Dombház szupervályogból - egy alternatív építészeti technológia

Kovács Gergő

A megszokottól eltérő dolgokra félve, kétkedve tekintünk. Biztonságos? Megéri belevágni? Nem történik ez az építkezésben sem  máshogyan. Valószínű, hogy itt az ideje elgondolkodnunk a jól bevált építési, építkezési módok leváltásán, ezzel is hozzásegítve magunkat egy fenntarthatóbb világ kialakításához. Született már írásunk a dombházakról, de most egy olyan építési technológiát ismertetünk, amely sokak számára lehetővé teszi a saját, független otthon kialakítását. Ez pedig a szupervályogból készült dombház.


Mi is az a dombház?

Pár szóban azért érdemes felidézni, hogy mik is azok a dombházak, hogyan kell ezeket elképzelni. Pont úgy néznek ki, mint a Gyűrűk Urában a hobbit házikók. Kialakításuk régre, több ezer évre nyúlik vissza. A magyar történelemben, építészetben is találkozhatunk földbe süllyesztett házakkal, a veremházakkal. Ezeknek két fajtáját különböztetik meg. Az egy helyiségeseket, amelyek népi eredetű elnevezése a putri volt és a többhelyiséges épületeket, amelyeket burgyénak neveztek.

Dombház modern kivitelben

A dombházakra jellemző, hogy vonalaik ívesek, alapjuk többnyire körökből épül fel, oldalfalaik is íveltek, a terek kupolában végződnek. Az épület jelentős részét föld fedi, ám ablakok, bevilágítók gondoskodnak a megfelelő fényviszonyok kialakításáról. Szerkezetéből, formavilágából adódóan sajátos, különös érzés keríti hatalmába a dombházba lépőket. Építőanyagai lehetnek a modern építészet alapanyagai is, de választhatunk egy, még hazánkban kevésbé elterjedt módozatot is, amely a szupervályog nevet viseli. 

Dombház modern kivitelben

Dombház modern kivitelben

Gyorsan és érthetően a szupervályogról

A vályog építkezés nem mai technológia, számos előnnyel rendelkezik: elsők között érdemes megemlíteni, hogy a felhasznált alapanyagok 100%-ban természetesek, így bármikor könnyedén visszakerülhetnek a természetbe. Ezen felül jó hőtároló, szabályozza a helyiségek páratartalmát, belső klímáját, pozitívan befolyásolja az épület akusztikáját. Hátránya a vízérzékenység és a kisebb mértékű szilárdság. De! Megszületett a szupervályog (angol terminológiában: Earthbag vagy SuperAdobe), ez a gyors, gazdaságos és környezetbarát építkezési technológia.

A szupervályog épület a következő alkotóelemekből épül fel: mivel (jelen esetben) dombház építéséhez használjuk fel a szupervályogot, ezért a kiásott földkeveréket összekeverve cementtel, amely stabilizáló anyag szerepét tölti be, tudjuk felhasználni a körszövött, egybefüggő (még nem feldarabolt) polipropilén zsákok (liszteszsák) megtöltésére. Ezt úgy kell elképzelni, mint ahogyan a kolbászt is töltik. Az épületnek megfelelő alapot kell kiépíteni úgy, ahogy egy megszokott ház esetében is tennénk. A megtöltött zsákot a megtervezett forma szerint rétegesen lefektetjük. A zsákok stabilizálására a rétegek közé szögesdrótot helyezünk, amely úgy viselkedik, mint a modern építkezésben a kötőanyag, minden egyes réteget tömörítünk. Dombház lévén az épület jelentős részére kerül földborítás, amely magával hozza a földben élő régcsálókat, kisállatokat, nedvességet. Ezek ellen üvegszálas hálóval, párazáró fóliával védekezünk. A megépített falazatot vakolni és színezni kell, az ellenállóság és összhatás érdekében.

Dombház modern kivitelben

Az ívelt felületek szerepe

Dombházak és szupervályogból készült házak esetében íves formákkal, kupolákkal találkozunk. Jogosan merül fel a kérdés: miért van ezekre szükség? A választ a statika tudománya adja meg. Az ívelt szerkezetek teherbírása, terhelhetősége és a külső hatások (pl.: földrengés) elleni ellenállóképessége sokkal nagyobb, mint az egyenes vonalakat követő szerkezeteké. A szerkezetre ható erők az ív mentén eloszlanak, nem úgy, mint az egyenes épületszerkezeteknél. Az előző pontban ismertetett hosszú hurkából álló szupervályogból könnyedén alakíthatunk ki ilyen ellenálló, stabil, egybefüggő, egységes (monolit) szerkezeteket. A kupolás építkezés mellett szól, hogy ugyanakkora tér kialakításához, mint amelyet hagyományosan alakítanánk ki, kevesebb építőanyag szükséges, kevesebb felületet hozunk létre. A kevesebb felület eredménye, hogy kisebb felületen hűl le az épületünk, kevesebb hőenergiát kell felhasználnunk, vagy nyáron kisebb felületen melegszik fel. Ezt a funkciót tovább erősíti a dombház jelleg is. 

Dombház teraszajtóval

Rusztikus dombház

Egy kis érdekesség a kupolákról

Érdemes tudni, hogy kétféle kupolát különböztetünk meg.

  • Az egy vonallal megrajzolható kupola ránézésre félgömb formát alkot. Tehát egy sugár mentén rajzoltuk az alapkört és a kupola ívét is.
  • A másik esetében két sugarat használunk, egyet az alapkör megrajzolására, egyet pedig a kupola ívének megrajzolására. Így csúcsos kupolaszerkezetet hozhatunk létre.

A dombházak és szupervályog témaköre nagyon sok érdekességet tartogat még, amelyeket érdemes megismerni kíváncsiságból vagy az önfenntartás érdekében.

Kapcsolódó cikkek

Környezettudatos földházak Svájcban

Ez a különleges projekt Peter Vetsch eszméit képviseli. A hagyományos házakkal ellentétben ezek a lakhelyek nem a földön, hanem a földben épülnek, jelképezve ezzel a földdel való harmonikus együttélés lehetőségét.

Üvegbeton, a 21. század innovatív építőeleme

Az elmúlt századokban a beton felhasználása, alkalmazása forradalmi fejlődésen ment keresztül. Az egyre magasabb házaknak, az egyre hosszabbra tervezett hidaknak köszönhetően a szilárd, ám törékeny beton önmagában nem bizonyult elegendőnek.

A szerethető beton

Az építészek és a design világa imádja, sokan mégis idegenkednek tőle, pedig a beton már régen nem az a durva és erőteljes, elvakolandó monstrum, ami régen volt. Sokan azért is szeretik, mert mind előállításával, mind pedig használatával környezetünket is kímélhetjük.

Homlokzat- és falburkolat téglából

A gazdag színválasztékú klinkertégla kezelést nem igénylő, minőségi homlokzati felület kialakítására kínál lehetőséget. A szerelési előírások betartásával akár az építtető is elkészítheti épületének hőszigetelő díszburkolatát, mely nyáron kellemesen hűvös, télen barátságosan meleg otthont biztosít.

A Média Építészeti Díja 2017. – Döntősök

„Érthetővé szeretnénk tenni a nagyközönség számára, hogy mi vezérli a minőségi építészetet.” 5 megvalósult épület és 5 terv verseng a 13. Média Építészeti Díjáért.

Mit tud a megfelelő hangszigetelés? Íme egy példa!

A Knauf bemutatja a nyáregyházi Napsugár óvoda, az „öko-ovifalu” felújításában játszott szerepét, a csoportos foglalkoztató teremben végzett akusztikai felújítást.

Önnek ajánljuk
Álmennyezet tudástár