A 10. Média Építészeti Díja: új helyszínen és újdonságokkal

Homeinfo Iroda

Elindult a nevezési időszak az idei Média Építészeti Díjára, amely 2014-ben 10. alkalommal gyűjti össze az elmúlt év legjobb építészeti eredményeit terv és épület kategóriában. A 10. évben újdonság, hogy a nyertesek az elismerés mellett pénzdíjban is részesülnek, emellett a jubileumi pályázat különlegességéről idén több meglepetés is gondoskodik.

„A Média Építészeti Díja nem minősít, hanem tükröt tart elénk, tervezők elé, amelyben nemcsak egymást látjuk, hanem azt is, hogy a kultúra többnyire nem reflektor fényében élő, de a háttérben igencsak meghatározó közvetítői mit gondolnak az építészet jelenéről, jövőjéről és az építészek munkáiról!” – mondta el Pásztor Erika Katalina az epiteszforum.hu főszerkesztője és a Média Építészeti Díjának életre hívója, kurátora. Ezen elv mentén kerül immáron 10 éve megrendezésre a Média Építészeti Díja, Magyarország egyedi és rendhagyó kortárs építészeti eseménye. 2014-ben tradícióit folytatva, de az alkalmat különlegessé varázsolva, több újdonsággal nyitja meg nevezési időszakát a Média Építészeti Díja.

A Média Építészeti Díjára a 2013. szeptember 16. - 2014. szeptember 16. között az epiteszforum.hu internetes szakmai napilapban megjelenő építésztervekkel és elkészült épületekkel lehet pályázni. A már megjelent munkákat regisztrálni kell az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre elküldött regisztrációs kérelemmel, a még nem megjelent munkákat pedig el kell küldeni publikációra.

Média Építészeti Díja

A publikáció feltételeiről itt olvashat bővebben: http://epiteszforum.hu/anyagok-bekuldese

Kérünk mindenkit, hogy a munkáját mielőbb küldje be az anyagok torlódásának elkerülése végett.

A lebonyolítás a szokásos: a nemzetközi előzsűri által kiválasztott 10-10 döntős épületnek és tervnek nyilvános zsűrizésen kell bemutatkoznia, majd közöttük a médiazsűri dönt. A közönségdíjasok kiválasztásában 2014-ben is az index.hu az epiteszforum.hu partnere.

Újdonság viszont: idén a nyertesek az elismerés mellett pénzdíjban is részesülnek és a nyilvános zsűrizés és díjátadó ünnepségnek új helyszín, az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont. A számos meglepetést tartogató zsűrizési és díjátadó ünnepség házigazdái 2014-ben Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője és Rózsa Péter újságíró, szerkesztő.


Az építészek beérkezett pályaműveit nemzetközi szakmai előzsűri, magyar média és szakmai zsűri, illetve a közönség is értékeli.

A médiazsűri tagjai 2014-ben:

Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője
Devich Márton, a Magyar Távirati Iroda Kulturális Szerkesztőségének vezetője
Földes András, az Index munkatársa, újságíró, riporter
Kántor Viola, a Hír Tv munkatársa, szerkesztő-riporter, műsorvezető
Keresztury Tibor, a Litera Irodalmi Portál főszerkesztője
Mohácsi Szilvia, Magyar Televízió munkatársa, műsorvezető, szerkesztő, riporter
Sümegi Noémi, a Heti Válasz munkatársa, a Kultúra rovat vezetője
Szalai Anna, a Népszabadság munkatársa, hírszerkesztő, tudósító
Török András, a Budapest Folyóirat munkatársa, újságíró
Vincze Barbara, az Origo munkatársa, a Kultúra rovat szerkesztője
Zubreczki Dávid, az Urbanista blog szerkesztője

Szakmai bírálók 2014-ben:

Martinkó József, az Octogon magazin munkatársa
Bardóczi Sándor, tájépítész, címzetes egyetemi docens
Wesselényi-Garay Andor, főiskolai docens, Nyugat-magyarországi Egyetem - AMI

A pályázattal kapcsolatos legfontosabb időpontok:

2014. augusztus 31: a publikálni kívánt tervről vagy épületről szóló anyag eljuttatása az epiteszforum.hu szerkesztőségéhez
2014. szeptember 16: a Média Építészet Díjának nevezési határideje
2014. szeptember 29-ig: a nemzetközi szakmai előzsűri döntést hoz
2014. október 13. - november 6.: I. közönségszavazás az epiteszforum.hu weboldalon keresztül a beérkezett pályaművekről
2014. november 6-27: II. közönségszavazás az index.hu és az epiteszforum.hu weboldalon keresztül az első körben kiválasztott 10 legjobb közönség díjas épületre és tervre
2014. november 27: nyilvános zsűrizés és ünnepélyes díjátadás az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében
A Média Építészeti Díjának történetéről, a pályázás feltételeiről és a díjátadó menetéről tovább olvashat a weboldalon.

Kapcsolódó cikkek

Napokon belül pályázható konvektorcserére a vissza nem térítendő támogatás! A legfontosabb tudnivalók

1,5 milliárd forint összegű támogatás érhető el az Otthon Melege Program keretében gázkonvektorok cseréjéhez.

Konvektoronként 120 ezer forint támogatás kapható

Az Otthon melege program keretében szeptember 21-től lehet pályázni gázkonvektorok cseréjére. A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 80%-a, egy konvektor esetén 120 ezer forint, a teljes beruházásra maximum 500 ezer forint adható.

„Az anyag természete” - EQUITONE szálcement homlokzatok az építészetben. Pályázat építészek és építészhallgatók számára

1,1 millió forint díjért indul a harmadik, a 2017. évi pályázati időszak! Beadási határidő: 2017. október 31.

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ - tető az építészetben. Indul a 2017. évi pályázat építészeknek és hallgatóknak!

Lakóházak, középületek, műemlékek, templomok, hagyományos, kortárs vagy akár organikus módon megfogalmazott épületek, csak néhány az eddigi években beadott pályaművek épülettípusaiból. Újdonság, hogy 2017-ben nemcsak a CREATON kerámia tetőcseréppel, hanem szálcement síkpalával fedett vagy burkolt, tervezett vagy megvalósult építészeti munkák is a zsűri asztalára kerülnek. Sőt nem csak a gyakorló építészek, hanem a hallgatók pályázatait is várja a kiíró.

32 tanács kivitelező választáshoz

 

Év háza 2017: a fődíj mellett 5 különdíj vár gazdára

Május 10-ig várják a szervezők a családi házak és kis társasházak tervezőinek munkáit az idei Év Háza pályázatra, amely újraindítása óta eltelt közel egy évtized alatt a legrangosabb hazai, független, szakmai díjjá nőtte ki magát.

Betonozd be magad 2017-ben is! - „Minden építés alapja” pályázat építészeknek és egyetemi hallgatóknak

Az elmúlt két évben beküldött igényes és nívós pályaművek arra ösztönözték a kiírót, hogy tervezőknek és hallgatóknak immár egységes keretben, de külön kategóriákban ismét meghirdessék a „Minden építés alapja” pályázatot.

Gombnyomásra forgatható szobák

Gyakran a lakást érő, perzselő napsugarakat és az ezzel járó meleget még egy jó minőségű árnyékoló is alig képes mérsékelni, a folyamatosan működő klíma pedig nem a legegészségesebb megoldás. A mozgatható helyiségekkel ezek a kellemetlenségek kiküszöbölhetők.

6 tipp a nyerő energetikai pályázat elkészítéséhez

A pályázati rendszer bonyolultsága, formai követelményei gyakran teszik szükségessé az erre specializálódott szakember bevonását. Akinek nincs meg a kellő rutinja, az a sok buktatón könnyen elvérezhet, elég egy kisebb formai hiba, hogy visszadobják a pályázatát. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne vághatnánk bele magunk is, de tudnunk kell, hogy laikusként nem lesz egyszerű dolgunk.

Legújabb cikkek

Infrafűtés! No, de mi az igazság?

Manapság ki ne hallott volna az infrafűtésekről? Ki ne hallotta volna, hogy az infrafűtés a jövő fűtéstechnikája,...

Itt az idő, hogy újragondoljuk a konyhánkat! Március 2-4. Konyhakiállítás

Tervezd meg lakásod központi terének minden egyes szegletét, lesd meg a legújabb enteriőröket, és légy részese egy...

Sarokkád vagy hagyományos? Milyen kádat válasszunk?

Egy fárasztó nap végén elmerülni a tágas sarokkádban, valóságos luxus élmény. Vagy mégsem? Rossz választás esetén a...

Nyílt napok a Color Naturalis Bútoroknál!

A Konyhakiállítás ideje alatt, március 2-4-ig, 10-18 óráig nyílt napok keretében tervezéssel és színtanácsadással...

AUSTROTHERM anyagok az ArchiCAD-ben

Jó épületet csak akkor tudunk létrehozni, ha helyesen alakítjuk ki a határoló szerkezetek rétegrendjét. Ebben nyújt...

Biztonságos és esztétikus kültéri lépcsők – Típusok, anyagok, kialakítás

Ha a telkünk már néhány 10 cm-nél több szintkülönbségeket tartalmaz, akkor szükséges a személyi közlekedés...

„Ablak – fény és élet” építész pályázat

Tervezett már lakóépületet, ahová Internorm ablakok kerültek? Vagy éppen most dolgozik olyan házon, ahová Internorm...

Hogyan lesz lakóház egy konténerből? – Engedélyek, átalakítás, közművek

Hazai elterjedtsége még eléggé csekély a konténerből átalakított és lakhatóvá tett házaknak, de nagy érdeklődéssel...

Határtalan realitás - Fémlemezfedések az építészetben 2018. Pályázati felhívás

Március 23-ig pályázhatnak a gyakorló építészek és az építészhallgatók a fémlemez burkolatok alkalmazási...

Ha kopog a szomszéd - Hangszigetelés hatékonyan

Van úgy, hogy a szomszéd átkopog, ha zajosak vagyunk – de gyakran a felső szomszéd kopog a fapapucsával a járólapokon...

Pára-para: ügyeljünk ablakainkra a téli hidegben!

Az ablakok párásodása különösen a téli időszakban okoz sokak számára kellemetlenséget. Ha nem fordítunk rá kellő...

Álmennyezet tudástár