Külső és belső tereink árnyékolására számos lehetőség kínálkozik. A zsaluzia, egyszerű működtetésének és előnyös megjelenésének köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Mit tud a zsaluzia?
Az alumínium ötvözet anyagú zsaluzia egy külső lamellás árnyékoló, magas műszaki tartalommal. Kültéri árnyékolóként, a nap káros sugárzását már az üvegen és az épületen kívül felfogja, ezáltal a belső árnyékoló szerkezeteknél magasabb hővédelmi hatékonysággal bír (nem alakul ki üvegházhatás stb.).

Hasonló elven működik, mint a közismert beltéri reluxa, ugyanis a bejutó fény mennyisége a lamellák billentésével szabályozható, de akár igény szerint teljesen fel-, vagy leengedhetjük árnyékolónkat. Mindezen tulajdonságoknak köszönhetően az árnyékolás mellett a szabad kilátást sem akadályozza.

Azzal, hogy a fény beesési szögén is állíthatunk, túlmutat a hagyományos redőnyökön, melyek mindösszesen két lehetőséget kínálak: leengedett, illetve felhúzott állapotot, ezáltal sokkal inkább sötétítő szerkezetek, mint árnyékolók.

Előnyei:
- hatékony hővédelem,
- hosszú élettartam,
- nagy szélállóság mellett,
- nem igényel rendszeres karbantartást,
- nagy méretű ablakok árnyékolására is alkalmas,
- fokozott fényzárásra képes,
- működtetése egyszerű,
- automatizálható,
- profilválasztéka az adott környezethez illeszthető.
A modern kivitelű zsaluziák, vagy más néven RAFFSTORE-ok alkalmasak:
- fokozott fényzárásra,
- szélállóbbak hagyományos társaiknál,
- nagyobb méretű ablakokra is megfelelők,
- szabadonálló szerkezetként (nem csak ablak előtt) is alkalmazhatók, de ebben az esetben a szélállóságuk korlátozott.
A zsaluzia kiválasztása, tervezése
A választást feltétlenül előzze meg az alapos tervezés!
Tervezési szempontok:
- a szerkezet szélessége 50 cm és 500 cm közötti érték lehet tokkal együtt,
- a magasság 50 cm és 400 cm közötti érték lehet tokkal együtt,
- a mélység a falazatban minimum 14 cm.
További döntést igényel:
- Homlokzatra vagy a falkávába kerül-e?
- Rejtett tokos (vakolható), vagy külső tokos legyen?
- Sodronyos, esetleg sínes megvezetéssel rendelkezzen? (A szakértők az utóbbit ajánlják, a sodronyos már elavult technológiának számít.)
- Kapcsolt vagy egyedi szerkezetre lesz-e szükség?
- Hogyan alkalmazkodik más, különféle szerkezetekhez (pl.: kilincsek, vízvezetők, szúnyoghálók)?
- Kézi, vagy motoros működtetést szeretnénk?
- Nem utolsósorban pedig a várható szélterheléssel is kalkulálni kell.

Klasszikus és modern zsaluzia típusok
1. STANDARD RENDSZER
Sodronyos, vagy sínes megvezetéssel – ezt szakmai berkekben LEGO rendszernek is nevezik, mert komponensenként lehet összeépíteni (FIGYELEM! Nem a vásárló építi!), ezért nagyobb a hibák előfordulásának lehetősége, valamint a rovarháló beépítése is körülményesebb. A nélkülözhetetlen élő munka miatt az ára mára egyre kevésbé vonzó.


2. ÖNTARTÓ RENDSZER
Gyárilag készre épített termék, ami azonnal, egyszerűen szerelhető. Itt kompakt, előre kidolgozott rendszerekről van szó, mely kizárja a hibákat és hőhídmentes beépítésre ad lehetőséget. A rovarhálók utólagos elhelyezése egyszerűbb és esztétikusabb.

Előnyei:
- komplett rendszer
- kevesebb hibalehetőség a beépítésnél
- könnyebb beépítés
- hőhídmentes kialakítás
- esztétikus megjelenés
- minimál design
- korszerű, jól átgondolt rendszer
- rejtetten integrálható szúnyoghálók: akár a mobil, akár a vízszintes működtetésű pliszé szúnyogháló

Mivel az élő munka egyre drágább, már nem csupán a termék ára számít, hanem a járulékos költségekkel is kalkulálnunk kell. A helyszíni beépítésre ez a rendszer költséghatékonyabb megoldást kínál.
Az öntartó zsaluzia-rendszer készülhet:
- látszó tokkal
- vakolható lemeztokkal egyaránt.
3. LÁNCOS RENDSZER
Raffstore-ok legújabb generációja.

A hagyományos raffstore-októl eltérően, a lamellák döntését emelőszalagok és biztosító létrák nélkül végzi. Ezáltal forgatható és összegyűjthető lamelláival vizuálisan szabadabb, légiesebb megjelenést kölcsönöz. Teljesen leengedett állapotban markáns designja zárt közeg hatását kelti. Lamellái megemelése alsó végállásban gátolva van, így egy szellőztetés esetén megfelelő akadályt biztosíthat besurranó tolvajok ellen, ugyanis a lamellák eltávolítása zajt kelthet.
A rendszer mozgatását a határozott megjelenésű lefutósínek rejtik. Láncos működtetés biztosítja a mozgató mechanizmust, zárt állapotban a feltolásgátlást.
A lamella csomag teherhordása öntartó jellegű - terheit a lefutósín profilra továbbítja -, ennek ellenére nem beszélhetünk teljesen öntartó rendszerről, mert az opcionális tokozatot konzolos megoldással lehet a teherhordó felülethez rögzíteni.

Zsaluziák csoportosítása műszaki szempontok szerint
Megvezetés szerint a zsaluzia lehet:
- sodronyos,
- standard lefutó sínes,
- rejtett lefutó sínes,
- öntartó, kombilefutó sínes.
Tokozatok szerint:
- alu lemezes tok kialakítás, vagy
- anyagában hőszigetelt tok megoldások választhatók. E tokok energetikailag előnyösebb megoldást kínálnak.
Mindezek egymással variálhatók igény szerint.