segítséget a cikk megírásában a 90 éves múltra visszatekintő, a burkolás minden szegmensében prémium minőséget képviselő Murexin alkalmazástechnikai vezetője, Bakos Ferenc.

Nulladik lépés: szakképző bizonyítvány, referencia kérése

A 2008-as világválság az élet számtalan területén éreztette súlyos hatásait, így a krízis érintette a hazai burkoló szakipart is, melyről nem állítható, hogy minőségében emelkedő pályájára állt volna, hiszen sokan külföldön próbáltak szerencsét, akik pedig maradtak, köztük jó szakemberek is, azok közül néhányan megbízások hiányában megszüntették a vállalkozásukat és pályát módosítottak. Ezért aztán kiemelten fontos, hogy ki tudjuk választani azt a szakembert, aki megelégedésünkre fogja végezni a munkáját. Ehhez pedig „laikusként” is tisztában kell lenni a buroklatok világának néhány sarkalatos pontjával. Az semmit nem jelent, amikor valaki azzal próbál maga iránt bizalmat ébreszteni, hogy korábbi nyugat-európai munkavállalásról beszél, mert ellenőrizhetetlen, hogy szakemberként, vagy segédmunkásként dolgozott. Természetesen utóbbival sincsen semmi gond, csak éppen a szakmaiság, s így az elvégzett munka várható minősége szempontjából lényegtelen információ. Érdemes tudni, hogy manapság a szakképzett burkolók átlagosan háromnegyed évre tudnak előre munkát vállalni, vagyis ha valaki azt mondja, hogy másnap, vagy következő héten már tud is kezdeni, az jó eséllyel kívül esik azon a körön, akire nyugodtan rábízhatjuk a munkát. Persze az is lehet, hogy egy jó szakembernél éppen lemondta a megbízását egy ügyfél, és ezért ér rá, de az azonnali kezdés hallatán érdemes óvatosnak lenni.

Mindennek alapja: az alapfelület

Mielőtt eldöntjük, hogy milyen burkolólapot szeretnénk lefektetni, illetve felragasztani a falra, nagyon fontos, hogy az alapfelület megfelelő minőségű legyen, különben alkalmatlan lesz a következő rétegek fogadására. Megvehetem a legjobb minőségű, legdrágább anyagot, de megfelelő alapfelület hiányában semmit nem érek vele, az csak kidobott pénz, drágán vett bosszúság lesz.

Minőségi burkolás Murexin anyagokkal

Az esztrich aljzatképző rétegnek a betonnal ellentétben földnedves, „sáros” állagúnak kell lennie, ugyanakkor sokan elrontják azzal, hogy túl sok vizet adnak hozzá, ami csökkenti az anyag szilárdságát. A cementtel keveredve létrejövő, úgynevezett cementtej felúszik az esztrich tetejére, amin aztán semmilyen anyag nem tapad meg. Esztrichet legfeljebb 8 cm vastagságig lehet alkalmazni.

A melegburkolatoknál teljesen bevett eljárás, azonban Bakos Ferenc szerint – még ha a szakmában ezt sokan még mindig furcsállják is – minden alapfelületet, így a járólap alattit is meg kell csiszolni az előbb leírtak miatt.

Minőségi burkolás Murexin anyagokkal

Még mindig „csak” az alapfelületnél tartunk, de ebből is látszik, mennyi mindenre kell odafigyelni, hogy ha olyan, kimagaslóan jó minőségű terméket is vásárlok, mint amelyek a Murexin kínálatában elérhetők, jól működjenek.

A Murexin Kft., mint a hideg- és melegburkolási segédanyagok egyik meghatározó gyártója és forgalmazója, tökéletesen illeszkedő termékeket és rendszereket kínál építéshez, felújításhoz. Számos komplex rétegrend-megoldásuk van melegburkolók, hidegburkolók, lakásépítők és felújítók számára, a pincétől a padlásig, a fürdőszobától a teraszig. A 90 éves osztrák központú Murexin több, mint 28 éves Magyarországon, és több, mint 10 éve gyárt és fejleszt Szekszárdon.

Hogy ne a víz legyen az úr

Maradék nedvességtartalom vizsgálata – sokan azt mondják, hogy ez hidegburkolatnál nem fontos, és egyébként is, a fugán keresztül majd kiszárad. Habár van ebben igazság, de ha az alapfelületünk nedves, az folyamatosan ereszti ki magából a párát, ezért amikor rákerül az aljzatkiegyenlítő, megint nedvességet kap, majd következik a ragasztóanyag, ami a nedvesség miatt nem tud kikeményedni, és morzsolhatóvá válik. Ha ilyen körülmények között még ki is fugázom, az el fog színeződni. Ez a problémasor jellemzően téli, hűvösebb időszakban fordul elő, mégpedig akkor is, ha minden lépést betartunk, ezért nem megkerülhető a megfelelő fűtés biztosítása, hiszen a pára ki akar jönni, de ha nincs hova, akkor bent marad. Az alapfelületnek száraznak, tisztának, fagymentesnek, teherbírónak, alaktartónak kell lennie, alulról vízszigeteléssel ellátva: elsődleges vízszigetelés a bitumenes vízszigetelés, ami alulról véd, és ezen túl vannak a másodlagos, alternatív vízszigetelések, a kenhető vízszigetelések, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a használatból eredő víz felülről ne tudjon beszivárogni a szerkezetbe.

Minőségi burkolás Murexin anyagokkal

„Fontos, hogy a kenhető vízszigetelést csak száraz felületre szabad felvinni. Ez talán logikusnak és egyértelműnek tűnik, de számos olyan konkrét esetről tudok, amikor a burkolók (vagy a magukat annak tartók) így jártak, vagy jártak volna el, ha a műszaki ellenőr közben nem kérdez meg minket erről. Előfordul, hogy magánember keres meg azzal, hogy mit hogyan kell megcsinálni, mire kell odafigyelni, hogy tudja, ha az általa megkeresett burkoló felméri a terepet, akkor olyan munkamentet vázol-e fel, ami alapján megbízhat benne, vagy sem” – hívta fel a figyelmet Bakos Ferenc.

Minőségi burkolás Murexin anyagokkal

Ragasztók és funkciók

A Murexin alkalmazástechnikai vezetője rámutatott arra is, hogy bár az apróbetűs részeket sokszor nagyvonalúan átfutjuk, mindenképpen érdemes elolvasni a termékeken feltüntetett műszaki adatlapokat, hogy azok használatát milyen célra, milyen körülmények között javasolja a gyártó. Felmerülhet a kérdés például, hogy

  • jó ez a ragasztó az adott méretű burkolathoz vagy kültérben használható?
  • kibírja a tervezett igénybevételt?

– ezek olyan felvetések, melyekre a gyártó is válaszolni tud, keressük őket nyugodtan!

Minőségi burkolás Murexin anyagokkal

Fuga-buktatók

Gyakori hiba, amikor a burkoló jó lucskosan, bő vízzel mossa le a fugázó anyagot, amivel leginkább azt éri el, hogy folyamatosan vizet juttat a fugázó felületére elszínezve azt és keménységét csökkenti. A nemkívánatos nedvességtöbbletből fakadó problémákat lehet még fokozni azzal, ha nem takarják le a felületet, és a következő munkafázisban érkező festők a falat csiszolva finom port juttatnak a fugára, ami aztán bele száradva a színét is megváltoztatja, a megbízó pedig reklamál, hogy ő nem ilyen fugát választott.

Nem titok, csak szakma

A csempéket nem szabad pogácsás technikával felragasztani, az alapfelületet meg kell kenni fogazott glettvassal, sőt, 900 négyzetcentiméternél nagyobb méret esetén a lapok hátoldalán is el kell végezni ezt a műveletet, a lapok beágyazódásának legalább 90 %-osnak kell lenniük. Ez elsőre talán nem tűnik olyan lényegesnek, pedig hatalmas kárt okozhat a helytelen technikák használata (pl. fagyveszély, nagyobb terhelés esetén repedés), mert ugyanannyit fizetünk a rossz munkáért is, mint a jó munkáért, sőt, mivel előbbit javítani kell, összességében még sokkal többet is.

Ne engedjünk belőle: jó szakember + jó alapanyag

Általánosan kijelenthető, hogy jó szakember jó alapanyagokkal tud jó munkát végezni a megrendelő legnagyobb örömére. Amennyiben ebből bármelyik nem teljesül, vagy csak részben, akkor ott nehéz jó munkát végezni, azaz probléma lesz.

A Murexin a kezdetektől, azaz 90 éve mindig a megbízhatóságra, tartósságra és a kiváló minőségre törekszik. Ennek legfőbb bizonyítéka a vevők elégedettsége szerte Európában, valamint a cég partnereinek, burkolóinak hűsége.

Népszerűek a témában

Váltsunk WPC-re! Milyen előnyökkel szolgál ez a burkolat?

Lehet még vékonyabb? – Burkolólap különlegességek kültérre

3+1 ok, amiért érdemes térkövet választani

Ez is érdekelhet

10+1 termék, amiért megéri kilátogatni a Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállításra

Így csaljunk a csempével: hidegburkolattal is formálhatjuk a teret

EGLO connect okoslámpa: A fény, ahogy Te AKAROD!

Legyen neked is DESIGN ELEM a fürdőszobádban a törölközőszárítód!

Higiénia, praktikum és esztétikum a fürdőszobában

Ne mondjon le a görgős zuhanykabinokról, itt a legújabb generáció

Ahogyan még soha nem gondolt a zuhanyajtókra

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Vízszigetelés és burkolás vizes helyiségben

Régi borospincéből építész műterem Budajenőn

A stílusos és időtálló készparketta – felhasználás, karbantartás, trendek

Vízszigetelés a fürdőszobában - Hogyan építsünk vizes helyiségeket?

A terasz és az erkély vízszigetelése – Problémák és megoldások

A vízszigetelés fontossága - Zárjuk ki otthonunkból a vizet!

Változatos és modern hidegburkolatok beltérre – Extra méretek és tapétaszerű megjelenés

Burkolatok kültérre – méretek, felületek, anyaghasználat

Vízszigetelési problémák megelőzése teraszokon, erkélyeken, vizes helyiségekben - egy komponensű, rugalmas vízszigetelő habarccsal

Hőszigetelés mindenkinek: trendi lapostető – kockázatokkal

Falszigetelés saját kezűleg

Vizesedő lábazat, elkerülhetetlen felújítás

Külső terek, teraszok burkolása – Tartós, hosszútávú megoldás csak a legjobb minőségű anyagokkal érhető el

Checklist - Mire gondoljunk a konyha tervezéskor, felújításkor?

Rendhagyó burkolatok: különlegességek és újdonságok a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon

Lehet még vékonyabb? – Burkolólap különlegességek kültérre

Fürdőszoba Kiállítás | 2020 | Vízszigetelés alternatív módon - Sika