Szent Mihály napján, 2011. szeptember 29-én tették le a pilisszentlászlói Waldorf iskola új épületének alapkövét, azaz húzták a gödörre a családok férfi tagjai azt az 5 tonnás követ, amely a jövendő iskola kertjének dísze lesz.

A Waldorf iskolák szülői kezdeményezés alapján alakulnak, Pilisszentlászlón 2003 óta tanulhatnak a gyerekek az iskolában. A jelenlegi épületet azonban kinőtték, ezért újat szeretnének építeni a családok. Először szalmaházat terveztek, de egyrészt a hazai szabályozás még nem engedi azt, másrész tavaly tavasszal rejtélyes körülmények között leégett az ajándékba kapott több, mint 3000 szalmabála.
A szülők nem adták föl, és mostanra jutottak el az épület alapkövének lerakásáig. De nem pontos ez a kifejezés, mert a gödörre – amelybe elhelyeztek egy dodekaéder formájú réztokot ez tartalmazza az iskola minden egyes osztályának írásos üzenetét és az ország számos pontján működő valamennyi Waldorf iskola kertjéből hozott földet –, húzták rá a már említett hatalmas követ.

Az ünnepségen a hatalmas bográcsokban főtt kőlevessel kínálták a vendégeket, akik cipóból ették a finomságot.

Az új iskolaépület terveit Valkai Csaba fiatal építész készítette. A kivitelezésre pályázatot írtak ki, erre eddig 12 vállalkozó jelentkezett. A döntést október végéig hozzák meg.

Az iskola építését már most is hatalmas erők támogatják: a 170 család összeadott pénzén túl európai és amerikai alapítványok is beszállnak az iskola építésébe. A magyar építőanyag-gyártó közösség is nagy erőkkel siet a civil kezdeményezés erősítésére: az Ytongtól a PipeLife-ig, a Sicofoltól a Siemensig és a Hajdusági Iparművektől a Herz Armatúra Hungáriáig és a Hansgrohe-ig sokan jelezték segítőkészségüket.

Az iskola építtetője a Kékvölgy Fejlesztő Zrt., amely a magyar gyakorlatban még szokatlan forma, „szociális vállalkozás”: az iskolát fenntartó egyesület és magánszemélyek tulajdonában lévő részvénytársaság. (Fotók: Sar Csaba és Sz. R.)
Áprilisi témáink: CONSTRUMA, felújítás, ereszcsatorna, passzívház, energiatakarékosság, hőszigetelés, napenergia, biztonságtechnika.
Új szakértővel bővült csapatunk: biztonságtechnika témaban kérdéseiket feltehetik Szentandrási-Szabó Attila biztonságtechnikai mérnök szakértőnknek.