A fél, egy vagy akár kétmilliós költség riasztó lehet, és akkor még csak a bútorról beszéltem, a gépekről nem. Mielőtt tehát megrendeljük, érdemes alaposan tájékozódnunk illetve végiggondolnunk, mit, hova szeretnénk. Ezt a tervezést nem ér rá az építkezés végén megtennünk, hiszen a gépészei kiállásoknak, elektromos csatlakozásoknak ekkorra már régen a helyükön kell lenniük!
Az árajánlat kérésére már csak a költségvetés pontos kikalkulálása miatt is az építkezés, felújítás elején szükség lehet. Mindenképpen érdemes több ajánlatot bekérni, hiszen akár több százezres eltérések adódhatnak.

Milyen az optimális konyha elrendezése?
A legfontosabb alapszabály az ergonómiai sorrend, ami - praktikus okokból, alaprajzi adottságok miatt vagy más szempontok figyelembe vételével - azért gyakran felborul. Az ideális a következő lenne: a szélén a hűtőszekrény, ahonnan elővesszük az alapanyagokat, majd a munkapult, aztán a mosogató, ahol megmoshatjuk őket, és ismét a munkapult. Következhet a sütés-főzés színtere, majd a tálalásra alkalmas felület és kész.

A tűzhely helyét legtöbbször az adja meg, hogy hol van erre alkalmas terület. Szempontok, hogy ne kerüljön ablak alá, mert akkor nem tudjuk hova szerelni a páraelszívót, ne legyen közvetlenül a mosogató vagy a hűtő mellett, mindenképpen maradjon a két oldalán valamennyi üres munkapult-felület, pakolóhely, hogy főzés közben le tudjuk tenni az alapanyagokat, az elkészült ételt tálalásra alkalmas edénybe tehessük és így tovább. Nem jó tehát, ha a tűhely a sarokba kerül, vagy a szekrénysor végére és érdemes praktikus fiókos elemekkel körülvenni, hogy a főzés közben szükséges eszközök, alapanyagok könnyen elérhetővé váljanak.

A mosogató ugyancsak kényes pontja egy konyhának, hiszen általában nem csak maga a mosogatótálcának, de mellette egy mosogatógépnek is el kell férnie. A mosogatógép pedig értelemszerűen nem kerülhet a sarokba, sem a sarok mellé, hiszen így megközelíthetetlenné válna, illetve kihasználhatatlanná maga a sarok. Mégsem érdemes mosogatót és gépet egymástól messzire helyezni a bekötés miatt, ezért, ha nincs elég hely, kössünk inkább kompromisszumokat. Ha van mosogatógép, elég lehet egy egymedencés mosogatótálca is, és nem feltétlenül muszáj ragaszkodnunk a megszokott 60 cm széles, 12 terítékes géphez sem. A nagy gépnek, ha nem főzünk minden nap, vagy nincs extra nagy családunk, hátrányai is lehetnek. Például, hogy mire megtelik, és csak így gazdaságos beindítani, addigra általában kiürülnek a szekrények, nincs már egyetlen használható pohár, tányér sem égen-földön. Ráadásul a kipakolása is komoly fizikai teljesítmény. Két-három személyre, illetve kisebb méretű konyhába a 45 cm széles, 9 terítékes modellek is tökéletesek!

A harmadik kulcsfontosságú elem a hűtőszekrény, minden konyha kiindulási pontja. Mivel termetes, magas, nem kerülhet a szekrénysor közepébe, csakis a szélére, ahol a legkevésbé zavar. Gondolkodhatunk különállóban és beépítettben, ízlésünk és pénztárcánk szerint. Ha a konyha a most oly divatos megoldással a nappalival egy térbe kerül, érdemes a szekrénybe épített verziót választani: ne érezzük úgy tévézés közben, hogy tulajdonképpen egy óriási konyhában üldögélünk. A hűtőszekrények szabvány szélessége 60 cm, ennél azonban jóval szélesebbek az úgynevezett amerikai típusú hűtők. Ezek kétszárnyasak, jégkockát is készítenek, nagy tudásúak. Ha ilyen az álmunk, nem csak jóval nagyobb helyről kell gondoskodnunk, de vízkiállásról is, anélkül ugyanis nem készülhet majd jégkocka.
Áprilisi témáink: CONSTRUMA, felújítás, ereszcsatorna, passzívház, energiatakarékosság, hőszigetelés, napenergia, biztonságtechnika.
Új szakértővel bővült csapatunk: biztonságtechnika témaban kérdéseiket feltehetik Szentandrási-Szabó Attila biztonságtechnikai mérnök szakértőnknek.