Nem kis fába vágja a fejszéjét az, aki kertjének átalakítására és teraszépítésre adja a fejét. Ahogy az alábbi, képekkel gazdagon illusztrált történet is igazolja, egy kisméretű előkert vagy tetőkert pedig különös körültekintést és extra figyelmet igényel.

Kezdjük mindjárt a tapasztalatokat egy ilyen volt-ilyen lett képpel, ami talán meghozza a kedvet is a terasz építéséhez, felújításához.

A terasz felújítás előtt és után

Magyarországon az elmúlt 20 évben rengeteg ember költözhetett be olyan társasházba, amely előnyei között a sokakat csábító előkert is szerepelt. Néhány év használat után azonban rá kell jönniük, hogy az előkert valójában se nem kert, se nem terasz. Kertnek kicsi, de mint minden kert rengeteg munkát igényel, terasznak pedig sok esetben kihasználhatatlan.

Mi is egy ilyen problémával szembesültünk. Úgy gondoltuk, valami nagyon jót kéne kihozni ebből a 10 x 5 m-es teraszkertből. Esetünkben a dolgot az is nehezítette, hogy a városi kiskert egy garázs tetején létesült. Ilyen formán pedig már tetőkertről beszélünk.

A tetőkert néhány egyedi sajátossága

A felhasználható (ráhordott föld) mennyisége, mélysége korlátozott (itt átlagosan mindössze 50 cm.)

  • A víz elvezetése úgynevezett dörken lemezen keresztül történik, ezért a vízelfolyás lehetőségét fokozottan szem előtt kell tartani.
  • A tetőkert terhelhetősége nem végtelen, így statikai okokból sem érdemes rá betonozni. Négyzetméterenkénti 100 kg többletterhelés esetén érdemes már kikérni statikus véleményét is.
  • A rendelkezésre álló felület kicsi, ezért a növények kiválasztása szintén nem egyszerű feladat. Ami ma még csak egy kis ártatlan kóró, az két év múlva lehet, hogy saját és szomszédaink rémálma lesz. Arról nem beszélve, hogy a lefelé növő gyökerek átlyukaszthatják a vízszigetelést, ami utána az egész ház szempontjából költséges következményekkel járhat.
  • A tetőkert esetében, amennyiben az földszinti lakáshoz kapcsolódik, a szomszédok miatt bizonyos korlátokkal kell számolnunk.
  • A legtöbb előkertbe csak egyetlen út vezet, mégpedig a lakáson át. Tehát egy kertfelújításnál ezzel is kalkuláljunk!
Föld a tetőkertben

Egy azonban biztos, egy jól karbantartott szép előkert tavasztól őszig felér egy plusz szobával.

Első lépés: a tervezés

Nagyon egyszerűen gondolkodtunk, azaz a legkisebb mértékű és költségű átalakítással a legnagyobb és legjobban kihasználható teret szerettük volna nyerni.

Sajnos az adottságok nem a legjobbak. A kertre hordott földfelületet ugyanis az építésnél úgy oldották meg, hogy a födémre egy betonnal határolt vályút építettek. Ez a betonszegély önmagában megszabta a lehetőségeinket. Le nem bonthatjuk, mert akkor lőttek a földnek, márpedig a növényeket megtartjuk, ha már kert és nem terasz. A betonnal határolt földfelület kettéosztotta a kertet, így volt egy lekövezett terasznak kicsi rész, illetve egy lefüvezett földfelület.

A kert rész beosztása

Csakhogy a füves felület, ahogy az évek során kitapasztaltuk, teljesen kihasználatlan volt. Több növény is kipusztult benne a kevés föld miatt, a füvet pedig két gyermek is folyamatosan „karbantartotta”, ami ennek okán hamar kikopott. Esőben sár, forróságban pedig a por jutott be fokozottan a lakásba. Arról nem is beszélve, hogy egy kisebb társaság már kényelmetlenül tudott csak kiülni a föld egyenetlenségei miatt. Így aztán idővel a kert funkciója megszűnt.

Tönkrement a fű

Tennünk kell tehát valamit, ha már van egy kis kertünk és jöttek az ötletek. Inspirálódjunk, mielőtt tervezünk! Egy ilyen helyzetben segítség minden apró ötlet. Gyűltek a képek az ötlettárban, mígnem csakhamar összeállt a teljes elképzelés.

 

Végül amellett döntöttünk, hogy a füves területen kialakítunk egy kb. 10 m2-es fával leburkolt kiülőt, valamint egy kisebb füves felületet meghagyunk. A több földet igénylő növényeket pedig épített kaspóval kiemeljük, így a gyökerük majd kétszer akkora földben terjeszkedhet. A fa teraszburkolat könnyű, nem terheli meg a födémet túlságosan, szép, természetes, könnyen megmunkálható, a deszkák között pedig könnyen elfolyik az esővíz.

Elsőre nem tűnt nagy munkának, de néhány fontos dologgal így is számolnunk kellett.

A kivitelezés

Folynak a munkák Kis kertben az összetett munkafolyamatok egymást akadályozhatják a hely szűke miatt. Éppen ezért alaposan tervezzük meg a logisztikát!

Mindennél fontosabb egy profi és lelkes kertész csapat, a kertépítés ugyanis sok olyan munkafázisból áll, amelyet esetleg nem tudunk magunk elvégezni.

Hasznos tipp: A teraszburkolást mindenképp bízzuk hozzáértő szakemberre, mert egy jól megépített terasz évekig szolgál majd minket és pihenésünk, kikapcsolódásunk központi helye lehet, de ugyanakkor nagyon el is lehet rontani. Megsüllyedhet, mozoghat, stb.

Anyagok

Nem csak az ár számít! Ami jó, az bizony sokszor kicsit többe kerül, de hol éri ez meg nekünk?

A terasz leburkolásánál több kérdés is felmerült. Az egyik és talán a legfontosabb, hogy mivel és hogyan alapozzunk és burkoltassunk rá a fűre. A szempontok ismertek: betonozás nem lehetséges, vízelvezetés kötelező és persze legyen szép és tartós!

Ezekben a kérdésben nem akartunk kockáztatni, ezért egy olyan emberhez fordultunk tanácsért, aki biztosan tudja, hogy hol terem a jó minőségű teraszburkolat.

Ritterwald Zoltán faipari mérnök, a Jafholz Kft. munkatársa volt segítségünkre a teraszburkolat kiválasztásában. Hamar kiderült, a teraszburkolatok tárháza óriási. Nézzük a legfontosabb kérdéseket, amelyek rögtön az elején felmerültek:

  • Fa vagy wpc?
  • Milyen legyen a színe?
  • Európai vagy tengerentúli fa típust válasszunk?
  • Milyen rétegrendű alapot építsünk és milyen alátét fát válasszunk?
  • Hol szerezzük be az anyagokat?
  • Teraszépítővel vagy magunk csináljuk?
  • Látszó vagy nem látszó rögzítést használjunk?
  • Mivel, hogyan és hányszor kell kezelni a fa felületét a tartósság érdekében?
  • Mennyibe kerül, hogy egy szépen kivitelezett és jó minőségű fa teraszunk legyen?
  • Mennyi ideig tart 10 m2 teraszt megépíteni?

Az alábbi képes összefoglalónkban minden kérdésre választ adunk, mégpedig a saját tapasztalataink alapján.

A terasz építése

Fa vagy wpc?

Először is azt kellett eldöntenünk, hogy milyen anyagból szeretnénk teraszunkat megépíteni és, hogy az anyagot honnan szerezzük be.

Ha már a természetes fa terasz mellett döntöttünk érdemes megfontolnunk a fát kiváltó, de igen sokoldalúan felhasználható, időtálló és korszerű wpc (wood plastic composit vagy magyarul fa és műanyag kompozit) burkolatot is.

A wpc nemcsak szép, de rengeteg előnyös tulajdonsága is van a fával szemben. Karbantartást nem igényel, szinte örökéletű, minden időjárási körülménynek ellenálló és könnyen megmunkálható. Medencék mellé, és nagyobb igénybevételnek kitett helyeken a szakemberek kifejezetten ezt ajánlják. Ára azonban a fa többszöröse is lehet.

A fa teraszburkolatok tárháza igen széles. Ezeket két csoportba sorolhatjuk:

  • a tengerentúlról származó, egzota fák
  • európai fafajták.

Az egzota fák rendkívül szépek és sokszínűek. Áruk a wpc-vel vetekszik, ugyanakkor minőségükben kiváló teraszburkoló anyagok. A Magyarországon legelterjedtebb egzota teraszburkolatokról egy rövid áttekintés a itt olvasható.

Az európai fajták ugyancsak nagyon szépek és ezzel együtt is valamivel kedvezőbb az árfekvésük.

Bármilyen faburkolatot is választunk, egy dologgal számolnunk kell. Ez pedig a folyamatos karbantartás. A faburkolat ugyanis a teljes életciklusában öregszik, érik, változtatja színét, alakját. A faburkolatokat éppen ezért a gyártók ajánlása alapján évente egyszer, de inkább többször szükséges olajjal kezelni. Saját tapasztalatunk alapján ez a művelet 12 m2 esetén nem vesz igénybe 2-3 óránál több időt és egy szép tavaszi vagy őszi napon, akár kellemes kikapcsolódást is jelenthet.

Mi is az a thermo wood vagy hőkezelt fa?

A korszerű technológiának köszönhetően a vezető fa feldolgozó cégek, mint a Jafholz Ungarn Kft. már hőkezelési technológiával, olyan teraszburkolatokat állítanak elő és forgalmaznak, amelyek élettartalma jóval hosszabb a hagyományos, kezeletlen fáénál.

A cikkünkben bemutatott terasz leburkolásánál szintén egy árfekvésében igen kedvező, de a hőkezelési technológiának köszönhetően tartós és kiváló minőségű thermo borovi fenyő burkolatot mutatunk be.

A thermo wood teraszburkolatok előnye:

  • hosszabb élettartam
  • nagyobb ellenálló képesség a rovarok és gombák ellen
  • nem vetemedik
  • könnyebb, mivel a vizet mesterségesen kivonják belőle
  • a hőkezelés hatására a felülete és a színe különlegesen szép egységes árnyalatúvá válik
  • nem gyantásodik.

Az alábbi linkre kattintva egy táblázatban összefoglalva láthatja a fa és wpc burkolatok közötti legfőbb különbségeket.

Miután a Jafholz Ungarn Kft. segítségével eldöntöttük, hogy thermo borovi fenyőburkolattal borítjuk tetőkertünk új teraszát, kezdődhetett az érdemi munka.

A terasz helye

A terasz helye pontosan kimérve

Ezt követően kezdhettük meg a terasz alapjának kiásását. A mélység nagyon fontos! Ahhoz, hogy eldöntsük, milyen mély alapot ássunk, mindenekelőtt a terasz rétegrendjének pontos kiszámítása volt szükséges.

A fa terasz rétegrendje, amennyiben nem betonozunk:

  • kétszer rostált sóder 10 cm
  • szegélykő: 5 cm
  • párnafa (egzota): 4,5 cm
  • burkolat (thermo borovi fenyő): 3 cm
  • összesen: 23-25 cm – ilyen mélységű alappal számoltunk.

A terasz helye

Lássuk az alapozást

Alapozás

A sóder három nagyon fontos funkciót lát el. Segíti az alap vízszintbe hozását, megkönnyíti a teraszról lecsurgó víz elszivárgását és ezzel együtt a párnafákat tartó betonlapok alá lassan bemosódva tökéletes, hézag- és levegőmentes alátámasztást biztosít a teljes terasznak.

A vízszintet adó sódert először gereblyével, majd a lehető leghosszabb szintezőléccel egyengessük el. A 7-10 cm azért szükséges, hogy az alapot adó szegélykő megüljön benne, anélkül, hogy a kemény föld egyenetlenségei miatt rések maradnának alatta.

Sóderágy

Szegélykő: ez a kertészek által gyakran használt betonlap teljes hosszában a párnafák alá téve, kiválóan helyettesíti a betonozást. Mi a 100 x 20 x 5 cm-es betonlapokat használtuk lapjára fektetve.

Amire érdemes figyelni! Ezeket a betonlapokat vasalás nélkül készítik, ezért igen törékenyek. Kisebb darabokra törve már nem képes ellátni a funkcióját. Ráadásul egy betonlap súlya 20 kg.

Érdemes számolni! Azt, hogy hány betonlapra lesz szükségünk, a terasz alátétfák hossza határozza meg. A terasz alátétfa (párnafa) hosszának kiszámítását és a teljes terasz anyag mennyiségi megtervezését a Jafholz Kft. 100 százalékos pontossággal megtette helyettünk.

Alap a helyén

Geotextília

A párnafák lerakása előtt, a majdani terasz teljes szélességében és hosszában egy úgynevezett geotextíliát terítettünk le. A geotextília nagyon praktikus megoldás, hiszen megakadályozza, hogy a földben maradt növények, gazok a fény felé igyekezve kihajtsanak a terasz rései között.

Geotextília

Párnafák

A furatok készítése és rögzítése

Hasznos tipp: a párnafákat beton dűbelekkel rögzítjük a betonlapokhoz. Annak érdekében, hogy a lyukak pontosan a helyükre kerüljenek, a párnafákat előre fúrjuk ki! A referencia lyukak már könnyebben vezetik az ütvefúrót.

A terasz lerakása

A párnafához rögzítjük a burkolatot, ezzel biztosítjuk a terasz stabil felfekvését. A párnafákat a terasz teljes szélességében fektessük le. A párnafák egymástól való távolságát a burkolat minősége és vastagsága adja meg. A burkolat forgalmazójától az erre vonatkozó adatokat pontosan megtudhatjuk. A párnafákat a betonhoz 60-80 cm-enként rögzítettük.

A párnafa anyaga nagyon fontos! Válasszunk minél keményebb, lehetőleg trópusi egzota fát alátétfának. Az egzota fák, bár drágábbak, mint az általában ajánlott vörösfenyő, azonban minden tulajdonságukban alkalmasabbak egy jó minőségben megépített terasz alá. Keményebbek, ezért kevésbé szívják magukba a nedvességet, így lassabban korhadnak szét. Szárított, ragasztott, hosszában toldott párnafákat alkalmaztunk, kisebb feszültség miatt az alakjuk sem deformálódik könnyen, ami különösen fontos, ha nem akarjuk, hogy teraszunk helyenként a betonalappal együtt megemelkedjen. Természetesen a párnafát is ajánlott leolajozni, mielőtt felhasználjuk.

Figyelem, a burkolat cseréje könnyebben megoldható, mint a párnafáé! Bár a párnafa nem látszik majd, mégis nagyon fontos eleme teraszunknak.

Kavics alátét

Hasznos tipp: A kép bal oldalán látszik, hogy a terasz alapját teljes mélységében körbe határoltuk egy műanyag ágyásszegéllyel. A teraszt a földfelszínnel vízszintbe terveztük.  Ezzel az egyszerű, de praktikus megoldással kiküszöböltük, hogy az idő elteltével a föld és a sóder összemosódjon, ami gyengítheti a teljes alapozást és a terasz megsüllyedéséhez is vezethet.

Készül a terasz

Kavicságy

A párnafák rögzítése után a közöttük maradt részt, a párnafák szintjéig töltsük fel 24-40 mm-es kaviccsal. Ezt a tippet profi teraszépítőtől kaptuk. A nehéz kavics súlyánál fogva ugyanis lenyomja az alatta lévő sódert. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy esőzéskor a finom szemcsés alsó réteget segíti betömörödni a beton alatt maradt kis hézagokba, rendkívül stabil alapot képezve ezzel. A kavics szemek között ráadásul könnyedén átjár a levegő, ami által a párnafák is szellőznek, így a nedvesség gyorsabban szárad ki a terasz alól.

Burkolólapok első olajos kezelése

Burkolólécek kezelése

Talán nem kell mondanunk, hogy a burkolat lerakás előtti legfontosabb és egyben a legnagyobb türelmet igénylő feladat a deszkák leolajozása. Az olaj minősége meghatározó kérdés. A Jafholz Kft.-nél több féle színben is kapható Remmers (Bankirai színű) olajat a borovi fenyő szép egyenletességgel szívta magába. Ez akkor látszik igazán, mikor a nap megsüti a felületét. Az olajozás megnöveli a fa élettartamát, lassítja az öregedését (szürkülését) és egyedi színt ad neki.

Hasznos tipp: A deszkák alját kétszer kenjük át, mivel az többet nem lesz kezelhető. A földből párolgó eső víz pedig idővel kikezdi majd a fát. A színezett olajat vékony rétegben javasolt felkenni lécenként, mivel a pigment anyagok megszáradva foltos hatást eredményeznek. Az első réteg felvitele után várjuk meg, míg az olaj teljesen beszívódik a fába és csak ezt követően kenjük rá a következő réteget. Az olaj száradása napos, szeles időben is legalább negyed óra.

Rögzítés

Rögzítők

És elérkezett a munka izgalmas része, a burkolat lerakása. A korszerű technológiának hála, ma már a teraszburkolatokat olyan oldalirányú rögzítő elemekkel is le lehet rakni, amelyek egyáltalán nem látszanak, így lényegesen esztétikusabb felületet adnak a teraszunknak, mint a felülről csavarozott megoldások. Mindenekelőtt szeretnénk felhívni a figyelmet egy apró, de annál fontosabb részletre! A teraszt rögzítő csavarok hatalmas erőhatásnak lehetnek kitéve. Ahogy azt már a cikk elején leírtuk a fa, mint burkolóanyag a teljes életciklusában él. Minden időjárási körülményre reagálva mozog, lélegzik, öregszik. A rögzítő elemeknek a feladata, hogy a fának lehetőséget biztosítsanak a dilatációs mozgásokból adódó tágulásokra, és egyben stabilan rögzítsék a párnafákhoz, hogy a deszkák mégse veszítsék el alakjukat. A Jafholz Kft. által javasolt rögzítők és csavarok a minőségi terasz anyagának megfelelők.

Rögzítő csavarok

Terasz lerakása

Az első burkolatlap lerakása egy nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmünket! Még a legkiválóbb minőségű burkoló anyagok sem egyformák. Az első deszkák egy betonszegély mellé helyeztük és bizony válogatnunk kellett, hogy megtaláljuk a leginkább egyenes szálat. A többi viszont már gyorsan ment.

Terasz lerakása

A nútolt (a burkolat oldalán kialakított) mélyedésbe pontosan illeszkedett a rögzítő műanyag. Az egy csavarral való rögzítés pedig épp a fa egyenetlenségeinek kiküszöbölése céljából bizonyult célszerűnek. Időnként persze két embert igénylő feladat a deszkák egymáshoz szorítása, de a munka innentől már tényleg gyorsan ment. Különösen, hogy minden burkolatlap lerakásával egyre jobban teljesedett ki a megálmodott teraszunk szépsége.

Terasz lerakása


Helyére illesztés

Törekedve a kert teljes összhangjára, utolsó lépésként két fából készített virágládát is körbe burkoltunk. Amint az a következő képeken jól látszik, a virágládára felvitt teraszburkolat igen különleges hatást kölcsönöz a kertnek.

Egységes látvány


Virágláda

A ládát sarkainál téglákra ültettük elkerülve, hogy később megsüllyedjen, és alulról vizet szívjon magába. Ezt követően gumikalapáccsal a téglát ütögetve és vízszintező segítségével állítottuk be végső helyére.

A virágládát egyszerű vörösfenyő deszkákból készítettük el. Célja az volt, hogy a mindössze 50 cm földet megemeljük további 40-50 cm-el, ezért a ládának csak oldalfala van, alja nincs. Így a különlegesebb növényeinket nemcsak térben kiemeltük, de gyökerük szabadon tud lefelé nőni, erősödni.

Hasznos tipp: Az oldalfali burkolást mindenképp bízzuk szakemberre, mert igen komoly gyakorlatot és professzionális szerszámokat igényel!

Virágláda leburkolva

És elkészültünk. Biztosan állíthatom, hogy semmihez sem fogható érzés egy thermo borovi fenyővel burkolt teraszon kinyitni a napernyőt és kényelmesen hátradőlve gyönyörködni az új tetőkertben. Megérte belevágni.

Íme néhány inspiráló kép az elkészült tetőteraszról

Kész a terasz

Kész a terasz

Kész a terasz

Kész  a teraszunk

Kész a terasz

Kész a teraszunk

Kész a terasz

Kész a teraszunk

Kész a teraszunk

A 12 m2-es terasz megépítése és a virágládák leburkolása szakember segítségével egy hetet vett igénybe. Rengeteg tapasztalatot szereztünk, amelyek közül néhányat az alábbiakban összefoglalunk.

5 dolog, amin semmiképpen ne spóroljunk, ha jó minőségű teraszt szeretnénk:

  • burkolat és alátétfa minősége
  • alapozás rétegrendje
  • csavarok és rögzítő elemek minősége
  • a tervezésbe fektetett idő
  • olaj mennyisége.

A 3 leginkább körülményes művelet:

  1. betonlapok vízszintezése
  2. burkolólécek mindkét oldalának a lefestése kétszer
  3. nagy súlyú sóder és betonlapok mozgatása.

5 szempont, amiért a Jafholz Kft.-től szereztük be a faanyagot:

  1. magas szintű szakértelemmel és szaktanácsadással kezelték a problémánkat
  2. profi teraszépítőket is ajánlottak
  3. kiváló feltételekkel szállították házhoz a faanyagot
  4. garantáltan I. osztályú és felügyelt erdőgazdaságból származó faanyagot forgalmaznak
  5. az általunk megadott méreteknek megfelelően a legkisebb vesztességgel számolták ki a szükséges anyagmennyiséget.

A kiváló minőségű teraszburkolatok forgalmazója: Jafholz Kft.

Cikkek

Fa és WPC teraszburkolatok összehasonlítása a 13 legfontosabb szempont szerint

Teraszok, előkertek, kiülők vagy épp medencék. A nyári napok elengedhetetlen helyszínei.

Egzotikus faburkolatok a környezetvédelem jegyében

Sapelli, bangkirai vagy akár teak álmaink teraszának burkolatai.

Kert modern stílusban

A modern, minimalista kertstílus kialakításának alapja a rendkívül kifinomult anyaghasználat és a növények ...

Zöldbe borult tetők

Nagyvárosi környezetben élőknek az egyik leghatásosabb feltöltődési ...

Úszó hotel kényelmes szobákkal

Aki komolyan játszik a gondolattal, hogy lakóhajón élne, előtte azért ...

Jövő Otthonai – Hörmann különdíj a leginnovatívabb termékfelhasználásért

Tomasák Gergő, a BME negyedik éves építészhallgatója érdemelte ki a ...

Távvezérlés egyetlen okos eszközzel

Okostelefonok, multimédiás televíziók, intelligens fűtési rendszerek … a ...

CONSTRUMA 2017 – Tervezés, megvalósítás, munkaerő

Az idén 50 éves HUNGEXPO április 5-9.

Ülve mindenütt kényelmesebb!

A szilárd beton- vagy téglafalra szerelhető, praktikus RAVAK ülőkék nem csupán a zuhanyzás perceit teszik ...


Lakberendezési és építési ötletek

HOMEINFO inspirációtár több ezer inspiráló kép egy helyen