Ötletek adventi naptár készítéséhez

Kemény Nóra

Hamarosan kezdődik az örömteli készülődés és várakozás 24 napja. Egy házi készítésű adventi naptár még szebbé varázsolhatja ezt az időszakot, és bizony nem csak a gyerkőcök nyitogatják kíváncsian nap, mint nap a kis ablakokat, dobozokat.

Adventi naptár kicsiknek és nagyoknak

Az adventi naptár eredete

Az adventi naptár az 1900-as évek elején terjedt el.  Az első naptár ötlete egy német anyuka nevéhez fűződik, aki türelmetlen kisfiának készített ilyen karácsonyváró naptárat ajándékba. Egy kartonlapot huszonnégy egyenlő részre osztott, majd mindegyikre kicsi csokikat tűzött, amiből a kisfiú esténként egyet-egyet megehetett. Felnőtt korában a fiú emlékezett erre a kedves ötletre, és édesanyja meglepetéséből üzleti vállalkozást indított.

Hagyományos adventi naptár

Vegyünk vagy készítsünk?

Adventi naptárakból a választék ma már igen széles. Az ünnep közeledtével a legtöbb csokigyártó készül saját verzióval, de számos egyéb változat létezik. Lehet kapni készen textilből varrt, falra akasztható kalendáriumot, de fából is készülnek nagyon szép darabok.

Fából készült adventi naptár

Ha egyedibb megoldásra vágyunk, magunk is készíthetünk különleges naptárat gyerekeinknek, párunknak, szeretteinknek. Csak egy kis türelem és kreativitás kell hozzá. A naptár készülhet színes papírokból és kartonból vagy varrhatunk egy tartós darabot szép karácsonyi textilekből. Ha sok üres apró dobozunk van, azokat is bátran használhatjuk. Krémek tégelyeiből, karton hengerekből, sajtos- vagy letisztogatott konzervdobozokból egy kis festéssel vagy dekupázs technikával szép kis kollekció készülhet.

20111124_adventi_naptar_07

Hogyha nem tudunk varrni, filcből vagy kisebb textildarabokból, akkor is könnyedén összeállíthatunk kis szütyőket. Cikkcakk ollóval  körbevágva az anyag darabkák jóval tartósabbak lesznek, nem kezd könnyen bomlani a szélük, és még mutatósabbak is.

Amennyiben a kézügyesség nem az erősségünk, akkor sem kell letennünk a naptárkészítésről. Apró meglepetéseket csempészhetünk borítékokba, ami ma már a legtöbb papíráru boltban, több színben és méretben kapható. Szép, színes, karácsonyi csomagolópapírokból magunk is gyorsan hajtogathatunk apró tasakokat, csomagokat.

20111124_adventi_naptar_04

20111124_adventi_naptar_09

Ha van már a korábbi évekről kész naptárunk, azt is könnyen feldobhatjuk egy új dekorációval. A díszítéshez használhatunk szalagokat, gombokat, karácsonyi  matricákat. Ha elkészültünk az idei adventi kalendárimmal, már csak azt kell eldöntenünk, hogy milyen apróságokkal töltsük meg azt.

20111124_adventi_naptar_12

A Homeinfo.hu ajándéka olvasóinak

A karácsony jegyében szerkesztőségünk szeretne egy kis meglepetéssel kedveskedni látogatóinknak. Akik saját naptár készítésébe fognak, a naptár beszámozására már nem lesz gondjuk. Weboldalunkon több nyomtatható sablon közül lehet választani: szívecskés, hópehelymintás, kerek, szögletes, piros, kék, zöld és pink. Biztosan talál olyat, ami illik naptárához. Örömteli naptárkészítést és nyitogatást!

adventi_naptar_ingyen_matricak

Tipp: Ha öntapadó papírra nyomtatja a matricákat, nem kell a papírragasztóval sem bajlódnia! Fehér öntapadó papírt 50-100 forintos áron lehet kapni a nagyobb papír boltokban.

Kapcsolódó cikkek

Elegáns karácsonyfadísz saját kezűleg

Készítsen csillogó hópelyheket idéző elegáns gömböket! Az elkészült díszekkel nemcsak a karácsonyfáját, hanem az ünnepi asztalt is díszítheti. A csillogó gömbök egyedi ajándéknak is kiválóak.

Havas táj világítással saját kezűleg

Tegye varázslatossá a karácsonyt és a sötét téli estéket saját készítésű, csodaszép havas tájat idéző hangulatvilágítással. – Lépésről lépésre a Dremellel.

Különleges adventi naptár fából

Minden gyermek izgatottan készül karácsonyra és szentestére. Tegye idén varázslatosabbá a várakozást, készítsen gyermekeinek csodálatos adventi naptárt! Reggelente örömmel fogja látni, ahogy szaladnak, hogy megnézzék, mi rejtőzik aznap az adventi naptár ajtaja mögött.

Karácsonyi tüzek megelőzése

Hogyan válhat a meghitt családi ünnep tragédiává? A „karácsonyi tüzek” ma már önálló kategóriát alkotnak. Összeszedtük, mit javasolnak a tűzoltók, hogy megóvjuk otthonunkat.

Kis igényű téli virágok

Mikulásvirág és karácsonyi kaktusz nélkül a legtöbb otthonban elképzelhetetlen az ünnep. Akár saját virágunk van, akár ajándékba szánjuk, egy kis útmutató nem árt, hogy miként is kell gondozni ezeket a szép és tartós téli növényeket.

Mi kerüljön az adventi naptárba?

Akár magunk készítjük, akár készen vesszük, az adventi naptárat bizony meg kell tölteni apró meglepetésekkel, ajándékokkal. 24 különböző ötletet összeszedni nem is olyan egyszerű feladat. Íme, egy kis segítség.

Önnek ajánljuk
Álmennyezet tudástár