Tolóajtók a Domidórtól

Elekes Attila

Egy jól megválasztott, a belső térhez hangolt tolóajtó nem csupán helytakarékos megoldás, hanem az enteriőr látványeleme is lehet.

Hallgassa meg a cikket MP3 formátumban!

Amikor beltéri ajtót választunk, a tolóajtóra gyakran csak, mint szükségmegoldásra gondolunk, holott ez a típus az enteriőr látványeleme is lehet. Egy jól megválasztott, a belső térhez hangolt tolóajtó sokkal inkább bútor, mint építészeti megoldás.

domidor1

domidor2

Ahogy a nyíló ajtók, úgy a tolóajtók is megfelelőek minden ajtónyílásra, csupán a helyigényük és műszaki feltételeik különböznek. A nyíló és tolóajtók helyigényben és műszaki feltételekben különböznek. domidor3

A tolóajtó alkalmazásának valójában három akadálya lehet: ha nincs elegendő falfelület, ahova tolni lehet, ha a fal nem függőleges, illetve ha maga a tolás fizikai akadályba ütközik – egy falra szerelt lámpába, kiálló lábazatba, díszburkolatba, vagy konnektorba – ütközne.

domidor5

A méret semmiképpen sem jelent problémát, lehet akár extrém nagy is, amit esetleg egy nyíló ajtó esetében már nem választanánk. A Domidór tolóajtói között például az 1,90 x 3,60 méteres volt eddig a legnagyobb. Ekkor a megfelelő vasalattal az ajtó tökéletesen működik.

domidor4

A tolóajtók fából vagy üvegből készülnek, utóbbi legalább 8 mm vastagságú edzett üveg, de egy 2,30 méternél magasabb ajtó esetében az üveg vastagsága 10 mm. A faajtók vastagsága a magasságtól függően általában 40 mm.

domidor6

Ha a tolóajtó mellett döntünk, az első lépés, hogy kérjünk helyszíni felmérést, hiszen az ajtónyílásnak, a vasalatoknak milliméteres pontossággal stimmelniük kell. A szerelést a Domidór szakemberei végzik, ez az ajtó műszaki adottságaitól függően 2-3 órát vesz igénybe.

domidor7domidor8

A tolóajtó lehet falra rögzített – ekkor akár egy karnis is takarhatja a tolószerkezetet –, illetve födémbe rögzített. Választhatunk falban futó változatot is, de ennek utólagos beszerelése körülményesebb, az előkészítéskor több figyelmet és az építőipari szakmák közötti nagyobb összehangolást igényel. A padlón csak abban az esetben ajánlott futtatni, ha a födém nem bírja el a terhelést, és a fali rögzítésre sincs mód, vagy ha az ajtó funkcióját tekintve nem más, mint design elem.

domidor9domidor10domidor11domidor12domidor16

Az ajtó látványát nagymértékben meghatározza a fogantyú, melynek kiválasztását bizony jó előre végig kell gondolnunk. A fogantyúhoz szükséges furatot ugyanis az üvegajtó gyártásakor kell elkészíteni, így az utólagos változtatásra nincs mód. Olyan praktikus szempontokat is szem előtt kell tartanunk, hogy ki fogja használni az ajtót. Kisgyemekek esetében például ajánlott hosszú, a kicsik számára is könnyen elérhető fogantyút választani.

domidor13domidor14domidor15

Kapcsolódó cikkek

Kilincs, a nélkülözhetetlen és látványos tartozék

Magától értetődőnek vesszük, hogy az ajtóhoz kilincs is tartozik, hiszen nélküle a funkció mindenképpen, de még a látvány is értelmét vesztené. Azonban a megfelelő kilincs kiválasztása nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.

A beltéri ajtó otthonunk meghatározó berendezési eleme

A belső terek nyílászáróinak kiválasztása során az egyik legnagyobb fejtörést az okozza, hogy a lakás bútorzatához, színvilágához, uralkodó anyagaihoz milyen felületű és megmunkálású ajtó illene leginkább.

Nyílászáró választás körültekintően

Magyarországon több tucatnyi ablak-ajtógyártó és forgalmazó létezik, ezért érthetően nem könnyű megtalálni a megfelelőt.

Hörmann: rangos szakmai elismerés, terjeszkedés a brit és finn piacon

Európa vezető ajtó-, kapu- és meghajtásgyártó cégének szakemberei két kategóriában is a pódiumon álltak a „német építőipar Oscar versenyén”az „Architects‘ Darling Award“-on.

Letölthető adventi ajtódíszek a Hörmanntól

Öt különböző, karácsonyi motívumú ajtódísz töltehő le a Hörmann Hungária honlapjáról. A hangulatos, egyedi díszek minden ajtóra – bejárati, beltéri, illetve garázskapura is – applikálhatók, és mindenki saját ízlése, kedve szerint akár ki is színezheti.

Energiatudatos házba energiatudatos ablakot, elérhető áron

Nemrégiben Magyarországon megépült az az energiatudatos ház, amely azért is készült el több építőipari cég összefogásának eredményeképpen, hogy megmutassa, a hosszú ideig energiahatékony, élhető és egészséges otthon egy átlagos magyar család pénztárcájával is elérhető.

10 szuper ötlet tárolókra

Egy kisméretű lakás egyik legnagyobb problémája a tárolási lehetőségek hiánya. A nem mindennap használatos, kisebb-nagyobb holmik elrejtésére már alig-alig jut hely. Pedig lehetőség akad bőven.

Kint vagyunk bent? - Az üvegezett teraszajtók világa

A korszerű háztervezésben, felújításban, kiváltképp egy önálló telken létesített ingatlan esetében, jogosan felmerül az épületet körülölelő kültér hasznosítása, és annak hozzákapcsolása a napi életvitelhez.

Kamra kisokos

Kamra, spájz, éléstár, éléskamra régen minden ház elhagyhatatlan kicsi helyisége, ma viszont szerencsésnek mondhatja magát az, akinek van az otthonában. Ahol kényelmesen, szép rendben tárolhatóak a család finomságai.

Önnek ajánljuk
Álmennyezet tudástár