Hatékony támadás a fa- és falgomba ellen

Fehér Enikő

A lakótérben megjelenő penészgomba nemcsak esztétikai, de egészségügyi problémát is okoz. A témát már többször körbejártuk, most íme egy kíváló megoldás: a SoluGuard fa- és falgomba, illetve rovarkártevő elleni koncentrátumok.

A nyílászárók cseréje, a falak hőszigetelése gyakran vezet oda, hogy a lakás természetes átszellőzése mérséklődik, így a belső – a normál életvitel során is keletkező – páramennyiség jelentősen megnő. A gombásodás oka általánosságban a páradús levegőből a hidegebb felületeken kicsapódó nedvesség, és a szellőzés hiánya. E jelenség akkor következik be, ha egy hideg felületen – mint amilyen egy helytelenül tervezett és megépített sarokszerkezet, vagy egy külső falra elhelyezett szekrény, ágy mögött kialakuló, szelőzés nélküli hideg falfelület lehet – a pára lecsapódik. Tökéletes megoldást természetesen csak akkor érünk el, ha az okot, tehát a falfelületek lehűlését és a keletkező páramennyiség növekedését meg tudjuk akadályozni. A falak hőszigetelése költséges, de fontos feltétel, míg a páramennyiséget rendszeres szellőztetéssel ingyen, vagy automatikus elszívással szintén jó pénzért lehet csökkenteni és a gombásodás kialakulását így megelőzni. A falfelületekre felhordott fungicid anyagok, azaz gombaölő szerek utólagos megoldásként, hatóanyagtartalmuktól függően hosszabb-rövidebb ideig megoldást jelentenek, és sokkal kevesebb pénzbe kerülnek.

kivitelezes_felujitas_2010.12.16

A SoluGuard termékcsalád a Bitimpex Kft. által forgalmazott fa- és falgomba elleni, ill. rovarkártevők elleni koncentrátumokból áll. A cég alapvetően épületek vízszigetelő anyagainak és az ehhez tartozó rendszereknek és technológiáknak az értékesítésével foglalkozik. Olyan termékek szerepelnek a cég palettáján, melyek valamilyen szempontból különböznek a hazai piacon kapható termékektől: vagy olcsóbbak, vagy hatékonyabban alkalmazhatóak, de mindenképp modernebbek. Ilyen a SoluGuard is.

kivitelezes_felujitas_2010.12.16.1

A SoluGuard koncentrátumokból álló termékcsalád egyes anyagai alkalmasak fa- és falfelületek gombafertőzéseinek megelőzésére és a már kialakult fertőzés megfékezésére, illetve alkalmasak faszerkezetek rovarkártevői elleni védelmére. A termék fejlesztésekor elsődleges szempont volt, hogy a hatásosság mellett egyszerűen, akár házilagosan is alkalmazható legyen. A termék nem tartalmaz illékony szerves összetevőket, ezért nem kell attól tartani, hogy egészségre káros anyagok párolognak ki a kezelt felületből. Oldószermentes összetétele lehetővé teszi a felületbe való mély beszívódást, anélkül, hogy elszínezné azt.

Ezt a koncentrátumot vízben oldódó tasakban kerül forgalomba, mely lehetővé teszi, hogy a tasak felbontása és az anyag érintése nélkül, minden veszélyt kiküszöbölve keverjük be az oldatot. Egy dobozban 25 liter oldathoz elegendő, öt különálló tasak található, így nem szükséges egyszerre a teljes mennyiséget bekeverni. Bekeverés után azonnal felhasználható. A keverék stabil elegyet képez, nem szeparálódik és nem válik ki az edény falán. Egy doboz SoluGuard 75 - 100 m2 felület megelőző kezelésére elegendő. Már kialakult falgomba fertőzés esetén az oldatot négyszeres sűrűségben ajánlott elkészíteni és érdemes több rétegben is a falra felhordani. Mielőtt alkalmazná, távolítson el minden felületzáró réteget – mint például lakk, diszperziós vagy olajfesték – a felületről.

Fagomba ellen kétszeres sűrűségű oldatot ajánlott keverni, míg a rovarkártevők elleni anyagot nem kell sűríteni, elegendő az 1 tasak/5 liter arány. A megelőző favédelem során lehetséges a gombaölő és rovarölő koncentrátumot ugyanabban az edényben és egy egységnyi (5 liter) vízben oldani és kombináltan felhasználni.

kivitelezes_felujitas_2010.12.16.2

A SoluGuard koncentrátumokból készült gomba és rovarölő oldatokat ecsettel kenve, vagy megfelelő berendezésből (pl. permetező) szórva egyaránt fel lehet hordani a felületre, de megelőző fagomba elleni kezelés esetén az áztatásos módszert is alkalmazhatja. Ez utóbbi esetben gondoljon a lehetséges környezeti ártalmakra a visszamaradó oldat megsemmisítésekor.

A SoluGuard fa- és falgomba elleni, illetve rovarkártevő elleni koncentrátumok rendkívül hatásos, egyszerűen használható, környezetkímélő anyagok, egy angol cég – a Safeguard Europe Ltd. – fejlesztéseinek eredményei. Magyarországon kizárólagosan forgalmazza a Bitimpex Kft. (1116 Budapest Építész utca 8-12. Telefon: +36 1 362 2473)
További információkat szerezhet a www.nedvesfal-szigeteles.hu és a www.safeguardeurope.com oldalakon.

Kapcsolódó cikkek

Homlokzatra fel!

A fűtési szezon beköszöntével állandó visszatérő téma az energiahatékonyság, energiatakarékosság. A falak külső hőszigetelése elengedhetetlen feltétele az energiaszámlák csökkentésének. A homlokzatok megfelelő szigetelésével csökkenthető a fűtésszámla, növelhető a megtakarított energia mennyisége. Ám a megfelelő homlokzati szigetelésnek nem csak energiahatékonynak, de tűzbiztosnak is kell lennie.

Homlokzat- és falburkolat téglából

A gazdag színválasztékú klinkertégla kezelést nem igénylő, minőségi homlokzati felület kialakítására kínál lehetőséget. A szerelési előírások betartásával akár az építtető is elkészítheti épületének hőszigetelő díszburkolatát, mely nyáron kellemesen hűvös, télen barátságosan meleg otthont biztosít.

Az egyes építőanyag szegmensek 2016-hoz képest jellemzően 20-25 százalékos volumen gyarapodással tartják az első félévi lendületet

Építőanyagból nincsen hiány, de egyes termékeket, például szálas és  EPS szigetelőanyagokat nagyobb mennyiségekhez elsősorban rendelésen keresztül lehet vásárolni. A kivitelezői kapacitáshiány miatt továbbra is jelentősen  csúsznak a nagy projektek, ezzel párhuzamosan idén jelentős munkadíj-emelkedés volt tapasztalható az építőiparban, különösen a speciális szakipari munkák terén.

Mit tud a megfelelő hangszigetelés? Íme egy példa!

A Knauf bemutatja a nyáregyházi Napsugár óvoda, az „öko-ovifalu” felújításában játszott szerepét, a csoportos foglalkoztató teremben végzett akusztikai felújítást.

Együttműködés az Austrotherm és a Mérnöki Kamara között

A Magyar Mérnöki Kamara és a Austrotherm Kft. együttműködési megállapodást kötött a kamara által szervezett szakmai képzésen való előadások megtartására.

Lapostetők hőszigetelése - Ilyen rétegrendet válasszunk!

A lapostetők szigetelése előtt fontos a tervezés, a rétegrendek végiggondolása. Ezekkel extra kiadásoktól és felesleges munkától kímélhetjük meg magunkat.

Fújható ásványgyapot szigetelés

A hőszigetelő anyagokkal kapcsolatos fejlesztések egyik eredménye az eddig csak nehezékesen, vagy egyáltalán nem szigetelhető helyeken is jól alkalmazható, fújható ásványgyapot hőszigetelés.

Vakolható tokos redőny – 2017 szenzációja

Sokak számára ismerős probléma, hogy a redőny külső tokos kivitelezésénél a szerkezet nem rejthető el megfelelően. A vakolható tokos redőny erre kínál tartós és látványos megoldást.

Kovács Zoltán emlékdíj az Austrotherm Hőszigetelőanyag Gyártó Kft. kiírásában

A pályázat célja az Austrotherm Kft. alkalmazástechnikusának, Kovács Zoltán emlékének méltó ápolása, az Austrotherm termékek megfelelő magas szintű alkalmazása, különös tekintettel az innovatív, előremutató megoldásokra, illetve az igényesen megtervezett, megvalósított lapostetők népszerűsítése.

Önnek ajánljuk
Álmennyezet tudástár