Elkészült házunk, lakásunk és költöznénk. Ne siessünk annyira! Még mielőtt hívnánk a költöztetőket, meg kell kérnünk a használatbavételi engedélyt. Mit jelent ez?


Az építési engedély köteles építési tevékenységek esetében használatbavételi engedély is szükséges. Ezt az építmény „rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmassá válásakor” a használatba vétel előtt kell kérni. Könnyít a helyzeten, hogy „egy telken, egy építésügyi hatósági engedély alapján egyidejűleg megépült több építményre, illetőleg elvégzett többfajta építési tevékenységre külön-külön is lehet használatbavételi engedélyt kérelmezni, illetve bejelentést tenni”.

A 37 (2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet melléklete (egyszerűsített építési engedély és bejelentéshez kötött építési tevékenység) szerinti építési tevékenységek esetében az építési tevékenység használatbavételét, illetve elkészültét be kell jelenteni. A kérelmet az illetékes első fokú építésügyi hatósághoz kell benyújtani, az engedélyt az építésügyi hatósági ügyek intézésére jogosult önkormányzat jegyzője adja.

Mellékelni kell:

  • az ügyben érdekelt szakhatóság 6 hónapnál nem régebbi állásfoglalását a hozzá tartozó, a szakhatóság által záradékolt építészeti-műszaki dokumentációval együtt, ha a kérelem benyújtásakor már rendelkezésre áll
  • az összes felelős műszaki vezető nyilatkozatát
  • az érintett közműszolgáltató nyilatkozatát
  • a kéményseprő-ipari közszolgáltató nyilatkozatát, amennyiben az építési tevékenység épített vagy szerelt kéményt érint
  • építészeti-műszaki dokumentációt két példányban, ha a kivitelezés során – engedélyhez nem kötött építési tevékenységgel - eltértek a jogerős építési engedélytől, valamint annak alapján készített kiviteli tervektől
  • a kitöltött statisztikai adatlapot.


A hatóságnak a benyújtástól számított 22 munkanapon belül kell a döntést meghoznia. Az ügyintézési időbe azonban nem számít be a hiánypótlásra, a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő és a szakhatóság eljárásának ideje. A megadás alapfeltétele: „az építmény a rendeltetésszerű és biztonságos használat követelményeinek megfeleljen”. Megtagadható, ha „az építkezés következtében idegen ingatlanban az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető állapot keletkezett”. (Az engedély megszerezhető a hibák, hiányosságok megszüntetésével.) A használatbavételi engedély hatálya határozatlan ideig tart.

Hozzászólások 

 
#2 zoltan.nagy.dr 2012-02-10 19:12
Idézet - Csba:
Tiztelt...!
Érdeklödnék hogy miként kell eljárni akkor ha egy belterületi telekre épitési engedéllyel szakember(ács-asztalos)segits égével saját kezüleg lett felépitve a kertilak-bungalo (50m2 meghaladja)!Sze retnék rá használatbavéte li engedélyt kérni viszont kivitelezési terv nem készült se villanyrol se vizhálozatról.Ilyenkor mit lehet tenni kihez kell fordulni?


Tisztelt Csaba!
Viszonylag egyszerű a helyzet, a helyi építési szabályok határozzák meg, hogy kapható-e egyáltalán használatbavéte li engedély, és ha igen, milyen feltételekkel. Mivel építési engedélyt kapott, ezért feltételezhető, hogy a használatbavéte li engedélyt is megkapja, amennyiben az építés az építési engedélynek megfelelően valósult meg, és a felépítmény a rendeltetésszer ű használatra alkalmas. Az a tény, hogy kivitelezési tervek nem készültek, nem feltétlenül kizáró ok, de ennél több érdemi információt csak a helyi építési hatóságtól lehet kérni és kapni.
Tisztelettel:
dr. Nagy Zoltán
Idézet
 
 
#1 Csba 2012-02-10 00:54
Tiztelt...!
Érdeklödnék hogy miként kell eljárni akkor ha egy belterületi telekre épitési engedéllyel szakember(ács-asztalos)segits égével saját kezüleg lett felépitve a kertilak-bungalo (50m2 meghaladja)!Sze retnék rá használatbavéte li engedélyt kérni viszont kivitelezési terv nem készült se villanyrol se vizhálozatról.Ilyenkor mit lehet tenni kihez kell fordulni?
Idézet
 
Facebook Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Keresés az oldalon

Apróhirdetések .

Képgaléria .

Olvassa mobilon - QR

QR Code

Szakmai partnereink

mapasz_kislogo_3zeusz_logo_3
ncsh_logo2

Iratkozzon fel - RSS

Creative Commons

Magyarországon elsőként az építőipari portálok között, a HOMEINFO.hu teljes tartalma Creative Commons Attribution 2.5 Hungary Licenc alatt szabadon hozzáférhető, másolható, felhasználható pontos forrásmegjelöléssel. Azzal a megkötéssel, hogy mindig meg kell jelölni pontosan, hogy a Homeinfo.hu mely oldaláról vették a tartalmat. A gyakorlatban ez egy link kihelyezést jelent a megfelelő aloldalunkra.