„Ablak – fény és élet” építész pályázat

Elekes Attila

Tervezett már lakóépületet, ahová Internorm ablakok kerültek? Vagy éppen most dolgozik olyan házon, ahová Internorm ablakok kerülnek? Akkor önnek szól az „Ablak – fény és élet” pályázat! 2018. február 20-ig küldje be pályázatát és nyerje meg az 5 db Leica professzionális lézeres távolságmérő-készlet egyikét!

Pályázati részvétel feltételei

Olyan belföldi természetes magánszemély építész tervező(k) indulhat(nak), aki(k) a pályázat tárgyát képező épület tervezését saját nevével/nevükkel jegyzi(k), és az épület tervezéséhez érvényes tervezői jogosultsággal rendelkezett/rendelkeztek az épület engedélyezésekor, és a pályázat feltételeit magára/magukra nézve kötelezően elfogadja(k), és megfelel(nek) a kiírás valamennyi feltételének (a továbbiakban: „Pályázó”).

További feltétel, hogy olyan Magyarországon megvalósult lakóépülettel, lakóépület bővítéssel, felújítással vagy nyaralóépülettel lehet pályázni, ahol bármilyen, az Internorm által gyártott ablak került beépítésre és ezt a Pályázó hitelt érdemlően (megrendelésszámmal) igazolni tudja. Pályázni lehet továbbá olyan háztervekkel, ahol az épülethez az Internorm ablakokat már megrendelték és ezt a pályázó hitelt érdemlően (megrendelésszámmal) igazolni tudja.

Építész pályázat

A pályázatra terv szintű, új építésű és felújított épülettel a következő kategóriákban lehet pályázni:

  • Családi ház 180 nm alatt (1. kategória)
  • Családi ház 180 nm felett (2. kategória)
  • Négy vagy annál több lakásos társasház (3. kategória)

A pályázati anyag követelményei

A megvalósult épületek esetében:

  • 5-10 db színes külső és belső fénykép (min. 300 dpi/kép, max. 10 MB, jpg vagy tif)

A tervek esetében:

  • Látványtervek az összes homlokzatról (tervlapok pdf formátumban)

Nyilatkozatok, engedélyek:

  • 1. számú melléklet: Jelentkezési adatlap
  • 2. számú melléklet: Részvételi és szerzői jogi nyilatkozat
  • 3. számú melléklet: Építtetői nyilatkozat
  • 4. számú melléklet: Fotós nyilatkozata

A Bíráló Bizottság

Elnök:
Kovács PéterDLA vezető tervező, Archiko Kft.
Tagok:
Fernezelyi GergelyDLA vezető tervező, Fbi Stúdió Kft. 
Horváthné Korinek Juditvezető tervező, Argilla 2000 Kft. 
Tóth Lászlóvezető tervező, Tóth Project Kft. 
Monostori Gáborműszaki vezető Internorm Ablak Kft.

A pályázat díjai

  • Öt professzionális Leica lézeres távolságmérő készlet
  • A bíráló bizottság minden kategóriában 1-1 díjat ítél oda
  • Közönségszavazással további két díj kerül kiosztásra

Eredményhirdetés és díjkiosztás

2018. március 9-i Nemzetközi Építészkongresszuson.

További részleteket a pályázati kiírásban talál a www.internorm.hu oldalon.

Kapcsolódó cikkek

Tervezési hibák és építészeti megoldások

Az „Ázás fázás - ráfázás?” címmel építészeknek és egyetemi hallgatóknak megrendezett konferenciasorozat arra próbált választ találni, hogy mely szakmai hibák miatt marasztalják el legtöbbször a tervezőket, kivitelezőket. A „Tetőfedés hibás kialakítása” témakörben a Bramac Kft. szakértője tett konkrét megoldási javaslatokat.

Határtalan realitás - Fémlemezfedések az építészetben 2018. Pályázati felhívás

Március 23-ig pályázhatnak a gyakorló építészek és az építészhallgatók a fémlemez burkolatok alkalmazási lehetőségeinek bemutatásával, egyszerűen és gyorsan, online felületen!

Speciális nyílászáró: a felülvilágító vagy bevilágító ablak. Miért érdemes beszerelni?

A felülvilágítók klasszikusan három funkciót látnak el: bevilágítás, hő- és füstelvezetés és szellőztetés. Mindhárom egyformán fontos lenne, ám a költségminimalizálásnak köszönhetően csak a hő- és füstelvezetés kap megfelelő hangsúlyt.

Dombház szupervályogból - egy alternatív építészeti technológia

A megszokottól eltérő dolgokra félve, kétkedve tekintünk. Biztonságos? Megéri belevágni? Nem történik ez az építkezésben sem  máshogyan. Valószínű, hogy itt az ideje elgondolkodnunk a jól bevált építési, építkezési módok leváltásán, ezzel is hozzásegítve magunkat egy fenntarthatóbb világ kialakításához.

Kilincs választás, a fogós kérdés

Nem árt néhány műszaki parametérnek, illetve némi stílus ismeretnek a birtokában lennünk, hogy az ajtóinkhoz leginkább megfelelő és az enteriőrökbe is tökéletesen illeszkedő kilincset kiválasszuk.

Napokon belül pályázható konvektorcserére a vissza nem térítendő támogatás! A legfontosabb tudnivalók

1,5 milliárd forint összegű támogatás érhető el az Otthon Melege Program keretében gázkonvektorok cseréjéhez.

Kilincs a stílus szolgálatában

A mindennapok során fel sem merül, hogy egy ajtó létezhet kilincs nélkül, hiszen a kettő csakis együtt értelmezhető. Azonban hiába a kilincs, ha az sem megjelenését, sem funkcióját tekintve nem illik az ajtóhoz, tágabban értelmezve pedig az enteriőrhöz.

Híd alá épített stúdiót magának egy formatervező

Még ha sokszor átvitt értelemeben is használjuk, a “híd alatt lakás” mibenlétével sokan tisztában vannak. A fogalom, szerte a világon, kevés pozitív jelentést hordoz. Egy spanyol tervező, fittyet hányva a sztereotípiákra, saját pop-up stúdiót alakított ki egy valenciai híd alatt. Jól tette!

Konvektoronként 120 ezer forint támogatás kapható

Az Otthon melege program keretében szeptember 21-től lehet pályázni gázkonvektorok cseréjére. A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 80%-a, egy konvektor esetén 120 ezer forint, a teljes beruházásra maximum 500 ezer forint adható.

Álmennyezet tudástár