Ha akad kertünkben medenceépítésre alkalmas hely, könnyűszerrel megteremthetjük a magunk privát fürdő-paradicsomát. Technikai megoldásban, minőségben és méretben mindenki találhat igényeinek, lehetőségeinek és pénztárcájának megfelelőt.

A megfelelő hely
Hogy kerti medencénk hova kerüljön, azt minden esetben elsősorban a telek, illetve a rajta lévő ház adottságai határozzák meg. Vegyük figyelembe a szomszéd épületek közelségét, a közelben lévő nagyobb fákat, bokrokat, a meglévő kerti létesítményeket, és persze a talaj lejtése, minősége sem utolsó szempont. Ha nagyon sziklás a talaj, és nagyon nagy energiát igényelne, illetve extra költségekkel járna a helyének kiásása, megfontolandó, hogy nem érdemes-e olyan medencét választani, amely kiáll a földből, inkább köré építve egy napozóteraszt.
Ha nem jelent gondot az elhelyezés, akkor a legjobb a déli tájolás, hogy a vízfelületet és a medence környékét minél többet süsse a nap. Meghatározhatja a medence égtáj szerinti kijelölését az is, hogy általában milyen időszakban szeretné legtöbbet használni a család. Ha frissítő reggeli fürdőzésre munkába indulás előtt, akkor kelet felé, dél-keleti, ha inkább délutáni kikapcsolódásként, akkor a nyugati tájolással dél-nyugat irányába tegyük.

medence1.1

A nagyobb fák, bokrok ugyancsak befolyásolhatják döntésünket – amennyiben a ház felépülte, a kert kialakítása után utólag építünk medencét. Nem csak a konkrét medence helyén nem szerencsés, ha nagyobb fás növények vannak, de közvetlenül mellette sem. Egyrészt az árnyékolás, másrészt pedig a lehulló falevelek, termések, virágszirmok, egyszóval a szemetelés miatt, ami jócskán megnehezítheti a medence vizének tisztán tartását. Nagyobb fák gyökérzete apránként ugyancsak alattomos károkat okozhat a medencében. Ha utólag építünk medencét, készüljünk fel, hogy a kertünk csatatérré válik néhány hétre és a földmunkák, gépek miatt mindenképpen újra kell majd füveznünk az érintett, medence környéki területet.

medence1.2


Milyen formák közül választhatunk?
Hogy milyen alakú a jó medence? Ez természetesen megint nagyon sok mindentől függ. A rendelkezésre álló hely méretétől, alakjától, a ház stílusától, az ízlésünktől, de mindenek előtt a használattól. Hogy a tervezett medencét sportolásra, gyerekeinknek pancsolásra, ülő, illetve pezsgő-fürdőzésre, esetleg ezek kombinációjában szeretnénk majd használni. Ezek alapján határozhatjuk meg nem csupán a formavilágot, de a mélységét és a méretét is.

medence1.3


Látványmedencének sokkal mutatósabbak az íves, piskóta-alakúak, ha inkább úszni szeretnénk benne, akkor a téglalap alakúak praktikusabbak. Választhatunk lejtetett padlózatút és egyenest is, ha fejest szeretnénk ugrani, akkor jó mélyre le kell ásatnunk a fenekét. Ha hosszabb távot úsznánk, az nem jelenti azt, hogy 50 méteres óriásmedencét kellene építenünk, megteszi egy ellenáramoltató is.

medence1.4


A medence környéke
Nem elég egy szép és igényeinknek megfelelő méretű, alakú medence, ahhoz, hogy élvezni tudjuk, és dísze legyen a házunknak, kertünknek, ahhoz a partját, közvetlen környezetét is meg kell komponálnunk. A csúszásmentes burkolat például elengedhetetlen a biztonságos fürdőzéshez, amelynek a közhiedelemmel ellentétben nem muszáj kerámiának lennie. Kifejezetten vizes használatra gyártanak például trópusi fafajtákból készülő faburkolatot. Ez ugyan költségesebb az átlagos kerámiánál, ám különleges, szép és a meztelen talpunknak is kellemes az érintése. Nem kell félni attól, hogy hamar tönkremegy, gondoljunk csak a hajótestekre, a mólókra, milyen pompásan viselik a víz állandó jelenlétét. Ahhoz azonban, hogy a faburkolatunk ugyanolyan szép maradjon évek múlva is, egy kicsit több gondoskodást igényel a kerámiáknál vagy a természetes köveknél: évente legalább egyszer át kell olajozni, így megőrzi a színét, és nem szürkül el. A természetes kövek is gyönyörűek, vigyázzunk azonban, mert a természetesen érdes felület, a kiálló élek kellemetlenek lehetnek, ha papucs nélkül sétálunk rajta.

medence1.5


Ha tehát kijelöltük kertünkben a medence helyét, megterveztettük szakemberrel, végigvettük a műszaki tudnivalókat, megfelelően körbeburkoltuk, gondoskodtunk a gépészetről és végigizgultuk a telepítés folyamatát és elvégeztük az utolsó simításokat is, nos akkor már csak néhány pihenőágyat kell mellé beszereznünk, feltölteni vízzel, és máris élvezhetjük a magán-strandunk minden örömét.

Facebook Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Keresés az oldalon

Apróhirdetések

Szakmai partnereink

mapasz_kislogo_3zeusz_logo_3
ncsh_logo2epito_kozosseg
mnnsz logo

Iratkozzon fel - RSS