Homlokzat
2010. május 10. hétfő, 14:09
Az építkezés, felújítás finisében az a legjobb érzés, amikor színt kellene választani a homlokzatra. Na, ekkor derül ki, hogy ez nem is olyan egyszerű.A vakolat színének kiválasztásakor bizony megfontolt döntést kell hoznunk, hiszen évekig kell majd szeretnünk ezt a külsőt. Ezért nem biztos, hogy az éppen aktuális trendet kell követnünk, az egyéb „bohóságokról” – több szín egyszerre, esetleg rikító tónusok – már nem is beszélve. Egy
homlokzatnál nem olyan egyszerű a stílusváltás, mint amikor a ruhatárunkat rendezzük.
Először szűkítsük kört. A kívánatos szín harmonizál a cserép, a nyílászárók színével és illeszkedik a környezethez is.
Sokat számít a funkció is. Más szempontok szerint válasszunk, ha egy családi házat, más, ha egy társasházat, egy nyaralót vagy éppen a
garázst színezzük.
Azzal is szűkül a kör, ha hőszigetelő rendszerre kerül a szín. Ilyenkor ugyanis nem szabad nagyon sötét színt vagy árnyalatot választani, mert elnyeli a nap melegét. Nyáron egy tűző napnak kitett déli
homlokzaton akár 60-70 Celsius-fok is lehet a felületi hőmérséklet. Mivel a
hőszigetelés nem vezeti el a hőt a vékonyvakolatból – hiszen hőszigetel – a színes rétegnek kell a hősokkból adódó tágulási és zsugorodási mozgásokat repedés nélkül átvészelnie. Ezért
hőszigeteléskor javasolt az olyan színek választása, amelyeknek a fényvisszaverő képessége 25-30 százalék feletti. Ezt a színkártyákon a HVB értékkel jelölik.

Napjainkban divat játszani a színekkel. Választhatunk olyan vödrös kiszerelésű vakolatot, amely erős vörösekből, kékekből, zöldekből és narancssárgákból áll. Az előbb említett hőelnyelés miatt, már gyártanak olyan jó minőségű vakolatot, amely rugalmas és repedésmentesen átvészeli a hőingadozást, védi a falazatot és az alatta lévő rétegeket az időjárás viszontagságaitól. Ügyeljünk arra is, hogy a választott termék pigmentjei jó minőségűek legyenek, mert a színek csak így őrzik meg évekig eredeti tónusukat. Ezekre tehát feltétlenül kérdezzünk rá a kereskedésben.
További cikkek: homlokzat,
vakolat,
szín,
homlokzat szín,
vakolat szín,
hőszigetelés,
vödrös vakolat,
árnyalat,
tónus,
felújítás,
építés,
építkezés,
homlokzat felújítás,
ház,
lakás,
stílus témában.