Akár új házat épít, akár felújítja családi házát, fontos döntés a tetőfedő anyag kiválasztása, mivel hosszú évtizedekre szól. Sorozatunk második részében segíteni kívánjuk döntését a kerámia tetőcserepek előnyeinek bemutatásával.

 

 


Magyarországon háztetők többségét hagyományosan kerámia tetőcserepekkel fedik be. Ennek egyik oka, hogy szépek a kerámia tetőcseréppel borított házak. Hívei legfőbb érvként a természetes alapanyagokat hozzák fel a kerámia tetőcserép mellett, mivel a természet négy alapeleméből áll össze:

  • agyagból (földből) készül, amelyet
  • vízzel kevernek,
  • levegővel szárítják, majd
  • tűzzel égetik ki.


Előnyei

A klasszikus kerámia tetőcserép több ezer éves múltra tekint vissza, az égetett agyag élettartama sok ezer év is lehet, találtak már 5000 évesnél régebbi agyagtáblákat is, de ha kínai agyagkatonákat nézzük, azok is több mint 2000 évesek. Sőt a kerámia cserépfedés is hosszú időre szól, akár 100 évre is, de mindenképp több generációt kiszolgálhatnak.

Az időjárás viszontagságai sem kezdik ki a kerámia tetőcserepeket, nem tesz kárt benne: sem az eső, a hó a fagy, sem pedig a napsugárzás, a nagy hőingadozás vagy a madárpiszok. Ahhoz, hogy ellenálljon a nagy viharoknak – a nagy méretpontosság, a vízzáró hornyok, illetve a dupla fedés mellett– szükséges a gondos kivitelezés is.

Kerámia tetőcserép


A kerámiacserepek kapilláris szerkezetük miatt a nedvességet könnyen leadják, így fagyállók és légáteresztők. A tető tehát lélegzik, átszellőzik, ennek következtében nyáron kevésbé melegszik fel a tetőtér, télen pedig nem hűl le, tehát hőszigetelő rétegként működik.

A kerámia tetőcserép gazdaságos, mert könnyű, ezért kevesebb anyag felhasználásával lehet alá a tetőszerkezetet fölépíteni. Mar már készülnek nagyméretű cserepek is, mivel ezekből csak 9–10 darab kell egy négyzetméterre, gyorsabban készül belőlük a tető.

A kerámia tetőcserepek alkalmasak újépítésre és felújításra is.

A jó minőségű tető jelentősen növelheti a családi ház vagy a lakás piaci értékét is.

 

Szín- és formaválaszték

A hagyományos hódfarkú cserép mellett számos színben, formában és méretben készülnek a kerámia tetőcserepek. Alkalmasak a manapság divatos mediterrán típusú alacsony hajlásszögű tetőkre is, akár már 12 fokos tetőhajlásszögre is.

 

Energiamegtakarítás

Új családi ház kerámia tetőcseréppel történő fedése vagy régi épület felújítása akkor lesz gazdaságos, ha jó minőségben, jó anyagokkal, megfelelő hőszigeteléssel és nedvesség elleni védelemmel készül. Fontos a szükséges kiegészítő elemek beépítése is. Ilyenek például a tetőtér szellőzését biztosító taréjszellőző és kúpcserép, párazáró fóliák, hó megfogását és víz elvezetését segítő és a szigetelt tetőáttörést biztosító eszközök.

Kerámia tetőcserép

Környezetbarát

A kerámia tetőcserép gyártása során nem használnak föl mesterséges anyagokat, a kész termék nem okoz allergiát, nem bocsát ki egészségre káros anyagokat. A színes kerámia tetőcserepeket engóbozással készítik. Ez annyit tesz, hogy szárítás után és égetés előtt agyaggal kevert színezőanyagot fújnak a cserépre, amely majd az égetés során vegyi úton egyesül az agyaggal. A felületén lévő pórusok az égetés következtében részben eltömődnek, ez pedig megakadályozza, hogy a korom és a por lerakódjon a felületére. Így a kerámia tetőcserép vízlepergető és öntisztuló lesz.

Kutatási adatok bizonyítják, hogy ha teljes életciklusát vizsgáljuk, akkor a tető bontása után sem keletkezik veszélyes hulladék, sőt ha kíméletes a bontás, akkor újra felhasználható. Más tetőfedő anyagokkal összehasonlítva a legkisebb mértékben terheli a környezetét, kedvező az ökológiai mérlege állítják a gyártól.

Kerámia tetőcserép

A gyárak a bányák mellé épülnek, ezzel is csökkentve a szállítási költség és környezetszennyezést. A már nem használt bányákat pedig rekultiválják.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében a kerámia tetőcserepek szárításához az égető kemence hulladék hőjét használják fel.

Kerámia tetőcserép


Végül egy jó tanács, a munkák elvégzéséhez érdemes a gyártók által ajánlott kivitelezőt választani. Listájukat megtalálják a gyártók honlapján.

 

Kerámia tetőcserépgyárak hazánkban

Tondach

  • Békéscsaba – Csaba II. gyáregység
  • Békéscsaba – Jamina gyáregység
  • Csorna – Csornai gyáregység

Creaton

  • Lenti

Kerámia tetőcserép


Forrás

Tondach, Creaton, Matész


A sorozat előző része

Tetőfedő anyagok kiválasztása 1.


Kapcsolódó cikkeink

Tetőfedés cseréppel

Így válasszunk tetőfóliát

Facebook Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Keresés az oldalon

Apróhirdetések .

Képgaléria .

Olvassa mobilon - QR

QR Code

Szakmai partnereink

mapasz_kislogo_3zeusz_logo_3
ncsh_logo2

Iratkozzon fel - RSS

Creative Commons

Magyarországon elsőként az építőipari portálok között, a HOMEINFO.hu teljes tartalma Creative Commons Attribution 2.5 Hungary Licenc alatt szabadon hozzáférhető, másolható, felhasználható pontos forrásmegjelöléssel. Azzal a megkötéssel, hogy mindig meg kell jelölni pontosan, hogy a Homeinfo.hu mely oldaláról vették a tartalmat. A gyakorlatban ez egy link kihelyezést jelent a megfelelő aloldalunkra.

Tovább a HOMEINFO.hu-ra (x)

Tovább a HOMEINFO.hu-ra (x)