Hogyan válhat a meghitt családi ünnep tragédiává? A karácsonyi tüzek odafigyeléssel megelőzhetők. Összeszedtük, mit javasolnak a tűzoltók, hogy megóvjuk otthonunkat.
A megelőzés első lépése füstérzékelő, tűzjelző készülék vásárlása legyen, amely hangos, éles sípolással az alvó embert is fölébreszti, ezzel egyben megelőzhető a füstmérgezés is. Sok helyen kapható, de nem érdemes a legolcsóbbat választani, a drágábbak megbízhatóbbak is egyben. Érdemes szaküzleteket fölkeresni, ahol tanácsot is adnak a készülék kiválasztásakor. (Ha már ott vagyunk, akkor szén-monoxid-érzékelőt is érdemes venni – de ez már egy másik történet…)
Még egy fontos beruházás, a tűzoltó készülék, ez már valamivel drágább, 10 ezer forint körül kezdődik az áruk, de, aki már várta idegesen a tűzoltókat, az tudja, hogy ennél sokkal többet is megérnek. A vásárláskor azt is érdeklődjük meg, mennyi időnként és kivel kell ellenőriztetni a készülék állapotát.
Ha nincs tűzoltó készülékünk, akkor a kezdődő tüzeket nagyobb takaróval tudjuk eloltani. Áram alatt álló elektromos berendezéseket és környezetükben lévő tárgyakat vízzel nem szabad oltani.
Időben első veszélyforrás az adventi koszorú, Karácsony közeledtével kiszáradnak, az első gyertyák egyre rövidebbek, így könnyen meggyulladhat a koszorú. Fő szabály, soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, csak addig égjen, ameddig van valaki a közelében. |
A karácsonyfára ne tegyünk gyertyát vagy, ha mégis ragaszkodunk hozzá, figyelmesen tegyük fel, ne legyen a közelében éghető dísz. Ha szárad a fa, már ne gyújtsuk meg a gyertyákat, és soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, mindig legyen felnőtt a közelben. A gyerekeknek ne engedjük, hogy ők gyújtsanak gyertyát, csillagszórót.
Ugyanakkor hasznos olyan karácsonyfatalpat venni, amelyikbe vizet tehetünk, és pótoljuk is naponta a hiányzó vizet a talpból. Kevésbé gyúlékony a fenyőfa, ha nem szárad ki hamar. Aki műfenyőt választ az figyeljen arra, hogy ne legyen éghető.
A gyertya helyett a karácsonyfára helyezett égősor ugyancsak veszélyt rejthet magában. Vásárlás előtt fektétlenül ellenőrizze, hogy tesztelték-e és mely laboratóriumban a terméket, ennek hiányában nem szabad megvenni. Ha a tavalyi égősort vesszük elő, akkor még a fára helyezés előtt érdemes ellenőrizni a fényforrásokat, hogy ne a fán kelljen kicserélni a hibásakat.
Érdemes a fát konnektor közelében fölállítani, mert a túlterhelt vagy hibás hosszabbító újabb veszélyforrás. És az égősorra is igaz, lefekvéskor vagy, ha elmegyünk otthonról, húzzuk ki a konnektorból. Az égősort és az elektromos dekorációkat mindig kapcsoljuk le, mielőtt elmegyünk otthonról, vagy lefekszünk.
Ez is érdekelhet
A konyha is sok veszélyforrást rejteget. A tűzhelyre is igaz, ne hagyjuk felügyelet nélkül az ételt. A konyhai tüzek leggyakoribb forrása a zsír vagy az olaj, ha kigyullad, tegyük rá a fedőt, az oxigénhiány miatt el fog aludni a tűz. Várjuk meg, amíg kihűl, és csak azután kezdjük a takarítást. Ha valaki pánikba esik és gondolkodás nélkül vizet önt rá, akkor a szétfröccsenő zsiradék pillanatok alatt lángba borítja a konyhát, majd akár az egész lakást.
A dohányzás nem csak az egészségre káros, a még parázsló csikket vízzel el kell oltani, mielőtt valaki a szemetesbe dobja. Sok ember halálát okozta már az ágyban dohányzás – de ennek veszélyeiről már annyi szó esett, hogy most talán, nem is kell újra elmondani… A hamutartó nagy és mély legyen, és gyakran ellenőrizzük. |
A kisgyerekek utánzással tanulnak, ezért a gyufát és öngyújtót mindig olyan helyre kell tenni, ahol nem érhetik, el. De gondoljunk arra is, hogy nagyon leleményesek tudnak lenni, ha valamit szeretnének megszerezni. Kisgyermekeket akkor sem szabad otthon egyedül hagyni – még rövid időre sem –, ha alszanak.
Szilveszterre sokan vásárolnak tűzijátékot, ezek a „kis és közepes tűzijátékok” gondatlan kezelése is okozhat tüzet, akár a lakásban vagy az erkélyen, vagy az utcán parkoló autókban. A petárdák használata, árusítása, de még csak birtoklása is 2005 óta tilos. |
Még egy általános tanács, nem szabad a lakás elektromos hálózatát túlterhelni, több készülék – mosógép, porszívó, mosogatógép, vasaló – egyidejű használatával (hogy a „megpatkolt” biztosítékról már ne is beszéljünk…), mert a lakástüzek egyik leggyakoribb oka az elektromos tűz.