Mikor követjük a nyugat-európai irányvonalat abban, hogy a lehetséges befektetések közül az egyik legfontosabbat, egyben legnagyobb biztonságot jelentőt helyezzük előtérbe? Tudjuk-e, mit nyerhetünk otthonunk, életterünk energiamegtakarító felújításával? Az Internorm szakértője elárulja, hogyan termelhet pénzt a jól kiválasztott ablak.


A legtöbb magánember a „cash-flow” tervezése során jellemzően – az általánosságban egyre nehezebben értelmezhető – biztonság kerül előtérbe. Így az is, hogy a családi kasszát hatékonyan védjék meg az energiaárak elszabadulásától. A kettő eredőjeként egyes elemzők szerint egyre több család tekinti jó befektetésnek az energiamegtakarítás-központú építkezést–felújítást, amelynek sarkalatos eleme az ablak kiválasztása.

Mi jellemzi a pénztermelő ablakot?


Fűtés az ablakon keresztül

Az ablak energiahatékonysága két tényezőtől függ: mekkora hőenergia távozik az ablakon keresztül, és az üveg mennyi napenergiát enged be. A kereskedőknél az „Uw” és a „g” értékekre érdemes rákérdezni. Ezen értékek – amelyek a hagyományos technológiák esetén egymás ellen ható tényezők – egyensúlya az Internorm termékeinél ideális, többek között az egyedülálló Solar+ üvegezésnek köszönhetően.

Internorm ablakok

Gázszámla-megtakarítás

Mivel a fűtési energia 25–30 százalékát az ablakokon keresztül veszítjük el, a kimagasló hőszigetelő képességű ablakok beépítése révén már az első évtől észrevehető megtakarításokat jelez pénztárcánk. Kattintson a kalkulátorra!

 

Nő a ház és a lakás értéke

2012-től a lakások kizárólag energetikai tanúsítvánnyal értékesíthetők, a kedvező besorolás a ház eladhatóságát és kiadhatóságát is növeli. Az Internorm ablakkal felszerelt házak rendre magasabb energetikai besorolást érnek el. 80 év innovációjának eredményeképpen született meg a megfelelő feltételek megléte estén pozitív energiamérlegű ablak is.

Internorm ablakok

 

Passzívház: csúcs-energiatakarékos ablakok

A jövő útja, az igazi energiafüggetlenedés eszköze a passzívház, de ma még csak a véleményvezérek vállalkoznak építésére. Energiamegtakarítás terén viszont érdemes követni építőanyag választásukat. A választáshoz jó referencia, hogy a 2011-es Passzívház Nyíltnapon Magyarországon látogatható 16 házból 13-ba Internorm ablakot építettek be. Nem véletlenül…

Internorm ablakok

Megbízhatóság = patinás gyártó

80 éves múlt, piacvezető Európában, csak a luxusautó gyártókéhoz fogható, a magyar építőiparban kuriózumnak számító vevőelégedettség mérő rendszer, 30 év minőségbiztosítással: mindezek együttesen fémjelzik az Internormot.

Internorm ablakok

Az sem véletlen, hogy Cseh László is úgy gondolta: az Internorm ablak – biztos befektetés a jövőbe!


További nformációk: Internorm

 

Hozzászólások 

 
#1 Nagyildi 2012-01-04 16:36
Nagyon szépek ezek az ablakok :)
Idézet
 
Facebook Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Szakmai partnereink

mapasz_kislogo_3zeusz_logo_3

Iratkozzon fel - RSS

Keresés az oldalon

Apróhirdetések .

Képgaléria .

Olvassa mobilon - QR

QR Code

Creative Commons

Magyarországon elsőként az építőipari portálok között, a HOMEINFO.hu teljes tartalma Creative Commons Attribution 2.5 Hungary Licenc alatt szabadon hozzáférhető, másolható, felhasználható pontos forrásmegjelöléssel. Azzal a megkötéssel, hogy mindig meg kell jelölni pontosan, hogy a Homeinfo.hu mely oldaláról vették a tartalmat. A gyakorlatban ez egy link kihelyezést jelent a megfelelő aloldalunkra.