<

Az építkezés, felújítás finisében az a legjobb érzés, amikor színt kellene választani a homlokzatra. Na, ekkor derül ki, hogy ez nem is olyan egyszerű.

A vakolat színének kiválasztásakor bizony megfontolt döntést kell hoznunk, hiszen évekig kell majd szeretnünk ezt a külsőt. Ezért nem biztos, hogy az éppen aktuális trendet kell követnünk, az egyéb „bohóságokról” – több szín egyszerre, esetleg rikító tónusok – már nem is beszélve. Egy homlokzatnál nem olyan egyszerű a stílusváltás, mint amikor a ruhatárunkat rendezzük.
Először szűkítsük kört. A kívánatos szín harmonizál a cserép, a nyílászárók színével és illeszkedik a környezethez is.

szines_vakolat2_copy

Sokat számít a funkció is. Más szempontok szerint válasszunk, ha egy családi házat, más, ha egy társasházat, egy nyaralót vagy éppen a garázst színezzük.
Azzal is szűkül a kör, ha hőszigetelő rendszerre kerül a szín. Ilyenkor ugyanis nem szabad nagyon sötét színt vagy árnyalatot választani, mert elnyeli a nap melegét. Nyáron egy tűző napnak kitett déli homlokzaton akár 60-70 Celsius-fok is lehet a felületi hőmérséklet. Mivel a hőszigetelés nem vezeti el a hőt a vékonyvakolatból – hiszen hőszigetel – a színes rétegnek kell a hősokkból adódó tágulási és zsugorodási mozgásokat repedés nélkül átvészelnie. Ezért hőszigeteléskor javasolt az olyan színek választása, amelyeknek a fényvisszaverő képessége 25-30 százalék feletti. Ezt a színkártyákon a HVB értékkel jelölik.

szines_vakolat1_copy


Napjainkban divat játszani a színekkel. Választhatunk olyan vödrös kiszerelésű vakolatot, amely erős vörösekből, kékekből, zöldekből és narancssárgákból áll. Az előbb említett hőelnyelés miatt, már gyártanak olyan jó minőségű vakolatot, amely rugalmas és repedésmentesen átvészeli a hőingadozást, védi a falazatot és az alatta lévő rétegeket az időjárás viszontagságaitól. Ügyeljünk arra is, hogy a választott termék pigmentjei jó minőségűek legyenek, mert a színek csak így őrzik meg évekig eredeti tónusukat. Ezekre tehát feltétlenül kérdezzünk rá a kereskedésben.

Facebook Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Keresés az oldalon

Apróhirdetések

Olvassa mobilon - QR

QR Code

Szakmai partnereink

mapasz_kislogo_3zeusz_logo_3
ncsh_logo2epito_kozosseg
mnnsz logo

Iratkozzon fel - RSS

Tovább a HOMEINFO.hu-ra (x)

Tovább a HOMEINFO.hu-ra (x)