Fürdőszoba Show 2020. január 17-18-19. Kíváncsi a legújabb fürdőszoba trendekre? Érdekel →
#felújítás

Helytelen tetőtér-beépítés

A tetőtér-beépítés lehetőségével mindenképpen érdemes számolni, ha a család „kinőtte” a meglévő teret. És ugyancsak megéri fölfelé terjeszkedni a társasházak esetében is. Hibák azonban mindig adódhatnak.

Hézagok és repedések megszüntetése - tartós ragasztás és tömítés a legszélsőségesebb körülmények között is

A ablakok és a falazat találkozásánál, vagy a különféle burkolatok érintkező pontjain megjelenő hézagok, a mozgásból adódó repedések a legbosszantóbb problémák közé tartoznak. Ezek megszüntetése mindenképpen ajánlott, hiszen idővel még több baj okozói lehetnek.

Hogyan fessünk szépen falat?

A falfestés nem tűnik ördöngös dolognak, és nem is az, ha megtesszük a megfelelő előkészületeket. Kaparás, áztatás, javítás, vakolás, glettelés, csiszolás, aztán kreatívkodhatunk kedvünkre.

Hogyan növeljük otthonunk biztonságát

Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak az után törődjünk a biztonsággal, ha már megtörtént a baj. Írásunkban ötleteket talál arra, hogy építkezés, felújítás, tetőtér-beépítés előtt, miként mérje fel a kockázatokat, és miként előzheti meg az otthona biztonságát fenyegető veszélyeket.

Hogyan vásároljunk falfestéket?

A magyar családok negyede tervezi, hogy a következő három évben fölújítja otthonát. A fölújításnak pedig festés a vége, de hogy is válasszuk ki a beltéri falfestéket?

Hőkamerás szemmel a födémekről

Épületeink hőveszteségét jelentősen meghatározza a födémek hőszigetelése. A födémek hőszigetelő képessége pedig nagy hatással van a fűtésköltségre is, amely sokszor –anélkül is, hogy túlságosan meleg lenne –, horribilis összeget tesz ki.

Hőkamerás szemmel az ablakokról

Sokan nehezen szánják rá magukat a nyílászárócserére. Ennek oka, hogy az épületek tulajdonosai nincsenek tisztában azzal, mit is nyerhetnek, ha a régi típusú ajtókat, ablakokat újra cserélik vagy felújítják.

HOMEINFO.hu előadások építkezőknek és felújítóknak a Construma D pavilonjában

A tavaszi Construma 2012 építőipari szakkiállításon a HOMEINFO.hu előadásokat szervez építkezőknek és felújítást tervezőknek a budapesti Hungexpo vásárváros D pavilonjában a workshopon.

Homlokzatok hőszigetelésének vizsgálata hőkamerával

A hőkamerás vizsgálatok során a családi házak tulajdonosai gyakran kérdezik, hogy hőszigeteljék-e a homlokzatot vagy sem. A válasz attól függ, milyen építőanyagból készült az épület, és azt mi módon építették be.

Hőpajzs – a hőszigetelő festék

Elviselhetetlen a forró nyár a tetőtérben? A klíma költsége megfizethetetlen? A hőpajzs, hőszigetelő festék olyan energiamegtakarítási megoldás, amellyel a klíma költsége jelentősen csökkenthető.

Hőszigetelés a nagy meleg ellen

A klímaváltozás lassítása érdekében csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátást. Ennek pedig egyik legjobb módja, ha hőszigeteljük épületeinket.

Hőszigetelés belülről

Sok oka lehet annak, hogy belülről szeretnénk hőszigetelni, és tudjuk, hogy vannak buktatói ennek az eljárásnak, de mi van, ha mégis találunk jó megoldást a belső oldali hőszigetelésre?

Hőszigetelés belülről? Miért nem szabad, és ha mégis, akkor hogyan

Milyen károkat okoz az épület szerkezetében és a lakótérben a belső oldali hőszigetelés. Szerzőnk egy tévéműsor után ragadott tollat, amelyben hiányosan, sőt félrevezető módon tájékoztatták a nézőket.

Hőszigetelés hogyan, mivel?

Amikor hőszigetelésről beszélünk, sokan nem is sejtik, hány területet érint e téma: pincefal, pincefödém, lábazat, homlokzat, válaszfalak, talajon fekvő padlók...

Hőszigetelést a padlásra is!

Utólagos hőszigetelés alatt általában a homlokzat szigetelését értjük, pedig létezik másik lehetőség is a fűtési számla csökkentésére. Szigetelhetjük a padlást is.

Hőszigeteljen 20 százalékkal hatékonyabban!

A hőszigetelő anyag vastagítása nem minden épületszerkezeten valósítható meg, ezért a kedvezőbb műszaki paraméterekkel rendelkező termékek elterjedése jelent megnyugtató megoldást.

Hőszigetelő-anyagok minősítése

Az EPS hőszigetelő-anyagok minősége szemmel nem látható. A piacra került egyre több silány minőségű termék miatt a MEPS Magyarországi Hőszigetelő-anyag Gyártók Egyesülete úgy döntött, független laboratóriumokban vizsgáltatja meg a termékeket, és az arra érdemesek MEPS minőségi logót kapnak.

Hőszivattyúval olcsóbb

  Itt a tavasz, és ismét sokan gondolkoznak a felújításon. Mivel a hagyományos fűtési eljárások egyre többe kerülnek, a felújítás vagy építkezés előtt állóknak mindenképp érdemes megfontolniuk az energiatakarékos hőszivattyúk használatát.

HRH ablakszigetelés: kevesebb hűtésre / fűtésre, kevesebb por, kevesebb pollen?

 Sokan egy focilabda méretű lyukon keresztül fűtik az utcát, Ön is közéjük tartozik? Sőt ekkora résen engedik a por és pollen bejutását otthonukba. A legegyszerűbb, legolcsóbb módszerekről - amivel akár 15-20% fűtési energia megtakarítást is elérhetünk - hajlamosak vagyunk azonban megfeledkezni, miközben nagyon sok figyelmet fordítunk a média által felkapott bonyolult, drága energia megtakarítási módokra.   

Ideális vízszigetelő megoldás

A vízszigetelés minden esetben hosszú távú döntés, amely funkcióját ellátva az üzemeltetés során biztonságot ad nemcsak az épületnek ...

Önnek ajánljuk