#építési engedély

A használatbavételi engedély egyszerűsítése is segíti a lakásépítést

Az elmúlt évek építkezést megelőző időszakát a túlzott adminisztráció, a nehézkes engedélyeztetés és az ezekhez társuló magas költségek jellemezték, amiért cserébe ellenszolgáltatás, segítség nem járt.

Az építési engedély

Ha csinosítani, átalakítani szeretnénk házunkat, számolnunk kell a hatósági előírásokkal. Pontosabban három kategóriával: engedélyköteles, bejelentéshez kötött, avagy az előző kettő nélkül végezhető tevékenységekkel.

Égető felelősségvállalás

A kormány tervei szerint jelentősen változni fognak az építésügyi szabályok. Kötelező lesz tervezőt alkalmaznia annak, aki házat épít, és az építkezésért a tervezőnek kell viselnie a felelősséget.

Elektronikus építési napló, e-építési napló

Az építési naplót a 2013. október 1-je után induló építkezéseken elektronikus formában kell vezetni. A korábban elkezdett építkezések építési naplóját papír alapon is be lehet fejezni. Az építési napló fogalma és tartalma, vezetésének főbb szabályai nem változnak.

Elektronikus építési napló, e-építési napló – módosították a kormányrendeletet

A kormány módosította az elektronikus építési naplóról vagy e-építési naplóról szóló, 2013. október 1-jétől hatályos rendeletét.

Építési engedély elektronikus alapon – ÉTDR

2013. január 1-jétől változik az építési engedélyeztetés hatósági rendje. Az építési engedélyezés eljárását elektronikus alapra helyezik át. Az új rendszer teljes neve: Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer, rövidítése ÉTDR.

Felelős műszaki vezető

Mikor van szükség felelős műszaki vezetőre? Kinek a megbízásából dolgozik? Miért is felelős? Mi különbözteti meg a műszaki ellenőrtől? Építkezés, felújítás, tetőtér-beépítés előtt időben érdemes tisztázni néhány fogalmat.

Használatbavételi engedély

Elkészült házunk, lakásunk és költöznénk. Ne siessünk annyira! Még mielőtt hívnánk a költöztetőket, meg kell kérnünk a használatbavételi engedélyt. Mit jelent ez?

Hatszoros kereslet, sokszoros kapacitás a CSOK hatására

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) megjelenése komoly változásokat idézett elő a hazai építőiparban: már most óriási érdeklődés mutatkozik a lakások és a családi házak iránt.

Hogyan lesz lakóház egy konténerből? – Engedélyek, átalakítás, közművek

Hazai elterjedtsége még eléggé csekély a konténerből átalakított és lakhatóvá tett házaknak, de nagy érdeklődéssel figyeljük azokat a külföldi és már néhány hazai oldalt, ahol ilyen kiváló, mutatós, környezetbarát, költséghatékony építményeket mutatnak be. Több magyar vállalkozás foglalkozik a konténer házak tervezésével, átalakításával, árusításával, továbbá a helyszínre telepítésével, a szükséges közműbekötésekkel és az engedélyeztetéssel is.

Lakásépítés 2012-ben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) „Lakásépítések, építési engedélyek, 2012” című jelentése alapján a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) elemzést készített a hazai lakásépítés helyzetéről, és javaslatot tett a helyzet javítására.

Mi lehet engedélymentes?

Szerencsére léteznek olyan építési tevékenységek, melyekről a hatóság nem szándékozik engedélyt kiadni, sőt mi több bejelentést sem kíván. A vonatkozó rendelet körülírja, hogy mi az, amit szabadon végezhetünk az ingatlanunkon.

Műszaki ellenőr

Miért van szükség műszaki ellenőrre? Kinek a megbízásából dolgozik? Miért is felelős? Hogyan válasszuk ki a megfelelő szakembert? Építkezés, felújítás, tetőtér-beépítés előtt időben érdemes tisztázni néhány fogalmat.

Növekszik a lakásépítések száma

2014-ben 8358 új lakás épült, 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az új lakások száma Közép-Magyarországon és a Dunántúlon mutat növekedést. A KSH adatai szerint a kiadott lakásépítési engedélyek száma 9633 volt, ez 28 százalékos bővülés 2013-hoz képest.

Szerkezetet érintő átalakítások

Rendszerint házunk átépítése az egyetlen mód a beosztás javítására vagy az alapterület növelésére. Jó befektetésnek is bizonyulhat, arról nem is beszélve, hogy olcsóbb, mint újat építeni.

Tanácsok építkezőknek 1. – Mire figyeljen, amikor telket vásárol

Házépítéskor már a telekvásárlás során számos dolog eldől, így érdemes alaposan megfontolni, milyen adottságú telket vásároljunk.

Tanácsok építkezőknek 2. – Az épület és a tetőtér tervezése

Miután kiválasztotta a telket, a ház és a tetőtér megtervezése következik. Sorozatunk második részében ehhez kívánunk néhány hasznos tanácsot adni.

Tanácsok építkezőknek 3. – Az engedélyezési eljárás

A tervek elkészülte után, be kell szereznünk az építési engedélyt. Majd ajánlott a kiviteli terv elkészíttetése is. Költözés előtt pedig a használatbavételi engedélyt kell megkérnünk.

Újabb változás az építési engedélyezésben

A tervezett módosítások szerint bővülhet az építési engedély helyett egyszerű bejelentéssel épülő lakóingatlanok köre.


Warning: DOMDocument::loadHTML(): Empty string supplied as input in /home/dasl1/homeinfo.hu/public_html/modules/mod_homeinfo_onnekajanljuk/helper.php on line 378

Warning: DOMDocument::loadHTML(): Empty string supplied as input in /home/dasl1/homeinfo.hu/public_html/modules/mod_homeinfo_onnekajanljuk/helper.php on line 378

Warning: DOMDocument::loadHTML(): Empty string supplied as input in /home/dasl1/homeinfo.hu/public_html/modules/mod_homeinfo_onnekajanljuk/helper.php on line 378

Warning: DOMDocument::loadHTML(): Empty string supplied as input in /home/dasl1/homeinfo.hu/public_html/modules/mod_homeinfo_onnekajanljuk/helper.php on line 378
Önnek ajánljuk